Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Berki Lajos
Kisebbségi elnök,
Ózd
Negyven év bedolgozott munkaviszony mellett pár év óta a politika színterén is megmutatja magát. Évtizedek óta munkairányítóként alkalmazzák a különböző munkahelyeken, jövedelmét pedig zenéléssel egészíti ki. Életpályája elismeréseként 2005-ben a Köztársasági Érdemkereszt Ezüst fokozata, 2006-ban pedig a Közmunkáért Érdemérem kitüntetésben részesült. Tagja a Baloldali Tömörülés Ózdi Tagozatának.
Tősgyökeres ózdi lakos Berki Lajos, hiszen a kohászvárosban született 1950-ben, és azóta is ott él. Kivételt csupán az a két év jelent, amikor 1970-től 1972-ig Miskolcon a BM. Határőrségnél teljesített sorkatonai szolgálatot. Mivel akkorra már otthonosan mozgott a zenei életben, parancsnokai zenekarvezetőnek nevezték ki a laktanyában, majd megkapta a Kiváló Katona kitüntetést is. Általános iskolai tanulmányait Sajóvárkonyon végezte, majd ív- és lánghegesztő tanulóként folytatta az ózdi 102-es Számú Ipari-tanuló Intézetben. A szakmunkás-bizonyítvány birtokában az Ózdi Kohászati Üzemeknél helyezkedett el, ahol alaposan kivette részét a közéleti tevékenységből. Munkatársai megválasztották KISZ-titkárnak, majd alapszervezeti titkárnak is. A közlekedési gyáregységben közel 1500 cigány származású dolgozót alkalmaztak, és mivel az üzem vezetői felismerték benne az aktív, tenni akaró munkatársat, hamarosan csoportvezetői megbízást kapott. Munkáját azonban nemcsak főnökei ismerték el, hanem beosztottjai is, akikkel szót tudott érteni. A munkaterületen és a közéletben végzett tevékenysége miatt 15 alkalommal kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést, de jutalmazták Kiváló Ifjúsági Vezető érdeméremmel és Ipari Miniszteri Kitüntetéssel is. Csakhogy az ózdi vaskohászatot az állam felszámolta, majd létrehozták a Foglalkoztatást Elősegítő Közhasznú Társaságot, ahol sikerült elhelyezkednie. Az új munkahelyén 50 fő irányításával bízták meg, feladatuk pedig a gyár iparivágány-hálózatának a felszedése és üzemcsarnokainak lebontása volt.
A munka mellett azonban szakított időt a zenélésre is, a Kék Sirály zenekarral számos lakodalomban vagy más rendezvényen muzsikáltak, így sok ismerőst szerzett magának. Egy ilyen eseményen szólította meg Ózd egyik legismertebb gazdasági szakembere, aki részt vesz a politikai életben is, hogy hiányolja az akkorinál is nagyobb szerepvállalását. A város vezetői egy határozottabb és kompromisszumkészebb kisebbségi önkormányzatot szerettek volna, amelynek irányítására a jól ismert és a cigányság körében elfogadott Berki Lajost szemelték ki. Ezek után került be aztán a kisebbségi politikába, és 1998-tól 2003-ig az Ózd Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese volt, 2003. április 1-jétől pedig a szervezet elnökének választották. A 2006-os választások megerősítették tisztségében. Közben sokat foglalkozott zenei területen a cigány hagyományok ápolásával, és megalapította a Kék Sirály Zenei Egyesületet, ahol roma gyerekeket indított el a zenei pályán, és segítette továbbfejlődésüket. Mivel a foglalkoztatási kht. is megszűnt, 2003-ban átkerült az Ózdszolg Kht.-hez közmunkaprogram-vezetőnek, ezt a tevékenységet 29 településen látja el. Az eltelt évek során több munkahelyteremtő pályázatot nyertek, amelyek javítottak az ózdi és térségi romák foglalkoztatási helyzetén és életszínvonalán. Életfilozófiája, hogy minden olyan lehetőséget ki kell használni, ami a helyi roma társadalom felemelkedését szolgálja. Ugyanakkor vannak elvárásai is a népcsoport tagjaival szemben, és kritizálja azokat, akik nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, vagy általa nem elfogadott életmódot folytatnak.
Az Ózd Városi Önkormányzat vezetői partnernek tekintik egy-egy kérdés megvitatása kapcsán, és javasolták a Roma Integrációs Tanácsba. A 2007. április 5-étől működő új, héttagú kisebbségi szervezet közvetlenül a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozik. Feladatuk a 2007–2013 között zajló Új Magyarország Fejlesztési Tervben foglaltak végrehajtásának elősegítése, amelyben szerepet kap a roma telepeken élők lakhatási és szociális helyzetének javítása, a 21. század iskolája program folytatása, a kirekesztés elleni küzdelem hatékonyabbá tétele, valamint az oktatási és foglalkoztatási feltételek javítása.
Kóré Edittel kötött házasságából két gyermekük született. Felesége az ÓKÜ pénzügyi osztályán gépíróként dolgozott, majd két éven át kereskedő vállalkozó volt. Ekkor indult egy országosan példaértékű program Ózdról az általános iskolákban pedellusok alkalmazására, ahová ő is bekerült, és azóta ezt a munkakört látja el. Lányuk, Edina az érettségi után ruhaipari technikumot végzett, jelenleg a Bem úti iskola pedagógiai asszisztense és ifjúságvédelmi referense. Fiuk éveken át autószerelőként dolgozott Ózdon, majd úgy döntött, Németországban folytatja tevékenységét, ahol jobbak a kereseti viszonyok. Gyermekeik családjában egy-egy fiúunoka várja a hozzájuk látogató nagyszülőket.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Eke István
Horváth Károly
Dr. Juhász Antal
Kovács-Hagyó Zoltán
Nyalka Antal
Pappné Szalka Magdolna
Suszter Sándor
Kisbenedek Vilmos
Tengely András
Tóth Mihály
Marosi István
Szalári István
Filó Gábor
Dr. Bárdos Balázs
Kocsis Károly
Dr. Eszenyi Géza
Vasas Ágostonné
Kovács György
Dr. Almási Csaba
Kiss Sándor
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése