Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kocsik László Csaba
Polgármester és népművelő
Kissikátor
Igazi kuriózum ez a kis észak-borsodi falu a hazai települések palettáján. A lakosság homogén összetétele is közrejátszhat abban, hogy csak a hírcsatornákból ismerik a bűnözést. Példaértékű a közösségi élet, gombafesztiváljuk pedig már országos hírnévre tett szert. Kissikátorban 1990 óta jól választottak polgármestert, amit az is bizonyít, hogy azóta nagyot lendült a község szekere. A fejlesztések azonban tovább folytatódnak.
A faluban rend és csend uralkodik, a 300 fős lakosság csak hírből ismeri a bűnözést. Helyben a Siki Pékség és az erdőgazdaság a legnagyobb foglalkoztató. A kereskedelmi egységek családi vállalkozásban működnek, a polgármesteri hivatalban is dolgozik néhány alkalmazott, s a közmunka program keretében jelenleg 6-an jutnak megélhetéshez. Ez utóbbi pozitív fejlemény, hiszen pár évvel ezelőtt még 22 közmunkásuk volt, akik többsége mára elhelyezkedett az elsődleges munkaerő piacon. Most inkább az a problémájuk, hogy a település-üzemeltetési feladatokat kikkel lássák el.
A község 1990-ig Domaházához tartozott, a helyi vezetők az elválás óta kihozták az elmúlt 25 évből a maximumot. Lényegében a szennyvízcsatorna beruházás van még hátra, hogy „összkomfortosak” legyenek, de már készülnek a tervek, egy nyertes pályázatnak köszönhetően tavasszal (2019-ben) megindulhat a szennyvízcsatorna építése.
Kocsik László Csaba 2010-től Kissikátor tiszteletdíjas polgármestere volt, ma már – 2016 nyarától – főállásban látja el feladatát. Neve és kapcsolatai garanciát jelentettek az eddigi fejlesztések folytatásához. Első lépésben 50 millió forint támogatásból felújíttatta és modernizáltatta a helyi vízművet, de részt vettek egészségügyi pályázaton is.
Régi terve volt a vezetésnek a faluközpont kialakítása, pár éve az is megépült, akárcsak a világítással ellátott futballpálya. A belterületen eredő Szardó-kút nevű forrás kiváló vizet ad, kiépítették a környékét és készült mellé egy fedett pihenőhely is. Idén nyáron fejeződött be a közösségi ház energetikai felújítása, melynek köszönhetően a könyvtárnak, az önkormányzati hivatalnak és az orvosi rendelőnek is helyt adó, nap mint nap üzemelő épület rezsiköltsége negyedére csökkent. Természetesen a korszerűsítéshez szükséges anyagi forrásokat is pályázati úton szerezték, a Területi Operatív Programból nyertek 47 millió forintot e célra.
Elődje, Elek József jól összefogta a helyi közösséget, de ő úgy ítélte meg, mindez fokozható. 2011-ben megalakította a Harmonika és Népdalkört, ami nem várt sikert hozott. A fellépések programját a zenei múlttal rendelkező Kocsik László Csaba állítja össze, aki művészeti vezetői szerepet vállalt az énekkarban. Az együttes támogatója a Kissikátor Fejlesztéséért Alapítvány, akik 2015-ben egy komplett népi öltözettel lepték meg a hagyományőrzőket. Azóta a csoport nem csak hangzásában, hanem megjelenésében is autentikusabb.
Ez évtől ők rendezik, a térségben és tudomásunk szerint az országban is egyedülállóan, a Barkó Dalostalálkozót, ahol bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a környék művészeti csoportjainak is. E találkozó megszervezéséhez ugyancsak pályázaton nyert támogatás biztosítja a pénzügyi fedezetet.
Kiemelkedő eseménye a községnek az idén 15. alkalommal megrendezett Kissikátori Gombafesztivál, ahová már Kecskemétről és Debrecenből is érkeztek vendégek. Sztárfellépők színesítik a főzőversennyel egybekötött programokat, de rendre bemutatkoznak helyi és térségbeli előadók is.
Fő turisztikai attrakciójuk az Árpád-kori alapokra épült római katolikus körtemplom, amihez még minőségi utat kell építeni, szilárd burkolatú parkolóval. A polgármesternek ez ugyancsak szívügye, hiszen a kántori teendőket is ellátja Kissikátorban.
Az 1966. január 21-én született Kocsik László Csaba apai ágon tősgyökeres sikátori. Az általános iskola után Ózdon a József Attila Gimnáziumban 1984-ben érettségizett, majd 1990-ben a Debreceni Tanítóképző Főiskolán kapott diplomát. Közben az újságíró pályára került, így az Ózdi Vasastól hívták be a hadseregbe, ahol az OrszágHatár Magazint, a határőrség lapját szerkesztette. Utána dolgozott az Új Ózdi Vasasnál, majd a Maholnap városi lapnál, aminek 1995-től a főszerkesztője volt, akárcsak később az Ózdi Hírlapnak és az Ózdi Híreknek. Az Ózdi Városi Televízió híradójának felelős szerkesztő posztjáról került 2001-ben a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumba, ahol dr. Fónagy János miniszter sajtóreferense volt. Ezután közművelődési területen helyezkedett el, mivel 2004-ben kulturális menedzser másoddiplomát is szerzett. Ózdi lakóhelyéről 2009-ben költözött vissza Kissikátorba, ahol jelenleg is él párjával, valamint 75 éves édesanyjával.
Lánya, a 22 éves Tekla Budapesten lakik és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának első éves hallgatója.
Hasonló
Kocsik Bertalan
Elek József
Kocsik László Csaba
Elek István
Kovács Szilárd
Eke István
Tóth Zsuzsanna
Horváth Károly
Dr. Juhász Antal
Kovács-Hagyó Zoltán
Nyalka Antal
Pappné Szalka Magdolna
Suszter Sándor
Kisbenedek Vilmos
Tengely András
Tóth Mihály
Marosi István
Szalári István
Filó Gábor
Berki Lajos
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése