Dr. Almási Csaba

Igazgatási ügyosztályvezető,

Ózd

baz_06_114_dr_almasi_csaba.jpgKét jogi diploma és két idegen nyelv ismerete birtokában ült le tárgyalni az Ózdra települő multinacionális cégek képviselőivel, ahol jogtanácsosi minőségben képviselte a város önkormányzatát. Ma ez a két munkáltató a térség legnagyobb foglalkoztatói között szerepel.

Dr. Almási Csaba 1964. október 8-án született Ózdon. Édesapja a Borsodnádasdi Lemezgyárban dolgozott előbb üzemlakatosként, majd később villamos-gépész feladatokat látott el. Édesanyja a borsodnádasdi ABC Áruház boltvezető-helyettese volt a nyugdíjazásáig. A család Járdánháza községben élt, sőt a mai napig a Nádasd-völgyi faluban laknak, ezért az általános iskolai tanulmányait helyben kezdte el, majd Mezőkövesden a III. Számú Általános Iskolában fejezte be. Középfokú tanulmányaihoz a matyó város I. Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola intézményét választotta, ahol 1983-ban jeles eredménnyel leérettségizett. Az ezt követő pályaválasztásnál megvalósult korábbi elképzelése, mivel sikeres felvételi vizsgát tett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar nappali szakára. Közbeszólt azonban a katonaság, amely miatt csak egy év kihagyás után ülhetett be az iskolapadba. Az egyéves sorkatonai szolgálatot Budapesten töltötte le, majd ezt követően 1984 őszén kezdte meg egyetemi tanulmányait. A jogi diplomáját „summa cum laude” minősítéssel 1990 januárjában vehette át.

Első munkahelye a Kazincbarcikai Városi Ügyészség volt, ahol 1990. március 1-jétől fogalmazóként dolgozott. Hamarosan új állás kínálkozott számára, és élt a lehetőséggel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Ózdi Kirendeltségén 1990 novemberében ellenőrzési csoportvezetői, majd 1991. júliusától kirendeltségvezető-helyettesi feladatokat látott el. Közben készült a jogtanácsosi szakvizsgára, amit 1992 decemberében sikerült megszereznie.

Az Ózdi Polgármesteri Hivatalba 1993 áprilisában került, és azóta ott dolgozik igazgatási ügyosztályvezető és jogtanácsosi beosztásban. Munkájához tartozik az igazgatási ügyosztály hatósági munkájának az irányítása, amely a jegyzői hatáskörbe tartozó hatósági jogkörök közel ötven százalékát teszi ki. Időközben 1997-ben középfokú „C” típusú állami nyelvvizsgát tett német nyelvből. Ennek nagy hasznát vette a német tulajdonban lévő Ózdi Acélművek Kft. beruházásának előkészületeit övező tárgyalásokon. Ugyanabban az évben az Ózdi Városi Televízió Közhasznú Társaság felügyelő-bizottságába választották, amelynek 2002-ig tagja, 1999-től pedig elnöke volt. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás hírére az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán kezdett újabb tanulmányokba. Második diplomáját az Európai Unió szakjogász képzésén szerezte meg 2001-ben.

Az 1998-as esztendő több nagyobb feladatot adott dr. Almási Csabának. Ebben az évben óriási áttörés következett be Ózd foglalkoztatásában, megjelent ugyanis két multinacionális vállalat, amelyek új beruházásban gondolkoztak. Az amerikai General Electric és a svájci SAIA-Burgess több száz embernek ígért munkát, ami az akkori helyzet ismeretében a város életére igen pozitív hatással volt. A tárgyalások és jogi folyamatok irányításában komoly szerepet kapott az igazgatási ügyosztály vezetője. A tárgyalások végül eredményesen, sikerrel zárultak, a nagy cégek pedig teljesítették a foglalkoztatásra tett előzetes ígéreteiket. A következő évben felsőfokú állami nyelvvizsgát szerzett német nyelvből, ügyosztálya pedig újabb jelentős feladatot kapott. A szervezési folyamat részeként kiépült az okmányiroda, amely 15 dolgozónak biztosít munkát. A csoport teljes létszáma így túllépi a harminc főt, amivel az Ózdi Polgármesteri Hivatal legnagyobb ügyosztályává váltak.

Újabb nyelvvizsgát hozott a 2005-ös év, ezúttal angol nyelvből szerzett „A” típusú minősítést, miközben tevékenyen részt vett a TESCO Globál Áruházak Rt. beruházásaival kapcsolatos jogi munkában. Még abban az évben a Köztisztviselői Alapítvány kuratóriuma az év köztisztviselőjének választotta. Egyetemi évei alatt, 1988-ban megnősült, felesége gazdasági mérnök, aki nyugdíjbiztosítási szakterületen köztisztviselőként dolgozik. Egy 16 éves fiúgyermekük van, ő az ózdi József Attila Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola hatosztályos gimnáziumi osztályának tanulója. Apja nyomdokain ő is a jogi pálya felé kacsingat, ezért jogi egyetemen szeretne majd tovább tanulni.

A szabad idő eltöltését is a tudásszintjének emelésére fordítja dr. Almási Csaba. Elsősorban a XX. századdal kapcsolatos történelmi dokumentumok, könyvek érdeklik, a két nyelvismeret bővítése pedig soha nem árt. Ezért eredeti német és angol nyelven írt önéletrajzi kiadványokat szokott olvasni. Kedvenc területe a sport, a közvetített eseményeket folyamatosan nyomon követi, a sportnapilapot pedig rendszeresen megvásárolja. Emellett szeret világot látni, családjának évente szervez kirándulást a határokon túlra.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése