Balogh Sándor

Polgármester,

Tiszabecs

szszb_01-110_balogh_sandor.jpgNem nehéz egy fenékkel két lovat megülni? − ezt kérdeztem Balogh Sándor tiszabecsi polgármestertől, aki egyben a helyi új típusú mezőgazdasági szövetkezet elnöke is. Válaszának lényege: nehéz, de nem lehetetlen, nehéz, de megtisztelő másokért fáradozni. Pláne akkor, ha van eredmény, meg sikerélmény. Nos, hazánk és megyénk legkeletibb nagyközségében a gondok ellenére vannak eredmények, ahogy mondani szokták, csurran-cseppen egy kis segítség. Néha-néha a sikerélményért sem kell menni a szomszédba.

A másik teher − a szövetkezeti − különben sem súlyos, elviselhető. A szövetkezetnek ugyanis nincs földje. Nosza! A szövetkezet olyan föld nélkül, mint a katona fegyver nélkül − mondtam az elnöknek. Mire ő: nem egészen, mert gépeinkkel mindenféle szolgáltatásokat végzünk az ilyen-olyan tulajdonban lévő földeken, és hamarosan nekünk is lesz bérelt földünk.

Ez a község a csodaszép környezetével, az országhatár közelségével különlegesnek számít. Balogh Sándor az Úr 1949. esztendejében ebben a községben született. Tősgyökeres. Mindenkit ismer, mindenki ismeri. Ifjú korában Békésen végzett, mezőgazdasági szakérettségije van. Gyakorolta is szakmáját a helyi tsz-ben. Háztáji ágazatvezetőnek is kinevezték, ekkor került kapcsolatba igazán a helyi lakossággal.

E kapcsolatnak is köszönhetően ’85-ben megválasztották tanácselnöknek. Nem kevesebb, mint öt társközség tartozott ide igazgatásilag. A szatmári térség egy jókora részének gondját viselte a vállán. (Igaz, néha-néha az öröme is nagyobb lehetett.) A politikai változások sodrában, 1990-ben nem rá esett a választás. Egy orvos kapta a szavazatok többségét, akit azonban egy év múlva máshová szólított a jó sorsa. Az orvos távozása után megtartott választáson négy jelölt indult, ám ekkor a legtöbb szavazatot Balogh Sándor kapta.

Úgy látszik, nem hiába. Tanácselnökként és polgármesterként igazi, szemmel látható, kézzel fogható sikereket könyvelhet el. Új iskola épült a településen. Mellé egy napközi otthon 300 adagos konyhája. A belső utakat portalanították. Csapból folyik a jó víz, közművesítettek. A kereskedelmi hálózat szinte ugrásszerűen fejlődött, igen széles a bolthálózat és a vendéglátó hálózat.

Igaz, ez a határforgalomnak is köszönhető. (Ez persze mit sem csökkenti a polgármester érdemeit.) A telefon- és gázhálózat kiépítése hamarosan elkezdődhet. Igaz, a saját erő előteremtése sok családban nehéz lesz. Kevés polgármesteri hivatal dicsekedhet drága és sokat tudó MTZ traktorral.

Nos, Tiszabecsen van egy ilyen traktor. Mert a Népjóléti Minisztérium kísérleti jelleggel Tiszabecsen elindította az úgynevezett szociális és földprogramot.

E program ismertetése külön kis bekezdést érdemel. Becsen 1102 lelket számolnak. A cigányok létszáma 210, de négyszázan viselik a „hátrányos helyzetű” megjelöléssel járó nehézségeket.

Ők semmilyen címen nem kaptak földet, sem kárpótlási jegyet. Rajtuk segít − a polgármesteri hivatalon keresztül − a minisztérium. Alapgépesítésre 1,7 millió forintot kapott a hivatal a minisztériumtól, ebből vették a traktort a kisegítő gépekkel. A rászorulóknak ez a gép végez szolgáltatásokat. Sertéstartáshoz 20 ezer, szarvasmarha-tartáshoz 30 ezer forint támogatást kaptak a szegény családok a program keretében.

A minisztériumnak az öneltartás, a munkára nevelés a célja ezzel a programmal. A polgármester szerint közép-, illetve hosszú távon igen hasznos lehet ez a program. Azért is − indokolja −, mert megnőtt a turizmus a községben, és a termelők a fogyasztásukon felüli, fölösleges termékeiket el tudják adni.

Nemrég megnyitották a pompás Tisza éttermet, 25 helyi család egy alapítványból 100-100 ezer forintot kapott a falusi turizmus beindításához. A huszonöt ház bejáratához kitehették a Zimmer frei feliratú táblát. Jöttek is azóta német turisták, igaz, jöhetnének nagyobb létszámmal is. S jöhetnek a hazaiak is, megéri. Itt még olyan tiszta a Tisza, mint az ősidőkben. A Batár patak, amely a magyar- ukrán határt jelenti, szintén kedvez azoknak, akik a romantikát szeretik és a természetet. Jó tudni: a híres dióligetben három vállalkozó kempingtábor építését kezdte el a közelmúltban.

Még csak egy adalék a község életéből. Megszűnt a község határában a határőrség lőtere, az állattartók legnagyobb örömére községi legelő lett belőle. Cserébe a polgármesteri hivatal traktora annyi szénát kaszál és szállít a határőrs két lovának, amennyi kell. Úgy él ez a község, ahogy tud.

A becsi polgármester magánéletéről dióhéjban: feleségével és fiával él békességben. Tíz hektár saját földjük van, saját zetort is vásároltak, de így is temérdek munkájuk akad. A polgármester néha napkeltétől napnyugtáig dolgozik − nagyobbrészt a közösség javára.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése