Balogh Istvánné

Polgármester, a Panoráma Világklub tagja

Ilk

Egy aprócska beregi faluból az egész világra rálátás nyílik. Ahogy hallgatom Borikát, Balogh Istvánné polgármestert, nem hagy nyugodni az érzés: ő nem a legkeletibb és legszegényebb országrész egyik településének 2006 óta választott vezetője, hanem teljesen más dimenzióba helyezi a helyi közösség és a Földkerekségen élő emberek, azon belül is a magyarság kapcsolatát. A 21. században érzem magam, nem a Szilícium-völgy szuper csúcstechnológiája, hanem az a szeretet vesz körbe, amit Borika a szülői házból hozott magával. Anyjától tanult beszélni – nemcsak az első szavakat, hanem a közösség elé bátran kiálló, önálló véleményének hangot adó fiatal lány nyilatkozik meg. Ő az életre nevelte és végtelen türelemmel áldotta meg. Édesapja tetteivel mutatott példát, a kemény munka megbecsülését sajátította el a két testvér. Gondolják, véletlen, hogy a fivére, Tiba Péter is polgármester egy másik beregi községben, Kisvarsányban?

Olyan mintát kaptak a tisztességes életvezetéshez, az örök emberi értékek elsajátításához a nyírmadai családi fészekben, amiből bőven tudnak profitálni felnőttként is. Ezt megérzik a környezetükben élő, letelepedő és onnan tapodtat sem mozduló generációk, hogy nyugodtan állíthatjuk: az elvetett mag szárba szökkent, és apja, anyja büszkén tekint le gyermekeire az égi magasságokból.

Anyakönyvvezetőként az élet meghatározó pillanataiban örökre bevésődnek a gondolatai az összeházasulandók agyába. 1979-től megszámlálhatatlanul sok ember mondta ki Borika előtt a holtomiglan-holtodiglant. Az eltelt több mint négy évtized alatt a szokások változtak, a divat ide is betört. A külső helyszíneken kötött esküvők egyre népszerűbbek. Kastélyok, parkok, tavak, a természet csendje, vagy éppen a pezsgő mindennapok keretezik az ünnepséget. Ilken például olyan külső rendezvényteret alkottak, amely méltó a nagy eseményhez. A dédelgetett terv, a Közösség Ház végre elérhető közelségbe került. Két sikertelen pályázat után – három a magyar igazság – benyújtotta az önkormányzat harmadszor is. Láss, csodát: 50 millió forinttal támogatja a közös költségvetés az ilki álmokat. 70 százalékban már végeztek is a munkálatokkal, és 2019 tavaszán birtokba vehetik a helybeliek.

A híres katalán klub, a Barcelona tűzte zászlajára a jelszót: Több, mint egy klub – innen kölcsönözhetjük a párhuzamot: a Közösségi Ház több lesz egy puszta épületnél. A polgármester asszonyt idézem – a jelent éli, de a jövőt építi – olyan szakrális teret képzel el, amelyben otthonra lelnek, művelődnek, eszmét cserélnek. Képzeletben, az előadó szavai, vetített képei alapján világot látnak az érdeklődők. Nem kell már a közeli Vásárosnaményba vagy Nyírmadára beutazni, hogy találkozzanak egy ismert művésszel, koncertet, színházi programot vagy egy mini fesztivált lássanak.

De a helyi kincseket is felderítik – fejti ki elgondolásait a község vezetője – , hisz meghívják a híres beregi keresztszemest varró asszonyt, meséljen arról a szenvedélyről, amelynek révén órák ezreit tölti a hímzőráma fölé hajolva és beleszövi álmait a mintákba. Megszólaltatják a fafaragó művészt, a roma kosárfonó mestert, a tíz gyermeket tisztességgel felnevelő és most kerekesszékbe kényszerült édesanyát. Pódiumra állhat a világutazó, és képeket villant fel az öt kontinens tájairól, amelyekre talán soha nem jut el a legtöbb ilki polgár.

A polgármester asszony jó példával jár elöl a világlátásban. A közelmúltban csatlakozott a Panoráma Világklubhoz, amelynek társklubjai bepillantást engednek a világ különböző szegleteiben élő magyaroknak az ismerkedésre, tapasztalatcserére. A napokban Budapesten az évzáró rendezvényre Baloghné Borika is meghívást kapott. Nem ment üres kézzel: egy beregi keresztszemessel hímzett italtartóba egy üveg finom szilvapálinkát tett – mindkettő Hungarikumnak számít – és személyesen adta át az egyik nyertesnek.

Testvértelepülési kapcsolat létesítését tervezik, valószínűleg egy felvidéki községgel írják alá a megállapodást a közeljövőben. Így a ritkábban utazó helybelieknek is lehetőséget nyújtanak a határokon túl élő magyarok és szlovákok közösségi életének, szokásainak, ételeinek, kultúrájának megismerésére. Itthon pedig a hagyományos vendégszeretettel mutatják be a fenséges beregi táj szépségeit, és a helybeliek által féltve őrzött szokásokat.

Kerek számok adnak hátteret Borika gondolkodásmódjába bepillantani. Az idén 100. éves jubileumát ünneplő nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola az alma matere. Közel 50 éve szolgálja a közösséget a polgármester. Óriási energiákat mozgósít, ha az általa annyira tisztelt község érdekében bármit tehet. 12 éves polgármesteri megbízatása alatt valamennyi közintézményt felújítottak, az utakat rendbe tették, ahol lehet, díszburkolatot terítettek a földre. Nemrégiben a temetőt korszerűsítették, itt is díszburkolat vezet a sírokhoz, urnafalat állítottak, a ravatalozó is méltó lett az utolsó úthoz.

Balogh Istvánné féltő gondoskodással, hol szociális érzékenységgel, hol vállalkozói szemlélettel gyarapítja a helybeliek anyagi és szellemi kincseit. Életre akarja kelteni a falut. Büszke rá, hogy az 1400-as lélekszám stagnál, sőt inkább növekszik. Évente 10-12 szülés és ugyanennyi haláleset biztosítja a megmaradást. Száz közmunkásnak adnak biztos megélhetést, és aki akar, mindenki talál állást a községben, vagy a közelben.

Ha nagyon elfárad, a csend szavát hallgatja, vagy felüt egy könyvet és keresi a nagyvilág híreit, valamint belső utazásra indul a lélek mélységeibe. Az ápolt, csinos asszony mindig naprakész, hatalmas terveket dédelget. Összehozza az időseket és a fiatalokat, a szakképzetteket és az iskolában kevésbé teljesítőket, hisz a mindennapokban másfajta osztályzattal jutalmazzák a hétköznapi hősöket.                                                                                               

Szerző: 2018. 12. 12.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése