Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kovács György
Ügyosztályvezető, városi főmérnök,
Ózd
A város fennállásának legnehezebb napjait élte, amikor kinevezték főmérnöknek. Megszűnt a nagyfoglalkoztató Ózdi Kohászati Üzemek, bezártak a környékbeli bányák, Ózd elesett a korábbi bevételektől. Ebből a krízisből kellett talpra állni, ami 2005 végére félig-meddig sikerült. A befektetők újra látnak fantáziát a térségben, ezért több nagyberuházás is elkészült, illetve folyamatban van a Tesco és az Interspar építése.
Ózdon született 1959. április 28-án, és a gimnáziumi érettségi megszerzéséig a városban maradt. Sikerrel felvételizett a Budapesti Műszaki Egyetem Épületgépész Karára, és 1983-ban kapott diplomát. Ezt megduplázta a Miskolci Egyetemen 1986-ban, ahol gazdaságmérnöki szakon végzett.
– Az Ózd Városi Tanács műszaki osztályára 1983. szeptember 1-jétől kerültem előadóként. Később csoportvezető, osztályvezető-helyettes, majd 1991-től ügyosztályvezetői – és ezzel együtt városi főmérnöki – beosztást kaptam. Utóbbi tisztséget mai napig betöltöm. Amikor a tanácsi munka mellett köteleztem el magam, a hozzám hasonló műszaki beállítottságú emberek még a vaskohászatban helyezkedtek el. Így a kohászati üzemekkel személyesen csak a felszámolás során ismerkedtem meg.
A térség meghatározó munkáltatói már a ’80-as években bizonytalan helyzetbe kerültek. Ekkoriban még épültek Ózdon az Újváros tér panelházai, a közigazgatás központja pedig a régi Ózd falura koncentrálódott. Aztán meglepetésszerűen leálltak a fejlesztések, Ózdon az utolsó lakáscélú beruházás az úgynevezett „Papagájház” volt. Akkorra már megfogalmazódott a vezetőkben, hogy a súlypontot a Gyújtóra kell helyezni. Ezért a városi tanács apparátusa 1988-ban beköltözött az egykori Ady Endre Kollégium épületébe, és az OTP is máshol nyitott fiókokat. A kohászat hamarosan a felszámolás sorsára jutott, a magasan kvalifikált emberek kezdtek elszivárogni a térségből. Ózd történelmének legnagyobb válságába sodródott. Tízezernél több ember vált munkanélkülivé, új munkahelyek nem létesültek – mondta a főmérnök.
Ebben a helyzetben került Kovács György a főmérnöki posztra. Akkor már tudatosult, hogy végleg megszűnt a térségben a nehézipar, és egyre nehezebb munkát találni. A város fejlesztésére eközben újabb koncepciót dolgoztak ki, ahol megfogalmazódott a zöldmezős ipari park létrehozása. Nem mondtak le azonban a törzsgyár 50 hektárjának újrahasznosításáról sem. Az extenzív jellegű városfejlesztést intenzívre kellett váltani, és új elvek megfogalmazására volt szükség. Új településrendezési tervet fogadtak el, miközben az önkormányzat költségvetése csak az alapellátás biztosítására volt elegendő. Ebben a helyzetben kezdődtek tárgyalások a világ legértékesebb vállalataként számon tartott General Electric multinacionális céggel, majd egy évre rá, 1999-ben a svájci központú SAIA-Burgess-szel. A két cég ezernél több munkahelyet teremtett Ózdon, miközben a kohászat maradványain megalakult az Ózdi Ipari Park. Utóbbi a vaskohászatból fennmaradt működő üzemeket fogta össze, és biztosította a működés alapfeltételeit. A tradicionális kohászati munkaerőt azonban a Max Aicher vállalatcsoport tudta igazán foglalkoztatni, akik új acélgyártó bázist építettek Ózdon. Az új beruházások, az új munkahelyek teremtése felkeltette idővel a kereskedelmi cégek érdeklődését is, így települt Ózdra a Penny Market, a Profi és a Plus üzletlánc. A befektetések révén felgyorsult a fejlesztések üteme, az önkormányzati vezetők pedig egy igazi városközpont kialakítása mellett tették le voksukat. Ennek részeként elkezdődött a Gyújtó városrész beépítése, a polgármesteri hivatal bővítése és egy új üzletház létrehozása. Az EU adta lehetőségekkel élve sikerült elnyerni egy olyan pályázatot, amelynek végrehajtása által a műszakilag leromlott városrészeket is be lehet integrálni az új városközpontba.
Ózd főmérnökének feladatkörébe tartozik a fejlesztések és városrendezési elvek kidolgozása, valamint a műszaki megvalósítás biztosítása. Keresi a pályázati lehetőségeket, majd lebonyolítja a hatósági engedélyezéseket.
Édesapja ismert vendéglátós volt, édesanyja kereskedőként dolgozott. Nővére Ózdon tanított több évtizeden át, ma Budapesten él. Ügyvéd feleségét 1984-ben vette el, nagyobb gyermekük 1985-ben született. Ő ma a Károly Róbert Főiskola vadgazda mérnöki szakának hallgatója. Kisebb gyermekük 1993-ban született, és még általános iskolás.
Hobbija a sport, hiszen egyetemistaként még a MAFC-ban kosárlabdázott. Vonzotta mindig a természet szeretete is, így csatlakozott a vadásztársadalomhoz. Ezt mai napig gyakorolja, és már „megfertőzte” fiát is, aki szintén levizsgázott vadászati ismeretekből.
Kovács György szereti a munkáját, és azt is szeretné, ha a közeljövőben minél több befektető „zaklatná”. Célja, hogy a városkép néhány éven belül olyan legyen, ahogyan azt a tervezőasztalon megálmodták.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Eke István
Horváth Károly
Dr. Juhász Antal
Kovács-Hagyó Zoltán
Nyalka Antal
Pappné Szalka Magdolna
Suszter Sándor
Kisbenedek Vilmos
Tengely András
Tóth Mihály
Marosi István
Szalári István
Filó Gábor
Berki Lajos
Dr. Bárdos Balázs
Kocsis Károly
Dr. Eszenyi Géza
Vasas Ágostonné
Dr. Almási Csaba
Kiss Sándor
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése