Kisbenedek Vilmos

Ügyvezető igazgató,

Ózd

baz 8 ki Kisbenedek Vilmos2.jpgIgazán nehéz gyermekkor után szerencsésen alakult az élete Kisbenedek Vilmosnak, akit cégén, a Domaép Kft-n keresztül az észak-borsodi térség egyik legismertebb vállalkozójaként tart számon a szakma. A munka mellett azonban áldoz időt hobbijának is, a nyári időszakban pedig rendre meglepi családját egy-egy külföldi úttal.

Ózdon született 1963. március 12-én, és még csak az általános iskolába járt, amikor elvesztette édesanyját. Utána a közelmúltban elhunyt édesapjára támaszkodhatott, akivel mindvégig kiváló volt a kapcsolata és 23 éven át együtt laktak. Fiatalon úgy gondolta, mihamarabb olyan szakmát szerez, amiből meg tud majd élni. Így lett szobafestő-mázoló, akit már tanuló korában számos helyre hívtak lakást festeni, és így hamar megtanulta a szakma fortélyait.  Életének fontos eseménye 1986-ban következett be, amikor feleségül vette Bolyki Évát. Ma közös vállalkozásban dolgoznak, az építőipari munka mellett üzemeltetnek divatáru boltot és fittness termet is. Lányuk, Szabina 1990. november 8-án született, Egerben a Katolikus Gimnázium tanulója, angolul és spanyolul kitűnően beszél. Szeret tornázni, kisgyermek korától tagja az ózdi Delfin Lányok csoportnak, akikkel több ország különböző szintű versenyein számos sikert értek el.

c

A céget 1993-ban mindössze négy fővel alakította meg, ám a Domaép Kft. mára igazi tényezővé vált  Borsod és Heves megyék építőiparában. Közel ötven embert foglalkoztatnak a különböző építkezéseken Miskolctól Egerig.

– Cégünknél van egy hallgatólagos megállapodás: reggel a telephelyünkön kezdjük a munkát, és késő délután ugyanott fejezzük be. Ez azt jelenti, hogy minden estéjüket otthon tölthetik a dolgozók, ezért nem vállalok munkát az ország távolabbi pontjain – mondta Kisbenedek Vilmos ügyvezető.

Az idén 15 éves cég az induláskor négy szobafestőből állt, de 2-3 év alatt annyira befutottak, hogy 10 főre kellett fejleszteni a létszámot. Ezt követően, úgy 2000 táján továbbléptek és műszaki szakembereket vettek fel, akikkel már komplexebb feladatok elvégzésére is tudtak vállalkozni. A 18-20 fős brigáddal épületek rekonstrukcióját, teljes körű felújítását végezték, ám egyre nagyobb igény mutatkozott középmagas épületek tatarozására, ezért nagy értékű speciális állványrendszert vásároltak. Erről már a külső vakolást is meg tudták oldani, mostanában pedig a panelprogramnál, középmagas épületeknél hasznosítják. A Domaép életében Kisbenedek Vilmos szerint a 2006-os év jelentette az első lépést a telephely kialakításában, amikor a Profil Kft-től a Piac úton területet és épületeket vásároltak. Az egyre ismertebbé váló kft. első igazán jelentős, tízmilliós nagyságrendű megbízatása az arlói iskola egyik épületének teljes körű felújítása volt. A referencia munka után sorra kapták a nagyobb feladatokat: Ózdon az Alkotmány úti óvoda, a Nemzetőr úti óvoda vagy a korábbi Civilház rekonstrukciója fűződik a nevükhöz. Kaptak munkát a városi tanuszoda és a közgazdasági szakközépiskola kivitelezésénél is.

Egykori falujában, Domaházán az iskola és óvoda 100 millió forintos rekonstrukciós projektjét végezték el, Kissikátorban komplett új Faluházat készítettek, és a kistérség számos településére hívták őket önkormányzati épületek rendbetételére. Az évek során kitekintettek a szomszéd megyébe is, Egerben sorozatban végzik családi házak kivitelezését. A panelprogramból sem akartak kimaradni, Ózdon a Szent István út 33-39 számú épület munkálatait vállalták el, Miskolcon pedig 2008-ban két tízemeletes ház rekonstrukcióját is elnyerték. Vállalják akár kulcsrakész házak építését is, amibe a lakhatás megteremtése mellett beletartozik a körbekerítés és a kert díszfákkal történő beültetése.

Közben a lehetőségekhez mérten zajlik a cégnél a gépesítés, új 10 tonnás teherautóval bővült a járműparkjuk, amivel a náluk vásárolt nagyobb mennyiségű építőanyagot a helyszínre tudják szállítani. Idén nyáron nyitották meg festékboltjukat és építőanyag kereskedésüket a telephelyen, de hamarosan működni fog gázcsere telepük is. Kisbenedek Vilmos azt mondja: ezek profilba vágó kereskedések, a termékek árrésével pedig a nyitás óta ő gazdálkodik, az árrés így a cégnél marad, ami rugalmasabbá teszi számára az üzleti tárgyalásokat, hiszen nőtt a mozgástere. Végezetül hangsúlyozza: a Domaép olyan cég, ahol a dolgozók mindig napra pontosan megkapták a fizetésüket. Az évek során megnövekedett létszámnak legalább az ötven százaléka már törzsgárdának számít a Domaépnél, aki hozzászoktak: téli időszakban, amikor kevés a munka, ők akkor sem maradnak fizetés nélkül. Ennek ellentételezéseként ők is becsületesen dolgoznak, amivel megalapozták a jó hírnevet és a megrendelés állományt.

A cégtulajdonos elkötelezett akvaristaként is tevékenykedik, díszhalait már sokan megcsodálták, amelyekből néhány szebb példány a Piac úti irodában is úszkál az akváriumban.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése