Riz Gábor

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke

Ózd

szszb 28 ki Rriz gabor400.jpgA korábban is konzervatív, jobboldali értékeket valló Riz Gábor 2002-ben – a vesztes országgyűlési választásokat követően – lépett a Fidesz tagjai közé. A párt ózdi alapszervezete három év múlva, 2005-ben választókerületi elnökké választotta. A következő állomást a 2010-es országgyűlési választások jelentették, amikor is Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú választókerületéből egyéni mandátummal került a Parlamentbe, majd az év november 5-én – a ’90-es választások óta második ózdi politikusként – a megyei közgyűlés alelnökének is megválasztották.

Jelenlegi pozíciójában szülővárosával kapcsolatban így fogalmaz: Ózd a megye második legnagyobb városaként – hasonlóan az 1994-98 közti időszakhoz – megkapta a súlyának megfelelő képviseletet. Szülei révén tősgyökeres ózdinak vallhatja magát Riz Gábor, akinek felmenői szinte kivétel nélkül az ózdi vaskohászatban keresték kenyerüket, amivel ő az iskolai nyári szünetekben,  diákmunka során ismerkedett. Tanulmányait Ózdon, az akkori Vasvári Pál Általános Iskolában kezdte, majd a szintén ózdi József Attila Gimnázium fizika-matematika tagozatán folytatta. Máig hálás akkori tanárainak, akiknek szerteágazó, világra nyitott érdeklődését, valamint a sport (elsősorban a mai napig hobbiszerűen űzött kosárlabda) iránti szeretetét köszönheti. Az érettségit követően a pedagógus pályát választotta, 1982-ben a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán szerezte első diplomáját. A főiskolai évek alatt ismerkedett meg leendő feleségével, házasságukból két lánygyermek született. Mindkettő a Debreceni Egyetemen végzett, egyikük pszichológusként, másikuk gyógytornászként.  Riz Gábor pályáját pedagógusként az Arlói Általános Iskolában kezdte, innen az ózdi Bükk Művelődési és Vendéglátó Házba került művelődésszervezőnek, ahol 1989 végén igazgatói megbízást kapott. Az oktatás és a kultúra területe után a gazdasági életbe is belekóstolt: 1996-tól három éven keresztül volt a BOKIK ózdi képviseletének vezetője.

Ezt követően, újabb lépcsőfokként visszatért a számára fontos kultúra világába: 1999-ben bízták rá a B.-A.-Z. Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet vezetését. Igazgatóként fontosnak tartotta egy országos szintű értékmegőrző rendszer kiépítését, így jött létre az a miskolci kezdeményezésű, mai napig működő webportál (www.erikanet.hu), amihez később minden megye művelődési intézete csatlakozott.

2003-ban kezdett vállalkozóként tevékenykedni, ekkor indult családi vállalkozása, melynek keretében oktatásszervezéssel, felnőttképzéssel és projekttervezéssel foglalkozott. Ezen tevékenységekhez korábban a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett felnőttképzési és művelődési menedzser szakon diplomát. Éveken át volt ügyvezetője a Régió Szerkezet-fejlesztő Kft-nek, ahol Ózd térségének gazdaságfejlesztése érdekében tevékenykedett. 2008-ban megalakult a Sajó-menti Szakképzés Szervezési Társulás, amelynek elnökévé Riz Gábort delegálta a B.-A-Z. Megyei Közgyűlés. Ennek célja a Sajó-völgy szakképző iskolái közös szakmai irányításának kialakítása és fejlesztése volt; ez 16 szakképző iskola több mint 6000 tanulója és pedagógusa számára kínál magasabb szintű technológiai lehetőségeket a gyakorlati képzésben.

Riz Gábor – a megyei közgyűlés alelnökeként – pozícióját felhasználva igyekszik a megye és az általa képviselt régió érdekeit szolgálni. Ebben segítségére vannak azok az ózdi kötődésű kormánytagok, akik ismerik a kohász-bányász kultúra hanyatlása után kialakult térségi helyzetet. A lehetőségeket, ötleteket viszont a régiónak magának kell keresnie és megvalósulásuk érdekében lépnie, tennie. Így vetődött fel – a Magyar Nemzeti Digitális Archívum egyik háttérintézményeként – logisztikai, digitalizációs központ megépítése, létrehozása Ózdon, melynek célja a munkahelyteremtés mellett az értelmiségi fiatalok megtartása, vagy visszacsábítása. Hasonló támogatást kívánó kezdeményezés a farkaslyuki szénbánya újra megnyitása. A betelepült multinacionális vállalatokkal történő kapcsolattartás szintén fontos, hiszen ők a legnagyobb munkáltatók, emellett az utóbbi években városi segítséggel tovább bővítették tevékenységüket. Fontos feladat még a közösségi közlekedés fejlesztése, ennek keretén belül a Miskolc-Ózd elővárosi közlekedés kialakítása.

Eddigi munkája elismeréseként az idén a Fidesz választmánya Riz Gábort jelölte választókerületi elnökké a 71 települést magába foglaló B.-A.-Z. megyei 3. számú választókerületbe. A 2014-es választásokig még bőven van tennivaló nemcsak a megye és a jelenlegi választókörzet fejlesztésén, hanem az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságában, valamint a Vállalkozásfejlesztési és Uniós Forrásokat Felügyelő Albizottságban, amelyekben tevékenykedik.

(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése