Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kiss Mihály
Polgármester,
Tákos
Beszélgetésünk idején elmondhatjuk, hogy 12 év telt el a rendszerváltás óta. Kiss Mihály Tákos első szabadon választott polgármestere. A tucatnyi év alatt fejlődött, gyarapodott a beregi falu, függetlenül az árvíztől, vagy ahogy mondogatni szokták, az „arany víztől”. 2002 őszén a külföldön is ismert híres tákosi műemlék templom díszkivilágítást kap. A körforgalomban, mondhatni, a templom környéki kis szigeten enyhet adó, szemet gyönyörködtető parkot alakítanak ki. Padokat is elhelyeznek, hogy a megfáradt turista a szabad ég alatt pihenhessen. A templom és a park egy kicsit összeköti a múltat a jövővel.
A megyénket bemutató, a megyénk történelmét is író könyvsorozatban említést érdemel, hogy a 2001. év nyarának elején a beregi árvizes újjáépítés Tákoson kezdődött. A pusztító áradat levonulása, a talaj felszáradása után itt rakták le az első árvizes lakás alapkövét. Az újjáépítés befejezését követően Élet özönvíz után címmel könyv jelent meg. Ebben a könyvben a következő szöveg olvasható:
„Sem az árvíz, sem az újjáépítés időszakában nem tudtam úgy áthaladni Tákoson, hogy ne találkozzam az úton, valamelyik háznál Kiss Mihály polgármesterrel. Ő mint a falu első embere, így látta az újjáépítést egy évvel a gátszakadás után:
– A tragédiát követően a falu lakosai elveszítve otthonaikat, ingóságaikat, kilátástalannak látták az életüket nem nagyon bíztak a jövőjükben. Az államtól kapott segítség megcsillantotta annak reményét, hogy a falu újjáépül. A nyíregyházi központú Épker Kft. kapta a megbízást Tákos újjáépítésére. A cég vezetése és dolgozói munkájukkal bebizonyították, és egyben hitet adtak az embereknek ahhoz, hogy az évszázad árvize után a falu újjáépül. Újjá kellett épülnie, mert ez volt az egyetlen település, ahol a víz százszázalékosan elöntötte a falut. Vagyis nem volt olyan lakás, épület, amelyben kisebb-nagyobb károsodás ne keletkezet volna. Ebbe beletartoznak a magánlakások, önkormányzati és egyházi épületek egyaránt. A műemlék templomunkban is kár keletkezet, melynek rendbehozatalához hozzájárult a Magyar Villamos Művek Rt. Tákos temploma most már régi fényében tündököl, és az újjáépült község lakossága köszönetét fejezi ki e csodálatos, rendkívüli teljesítményt nyújtó emberi összefogásnak.”
Kiss Mihály 2002 nyarán e sorok írójának felvázolta Tákos helyzetét. Elmondta, hogy a faluban az árvizes újjáépítések hamarosan véget érnek, az itt lakók nem vissza, inkább előre szeretnének tekinteni. Szép új, tájba illó lakóházak sorakoznak az utcákon, ősz elejéig a középületeket is rendbe teszik. A régi vágy őszig sem teljesül, nem tudnak munkahelyeket teremteni. A lakóépületekben keletkezett károkat már az elmúlt év őszéig helyreállították. Új arculatot kapott a település. A műemlék templomban nem sok kárt okozott az árvíz, azt a kevés kárt helyreállították. Mostanában jó ütemben épül a lelkészi lakás és a református gyülekezeti terem. Ezt a létesítményt az ősz folyamán avathatják fel. A szintén híres tákosi tájház is megrongálódott, ennek felújítására a műemlékvédelmi szakemberek is vigyáznak. A tájházra ezekben a napokban új tetőt építenek. A felújított, szakszerűen berendezett tájházban kap majd helyet a beregi kézimunka-kiállítás is.
A település központjában, a kövesút mentén is a befejezéséhez közeledik egy építkezés, itt vegyesboltot és bisztrót nyitnak. Külön figyelmet érdemel a faluház, amely javítja a faluképet. A helyi postahivatal már be is költözött a faluházba. Szeptemberig az orvosi rendelő is ebbe az épületbe költözik. A művelődési ház és az ifjúsági klub is itt kap majd helyet. Később egy kis teleházat is kialakítanak a nagy épületben.
A Szerencsejáték Rt. tíz számítógépet ajándékozott Tákosnak, a teleházban természetesen számítógépek is lesznek. A szűk kis helyen lévő polgármesteri hivatal szeptemberben átköltözik a faluházba. A tákosiak többnyire a földből élnek. Csak 3–4 család tart juhokat. A tejcsarnok bezárt, tehéntartással már alig-alig foglalkoznak. Egy kicsit elöregedett a település. Az árvíz után kezdte meg igazán működését a tákosi nyugdíjasklub. Huszonöt személyes énekkart is alakítottak a klub mellett. Természetes, hogy az énekkar tagja, üdvöskéje, Tákos egyik büszkesége, Simon Józsefné népdalénekes.
A 12 év alatt portalanították az utcákat, új temetőt nyitottak, 1993-ban vezetékes gázt kapott a falu, falugondnoki szolgálatot vezettek be, a falugondnoknak 1994 óta gépkocsija van, 1999-ben mikrobuszt vásárolt az önkormányzat. Komfortos a falu, de a szennyvízhálózat kiépítésére a környező községekkel közösen pályáznak.
Kiss Mihály tősgyökeres tákosi. A nyíregyházi Kossuth-gimnáziumban érettségizett, majd Miskolcon technikus minősítő vizsgát tett. Dolgozott a tiszaszalkai vasas üzemben, több beosztásban tevékenykedett a helyi közös tsz-ben, ágazatvezető is volt. Felesége a körjegyzőségen dolgozik, lánya könyvelő-tervező, a fia főiskolás. Szép család. De az ötszáz lelkes Tákos is olyan, mint egy nagy család…
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése