Lőrincz Gusztáv

Polgármester

Tiszabecs

Minden ide köti, itt tősgyökeres. Ide köti a múltja, a jelene és a jövője is. Szülei, nagyszülei idevalósiak, a végvidék sarja. Persze Tiszabecs nem volt mindig végvidék, de azzá vált. Itt kellett helyt állni. A Tisza megmutatta időnként, hogy azért a víz az úr, a falunak is vándorolni kellett, templomostól, ha útjában volt az árnak. Az itt élő emberek – köztük Gusztáv ősei – kitartó és kemény munkával generációról generációra bebizonyították, hogy a szatmári embernek nincs elibe senki. Jöhet tűz, víz, háború, vagy járvány, málenkij robot, most mégis itt vagyunk, az utódokban pedig az ősök tovább élnek.

Lőrincz Gusztáv élete Tiszabecsen indult, itt született, itt élte és éli életét. Itt végezte az általános iskolát, majd a nyírbátori Báthori István Gimnáziuban szerzett érettségi, illetve a nyíregyházi felsőfokú áruforgalmi szakképesítés megszerzése után ide tért vissza, hiszen soha nem akart innen elmenni. Tanulmányai után az itteni termelőszövetkezetben kezdett el dolgozni, de hamar ráébredt, hogy saját lábakon állva, a maga uraként is tud boldogulni. Vállalkozni kezdett, melegkonyhás vendéglátóhelyeket kezdett működtetni Tiszabecsen és Milotán, erre predesztinálta a felsőfokú vendéglátóipari szakon szerzett szakmája.

A vendéglátóipar mellett gazdálkodásba fogott, bizonyítva, hogy a vér nem válik vízzé. Ma is több lábon áll, gazdálkodik. Növénytermesztés, állattenyésztés, kertészet. A család mindig biztos támaszt jelentett neki. Felesége viszi a családi vállalkozás mindennapi ügyeit, nem mellesleg három gyermekkel aranyozta be Gusztáv életét. Két gyerek már kirepült a családi fészekből. Robi révén, aki a fővárosban él, két gyermekkel, Adrienn, aki helyben lakik szintén két gyermekkel jutalmazta nagyapát ezidáig. A kicsi, Fruzsina Debrecenben egyetemista. Erre szokták mondani, hogy szép család, értelmet és további célokat adnak az ember életének.

A család mellett van egy nagyobb, népesebb közösség is, akikért Gusztáv nap, mint nap megharcolja harcait. 1998 óta polgármestere Tiszabecsnek. 20 éve tart ez a megtisztelő megbízatás. Egy ciklusra lehet akár véletlenül is megválasztani valakit. 5 választott ciklus azért már nem lehet a véletlen műve. Nem is nagyon tudja sorolni az eredményeket, hiszen 20 év alatt oly sok dolog történt: felújították az iskolát, öregek otthonát, óvodát, kultúrházat, orvosi rendelőt, védőnői tanácsadót, polgármesteri hivatalt. Ezt egy szuszra. Emellett megújult az úthálózat, mezőgazdasági feltáró utak épültek, jelenleg is tart a negyedik ütem megvalósítása.

Hit nélkül élni lehet, de teljes életet élni csak akkor tudunk, ha hiszünk. Lőrincz Gusztáv a református egyház gondnoka. Tiszabecsen, aktív közösségként működik a Tiszabecsi Református Egyházközség. Nagy gondot fordítanak gyönyörű templomukra, valamint annak a környezetére. Polgármesteri munkája első eredményei között sorolja a református templom felújítását. Jelenleg is tizenöt pályázatuk van folyamatban, ezek java része már nyertes. Nem a sült galambra várnak, hanem ők maguk sütik azt a bizonyos madarat.

A becsi emberek hitét jól példázza megmaradásuk, hiszen évszázadokon keresztül dacoltak a Tisza áradásaival, megmaradtak, itt vannak.

Nagyon jó az önkormányzat kapcsolata a roma önkormányzattal, illetve az itt élő kisebbséggel. Büszkén mondja, hogy a faluban rend van. Mint a legtöbb megyei településen, itt is az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató. Jelenleg 270 embernek adnak munkát úgy, hogy próbálják a sokat kritizált közmunkaprogramot valódi tartalommal megtölteni. A növénytermesztés mellett baromfit és sertést is tartanak, emellett karban tartják a járdákat, földutakat, a beltéri vízelvezető árkokat. A falu szélén szépen gondozott parkot és játszóteret – közösségi teret – alakítottak ki.
A képviselőtestülettel karöltve, felelősséggel hozza döntéseit. A polgármesteri tisztséget szolgálatnak tekinti, az ajtaja mindenki előtt nyitva áll.

A közösség összekovácsolását szolgálják a falunapok, jótékonysági bálok, ahol igyekeznek minél színvonalasabb programot összeállítani. Az egyházi énekkar, amelynek felesége is tagja, előszeretettel szerepel ezeken a rendezvényeken, de megmutatták már magukat más településeken is.

Tiszabecs  nevét mindenki ismeri az országban, ha másért nem, hát a vízállás jelentések miatt. A község neve szorosan kapcsolódik II. Rákóczi Ferenc fejedelem szabadságharcához is, hiszen itt aratták a falu határában, a Bajnokban az első győztes csatát. A Tisza nagy vonzerő, a mai napig rengeteg turista keresi fel, tér ide vissza. Az idegenforgalomban nagy lehetőségek vannak, amelyek részben még kiaknázatlanok.

Lőrincz Gusztáv azt szeretné, ha Tiszabecs végvárként is igazi központtá válna, a falu pedig hosszú távon is élhető legyen, igazi otthona egy élő és összetartó közösségnek.

Szerző: 2018. 07. 04.

Hozzászólás zárolva.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló