Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nagy Gábor Csaba
Lelkész, polgármester,
Tákos
Református lelkész és tiszteletdíjas polgármester. Főállásban sokat tesz a tákosiak lelki életéért, polgármesterként dolgozik a faluért az élet minden területén. A szerény lehetőségeit kihasználva azért fáradozik, hogy fennmaradjon, sőt gyarapodjon ez a parányi beregi település. Parányi, de csak a lélekszámát és a területét illetően.
Tákos jelentősége igen nagy édes kis hazánkban és Európában. 2002 őszétől, a legutóbbi választások óta Nagy Gábor Csaba református lelkész látja el a polgármesteri teendőket. Nézzük, mit jegyezhetett fel a krónikás azokban a napokban, amikor először, illetve másodszor találkozott Nagy Gábor Csabával, ezzel a szimpatikus fiatalemberrel. 2003. március 7-én Nyíregyházán nemzetközi turisztikai kiállítást és vásárt rendeztek. Németek és lengyelek is olvashatták a Tákosra csalogató prospektust. Másnap, március 8-án a Nyíregyházán megrendezett országos református ifjúsági találkozó résztvevői szatmár-beregi körútra mentek. Tákoson viszonylag hosszan időztek és vásároltak a csodaszép beregi keresztszemes terítőkből, párnákból.
Az említett prospektusban ez olvasható: „A Beregi-síkságon fekvő Tákos számos természeti és építészeti látnivalóval várja a vendégeket. A falu már az őskorban is lakott volt, ezt az itt talált régészeti leletek is bizonyítják. A népi barokk stílusú református templom a környék talán legszebb műemléke, 1766-ban épült.
A paticsfalú templom berendezése nem egyszerre készült, mégis csodálatos összhang jellemzi. A festett kazettás mennyezet, a faragott és festett berendezési tárgyak lenyűgöző látványt nyújtanak a látogatónak. Az egyszerű kis település az igazi beregi népművészet bölcsője. A híres beregi keresztszemes kézimunkát ma is sokan készítik a faluban.
A 2001-es árvíz hatalmas pusztítást végzett, Tákost szinte teljesen újjáépítették. Az új téglaépületek remekül illeszkednek a környezetbe. A faluban található népi művészet emlékei, a csodálatos természeti értékek, illetve a beregi emberek vendégszeretete évente több ezer turistát vonz. Vonzó a templomlátogatás, a magyar „parasztbarokk” remeke itt a híres „Mezítlábas Notre-Dame.”
Márciusban jelent meg az a kiadvány, amely megyénk összes településének jellemzőit ismerteti, a legutóbbi helyhatósági választásoknak megfelelően. Tákosról többek közt az olvasható, hogy polgármester Nagy Gábor Csaba, jegyző dr. Németh Károly. Tákoson 2001-ben hat élveszületést és ugyanennyi halálozást regisztráltak, sokan elköltöztek a községből a jobb megélhetés reményében. A könyvtárban ötezer olvasásra váró kötet található.” Az idézett kiadványhoz a múlt ősszel gyűjtötték az adatokat.
Azóta történt néhány esemény a településen. (Nagy Gábor Csaba három beregi településnek református lelkésze: Tákosnak, Hetének és Fejércsének.) Márciusban a polgármester úr nyilatkozott a megyei lapnak, amelyben a következő tudósítás jelent meg: „ Két fontos beruházás befejezésére lehet számítani Tákoson ez év tavaszán.
Készül a település rendezési terve, amely újabb beruházásokat, faluszépítést vázol fel. Nagy Gábor Csaba polgármester elmondta, hogy a faluházat tavaly átadták, de a belső munkálatok befejezéséhez még kell 30–35 millió forint. Remény van rá, hogy megkapják és tavasz végéig teljesen kész lesz az épület.
A faluházba költözik majd a polgármesteri hivatal, itt kap helyet az orvosi rendelő, a falugazdász irodája, a védőnő, lesz egy közösségi nagy terem, a felső részen könyvtárat, ifjúsági klubot és számítógépes termet alakítanak ki. Állami és egyházkerületi támogatással új parókia épült gyülekezeti teremmel, ennek a szép épületnek a műszaki átadása a befejezéséhez közeledik. Tavasszal folytatják a tájház felújítását. Várható, hogy a nyár elejéig eredeti állapotában áll majd a tájház, zsindelyes tetővel.
A rendezési terv szerint a világhírű templom környékét megszépítik, szabadtéri rendezvények megtartására is alkalmassá teszik. Később egy szabadtéri színpad felállítására is gondol az új önkormányzat.
Nagy Gábor Csaba debreceni születésű, ezerkilencszázkilencvennégy nyarán települt ide, itt eresztett gyökeret. Elkötelezettségből lett lelkész, teológus korában a kazettás mennyezetű templomokkal és a magyar néphagyományokkal is foglalkozott, ezért jött ide, ebbe a szegény, de szeretetben gazdag faluba.
Ide nősült, a felesége tákosi, neki kereskedelmi végzettsége van, most a gyes idejét tölti. 2001 karácsony szent estéjén kislányuk született és ősi magyar nevet adtak neki: Csenge. Kívánjuk, hogy Nagy Gábor Csaba Tákoson többet kereszteljen, mint temessen. Isten adja, hogy ez a beregi falu ne csak a múltjáról, hanem a jelenéről is híres legyen.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése