Tunyogmatolcs

A Debreceni Orvostudományi Egyetem elvégzése után 1965-ben Szamossályiban kezdte a gyógyító munkát dr. Török András, aki 1939-ben Jármiban látta meg a napvilágot. A jó kiállású orvost majdnem harminc éve ezer szál köti a Szamos partjához.

Szívesen emlékszik rá, hogy kezdő korában, illetve a praktizálás kezdő éveiben Hermánszeg és Újsályi is a körzetébe tartozott. Hermánszegnél a kövesút véget ér, mondogatták és most is mondogatják, hogy itt a világ vége. Újsályi pedig egy zsebkendőnyi területen a Szamos másik partján fekszik, ide komppal, néha csónakkal járt át gyógyítani. Télen, amikor beállt a folyó, a jégen sietett át, ha hívták beteghez. Ha meg Gyarmaton akadt dolga, felpattant a motorbiciklijére és szinte percek alatt beérkezett. Azok a régi szép idők!

Szenvedéllyel, szeretettel emlékezik a szamossályi emberekre. Szeretet és tisztelet övezte e parányi faluban. Ő is szerette az itteni embereket. Mint mondja, nem csak a testet, a lelket is gyógyítani kellett a nehéz időkben, nehéz helyzetekben… (Mellesleg a sportkör elnöki tisztét is betöltötte Sályiban.)

A naptár 1968-at mutatott, amikor Tunyogmatolcsra szólította a kötelesség. Ez a második és minden bizonnyal az utolsó munkahelye. Már itt volt, amikor 1970-ben a térségre zúdult az árvíz. Családja Szalkára menekült, mint ahogy sokan a menekülést, a biztonságot választották. Ő a szó szoros értelmében maradt a gáton, a gyógyítás, a segítés gátján. A szolgálati lakásában három vízügyi mérnök lakott. Ahogy visszavonult a támadó víztömeg, veszélyes dolgok is voltak a hordalék között… A védőoltás kemény munkát adott neki. S mindenek közepette naprakész naplót vezetett. A receptíráshoz szokott keze ráállt a történelem írására is. Szakemberek, diákok, kutatók még hasznát vehetik e naplónak.

A tollforgatásnál említjük, hogy benne lakozik a művészi hajlam. Ezt akkor derítettük ki, amikor az egyik szobájában megláttuk a harmóniumot. Szerényen mondta, hogy amatőr szinten játszik harmóniumon, tangóharmonikán, sőt hegedűn is.

S az ezerkilencszázhetvenes árvíz felemlegetésénél mondta, hogy ez idő óta egyfolytában közéleti munkát végez a településen. Tanácstag volt mindvégig, később, a rendszerváltás után is élvezte a választók bizalmát, most is önkormányzati képviselő. Mi több: egyik alpolgármestere is Tunyogmatolcsnak.

Neje eredetileg pedagógus. Egy fiuk és egy unokájuk biztosítja a család folyamatosságát.

Tanúsítja, hogy érdekes és valóban felelősségteljes az orvosi hivatás gyakorlása. Néhány sztorit is szívesen elmesél. Azt például, hogy az édesapja egyik jó öreg katonatársa kórházban feküdt betegen, rosszabbodott az állapota, az orvosok már lemondtak róla, közelinek jósolták a vég bekövetkeztét. Haza is szállították az öreget a bizonytalanságba. Török doktort azonban így biztatta a felesége: „Eredj el az öreghez, hátha enyhítheted fájdalmát, hátha még tudsz rajta segíteni”. Elment és valóban tudott segíteni a vénás injekciókkal. Minden bizonnyal az injekciók áldásos hatására az öreg még élt négy évet, családtagjai legnagyobb örömére.

E négy év alatt felgyógyult, s egy időben olyan jól érezte magát, hogy felkerekedett és elutazott rokonlátogatásra a világ másik végébe, Kanadába. A távoli országban a gyógyítójára is gondolt, szép és erős ruhaanyagot hozott ajándékba a doktor úrnak. A táppénzviták is nehéz feladat elé állították olykor-olykor.

Egyszer a békebíró, a menekítő szerepét is be kellett töltenie. Történt pedig, hogy két férfi összeverekedett. Az erősebb a gyengébbnek alaposan ellátta a baját. A sérült ember rohant az orvoshoz, aki szintén ellátta a baját, de jó értelemben. Igen ám, de az erős ember a rendelőig üldözte ellenfelét, és a kijáratnál lesben állva várta. Erre a doktor a már orvosi ellátásban részesített betegét a hátsó kijáraton csendben kimenekítette.

Amikor a hivatására terelődik a szó, sajnálja, hogy az egészségügy is a padlóra került. Nem indulatoktól vezérelve, nem politizálva sajnálkozik. Soha nem volt párt tagja. Mint mondja, az ő rendelője eléggé jól felszerelt, de kellene még ide egy fogászati szék és laborműszer is. Hogy mikor lesz mindezekre pénz? Szeretné tudni.

Ha a jövőről faggatjuk, azt mondja: a nyugdíjas éveit Mátészalkán szeretné leélni. Már fel is épült az itteni, nyugalmat, pihenést biztosító otthona.

Végül fontosnak tartja megemlíteni: nyugdíjas korában is meg fogja tartani az ősi telket Jármiban. Munkát, felüdülést és persze hasznot is jelent ez a telek majd .

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)