Kovács Miklós

Alpolgármester,

Tunyogmatolcs

szszb_11-180_kovacs_miklos.jpgBizonyára nem véletlen, hogy a települési önkormányzatok vezérkarában szinte mindenütt munkálkodnak pedagógusok. Vitathatatlan, hogy évtizedeket töltenek el egy településen nevelőként, s becsülettel végzik dolgukat: kiérdemli az ott élők bizalmát. Az ajaki tízgyermekes család második gyermekeként 1940. december 26-án született Kovács Miklós tiszteletet, rendet tanult a népes családban. A háború után fél évtizedig még zöldség-gyümölcs kereskedőként dolgozó édesapából 1949-től vasutas lett Záhonyban, és haláláig az is maradt. Felesége a háztartást vezette, nevelte a gyerekeket. A már ugyancsak elhalálozott édesanyának nagy része volt abban, hogy a gyerekek mindegyike leérettségizett. Többen diplomások.

Miklós az ajaki általános iskolából 1955-ben a nyíregyházi tanítóképzőbe került, ahol négy év múlva tanítói oklevelet szerzett. Alig húszévesen kezdte a tanítóskodást Vámosoroszi községben. Közben matematika–fizika szakon tanári diplomát szerzett. Jelentős részt vállalt a falu kulturális és sport életében. Három évvel később házasságot kötött Petró Erzsébet könyvelővel, aki elvégezte a felsőfokú tanítóképzőt, majd a nyíregyházi főiskolán magyar–rajz szakos tanári diplomát szerzett. 1963 novemberében sorkatonai szolgálatra Mezőtúrra kellett bevonulnia. A leszerelés után a tunyogmatolcsi általános iskolába kerültek 1964. december 1-én. Nagyobb település, több gyerek, nagyobb iskola – sok-sok feladattal. Természetesen saját szakpárja mellett mást is kellett tanítani (kémia, technika). A labdarúgás mindig is fontos része volt életének. Futballozott a nyíregyházi Dózsában, majd Vámosoroszi csapatában. Megismerték a mezőtúri „Szabó Lajos” SE csapatában, majd a tunyogmatolcsi SE játékosaként is. Diákként, de pedagógusként is tisztában volt azzal, hogy nemcsak foci van a világon. Bekapcsolódott Tunyogmatolcs társadalmi és gazdasági életébe is.

– Szerettem a munkámat, és szeretettel foglalkoztam tanítványaimmal is. Voltam ifjúsági vezető, tagja voltam két évtizeden át a tanácsi végrehajtó bizottságnak, s megválasztottak elnökhelyettesnek is.

Munkája alapján 36 évesen megválasztották a tunyogmatolcsi mezőgazdasági termelőszövetkezet elnökévé. 1976. június 30-tól hét éven át irányította a tsz munkáját. Ezt követően két évig még belső ellenőrként segítette a szövetkezet gazdálkodását. Egy pedagógus azonban soha nem tudja letagadni, hogy munkájával, életével akaratlanul is példát kíván mutatni. Ahhoz, hogy minden területen eredményesen munkálkodhatott (Kiváló Katona, Kiváló Ifjúsági Vezető, Kiváló Pedagógus, a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója) kellett egy biztos családi háttér. Felesége hű társként állt mellette, s átvállalta azokat a terheket is, melyeket a két fiú: Attila és Ottó nevelése jelentett. Esetükben is igaz, hogy az alma nem esik messze a fájától. Kovács Miklós ugyan 1977-ben az aktív labdarúgást befejezte, de a két fiú folytatta. S miként a szülők, ők is úgy vélték, hogy a sport csak kiegészítés. Igaz, aktív labdarúgók, de Attila jogi egyetemet végzett, körjegyzőként dolgozik Szamossályi és Hermánszeg községekben. Ottó a Közgazdasági Egyetem pénzügy és informatika szakát végezte el, s ma egy informatikai cég kereskedelmi igazgatója. Felesége a nyíregyházi tanárképző főiskola 3. éves hallgatója, német–magyar szakon. Dr. Kovács Attiláék a közeli városban, Fehérgyarmaton laknak, felesége, aki Államigazgatási Főiskolát végzett, Nagyszekeres körjegyzője. Az unokák – a kitűnő tanuló „meseíró” Ádám és Viktória a „versmondó-balettozó” óvodás nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a nagyszülők is boldognak érezzék magukat közelükben. Időközben (1985-ben) Kovács Miklós útja ismét az iskolába vezetett. A tanítás, a család jelentette számára az élet értelmét.

– A rendszerváltás után távol tartottam magam a közélettől, majd úgy döntöttem, hogy indulok a helyhatósági választásokon (1998). A lakosság bizalmából tagja lettem Tunyogmatolcs képviselő-testületének. Kellemes meglepetés volt, amikor képviselőtársaim megválasztottak a község alpolgármesterének. Szolgáltam, szolgálom a települést legjobb tudásom szerint.

Akik figyelemmel kísérik Tunyogmatolcs „történéseit” tapasztalhatják, hogy a ma már nyugdíjas pedagógus – alpolgármesterként – ha lehet, még nagyobb aktivitással dolgozik Tunyogmatolcson. Az 1999-es árvízvédelemben és újjáépítésben való részvételéért az Újjáépítési Tárcaközi Bizottság emlékéremmel tüntette ki. Soha nem kitüntetésekért dolgozott. Földön járó emberként fogalmazta meg a család, a nagyközösség céljait, így fogalmazva:

„Csak az az ember éri el célját és nyugalmát, aki akar és tisztességes.” Akik ismerik Kovács Miklós tanár urat, Tunyogmatolcs alpolgármesterét és családját, igazolhatják: tevékenykedjen bár különböző beosztásokban, de mindig hű maradt elveihez, mindig a közösségért, a faluért dolgozott – dolgozik.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése