Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Juhász Antal
Ny. osztályvezető főorvos,
Ózd
A megyei ifjúsági válogatott focistából szülész-nőgyógyász, majd kórházi osztályvezető és városi főorvos lett. Nyugdíjasként is ezek a témakörök foglalkoztatják, a gazdag életút során részese, főszereplője volt egy olyan eseménynek, amiből a szakmában csak nagyon keveset jegyeznek.
Püspökladány mellett, Sárrétudvarin született 1939. április 29-én Ózd egyik legismertebb orvosa. Gyermekkori emlék: A biharnagybajomi általános iskolából 1952-ben, mellén a „Jó tanuló Jó sportoló” kitüntetéssel kezet foghatott Csillebércen Nazim Hikmettel, a kor híres török költőjével. Tagja volt labdarúgásban és röplabdában a görögök ellen győztes magyar úttörő válogatottnak. Mindezek ellenére nem javasolták továbbtanulásra! A református lelkipásztor közbenjárására a Debreceni Református Kollégiumba került, majd az érettségit követően 1957-től a Debreceni Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. Már gimnazistaként játszott a Vörös Meteor felnőtt futballcsapatában, majd Hajdú-Bihar megye ifjúsági válogatottjában. Aztán nemet mondott a „Loki” hívására, de a dékán meggyőzte, hogy játsszon az egyetem csapatában, a DEAC-ban. Szülei 1956-ban két húgával együtt utána költöztek a városba, ahol édesapja asztalosként dolgozott. Testvérei közül Éva a debreceni kórház gyermeksebészeti főnővéreként vonult nyugdíjba, Irén aktív korában a BHSE élelmezésvezetője volt.
Szakorvosi felügyelet mellett már orvostanhallgatóként adott ügyeletet a Debreceni Megyei Kórházban. Az orvosi diploma megszerzése után 1963-ban Sárospatakra került, előtte azonban beteljesült a diákszerelem, 1963 október 5-én elvette a törökszentmiklósi Szőke Esztert. Ő gyógyszertári asszisztens volt, majd röntgenasszisztensként dolgozott az ózdi kórházban. 2004-ban elhunyt, így dr. Juhász Antal minden hónap utolsó szombatján meglátogatja a sírját, németjuhász kutyájával együtt.
Zemplénből a ’60-as évek elején Ózdra költöztek, ahol 60 ágyas szülészeti osztály volt, amelyet dr. Szentpáli Gavallér István, az orvostudományok kandidátusa vezetett. 1968-ban jeles eredménnyel szakvizsgázott.
A kórház területén kialakított orvosi lakásban éltek, jó közösségben kellemesen teltek a mindennapok, sokat sportoltak. Akkoriban kezdtek elterjedni a fogamzásgátló tabletták, egyre nagyobb szerepet kapott a nővédelem és a családgondozás, az ambiciózus orvos pedig egyre több feladatot vállalt. Tudományos munka, előadások: szülészeti fertőzések, véralvadászavarok, fogamzásgátlás és terhesség-megszakítás módszerei, méhszájzáró műtétek, cukorbetegség megelőzése terheseknél, terhesség monitorizálása.
Az 1970-es évek elején – adjunktusként – az országban elsők között nővédelmi gondozó és családvédelmi tevékenységet végzett, és félévet a miskolci Semmelweis Kórházban is eltöltött.
Az osztályvezetői feladatok ellátásával – ami nyugdíjazásáig tartott – 1986. március 1-jén bízták meg. Intézkedései között szerepelt a családközpontú szülészet kialakítása, ahol együtt lehetett az anya az újszülöttel.
Újabb feladatot 1993-ben kapott a város önkormányzatától, orvosigazgatói megbízással indítsa be a kórház rekonstrukcióját, aminek befejezése után az intézmény az ország egyik legmodernebb kórháza lett. Közben 1994-ben újabb felkérés érkezett: vezényelje a helyi egészségügyet.
Nyugdíjba 2002 februárban vonult, ám hivatása gyakorlását nem adta fel: hetente három napon két-két órát rendel az ózdi kórházban. Tagja a Magyar Nőorvos Társaságnak, a Magyar Menopauza Társaságnak, a Magyar Méhnyak és Kolposzkópos Társaságnak. Aki egész életét a szakmának rendelte alá, nem tud egyik pillanatról a másikra leállni, így elvállalta 2007-ben az újabb felkérést, szakmai tanácsadóként felügyelje a szakrendelő rekonstrukcióját.
Szakmai tapasztalatait megosztja a főorvos úr, számos előadást vállal civileknek és szakmabelieknek. Bátran kimondja, az egészségnevelés 1990-ig sokkal magasabb szinten működött Magyarországon, mint 2008 tájékán.
Egészségnevelésért kapta a BAZ megye „Közösségért” Arany fokozatot. Egészségügyi miniszteri „Dicséret” és „Kiváló Munkáért” kitüntető jelvény tulajdonosa. Több évtizedes kimagasló szakmai munkája, egész életpályája jutalma az „ÓZD VÁROSÉRT” kitüntető jelvény, az Egészségügyi Miniszter „DÍSZOKLEVELE”. A szülészet-nőgyógyászat terén kifejtett kiváló munkája elismerése a Magyar Nőorvos Társaság „OKLEVELE”.
A főorvos életpályája csúcsaként említi azt a világirodalmi ritkaságnak számító méhenkívüli, hasüregi terhességet, élő, érett magzattal, amelyet 1984-ben, az ultrahang nélküli időszakban kétkezes vizsgálattal ismert fel.
Az anyai életveszélyt jelentő terhességből a debreceni szülészeti klinikán Lampé professzor császármetszéssel hozta világra azt a leányt, aki a 45 éves egyetemi évfolyam-találkozóra készülő „Dr. Juhász Antal főorvosnak” dedikálta első verseskötetét.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Hasonló
Eke István
Horváth Károly
Kovács-Hagyó Zoltán
Nyalka Antal
Pappné Szalka Magdolna
Suszter Sándor
Kisbenedek Vilmos
Tengely András
Tóth Mihály
Marosi István
Szalári István
Filó Gábor
Berki Lajos
Dr. Bárdos Balázs
Kocsis Károly
Dr. Eszenyi Géza
Vasas Ágostonné
Kovács György
Dr. Almási Csaba
Kiss Sándor
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése