Borsodnádasd

Egész életemet a családi indíttatás határozza meg. Édesanyám mindig hangoztatta: becsületesen nehéz, de jó élni. Mai napig ehhez tartom magam. Amit eddig elértem, azt akaratomnak és hitemnek köszönhetem. Nem ismerek olyan elkezdett munkát, aminek a befejezése ne sikerülne. Másik fontos szempont nálam az igényesség, amit a munkahelyen is megkövetelek. Úgy érzem, ez a szemlélet mások számára is hordoz üzenetet, mert az önkormányzat és a munkatársak is segítik szakmai elképzeléseim valóra váltását. Valószínű ők is érzik, hogy nálam meghatározó szerep a munka.

Pályámat az érettségi után könyvelőként és folyószámla-vezetőként kezdtem a lemezgyárban. Édesapám is ott dolgozott, márpedig a 2600 dolgozót foglalkoztató üzemben a felvételinél ez sokat számított. Mai napig elérzékenyülve gondolok az akkori kollektívára, az együtt töltött számos rendezvényre, kirándulásra, üdülésre. Gyönyörű évek voltak ezek kiváló közösségben. Mindenki ismert mindenkit, pedig 16 településről jártak dolgozni az emberek.

A helyzet azonban csak részben tett elégedetté és tudtam, hogy folytatnom kell a tanulmányokat. Ezért munka mellett elvégeztem a Pénzügyi és Számviteli főiskolát, ahol üzemgazdász szakképesítést szereztem. Ezt követően kineveztek a társadalombiztosítási osztály vezetőjének. Négy év elteltével kerültem vissza a számvitelre, ahol először osztályvezetői, majd főosztályvezetői megbízást kaptam. Időközben az adótanácsadói szakképesítés is a birtokomba került, és jött az újabb ranglétrafok.

Kineveztek ’90-ben a lemezgyár gazdasági igazgatóhelyettesének. Sajnálatos módon az állami vállalat 1992-ben felszámolás alá került, és attól az időponttól 1993 augusztusáig a Reorg Rt. megbízásából a felszámolói feladatokat végeztem. Senkinek nem kívánom azt a borzalmas érzést, amelyet akkor átéltem. Minden leépült, tönkrement, ráadásul a nádasdiak engem okoltak az üzem bezárásáért. Tíz évnek kellett ahhoz eltelni, hogy változzon a rólam alkotott megítélés. Akkor éreztem, ma pedig már biztosan állítom: nem lett volna a kialakult gazdasági helyzet következménye a felszámolás, csakhogy akkor senki nem tudott szembenézni az aktuális problémával. A leszámolásokkal megszűnt egy erős összetartó erő, szétzilálódott a közösségi munka. Borsodnádasdra mai napig rányomja bélyegét a gyárbezárás. Igaz, egyes részei működnek, de csak a régi létszám töredékével. Ugyanez vonatkozik a 2001-ben várossá vált településre is, ahol szintén elkezdődött egyes részek helyreállítása. Hiányzik azonban a nagy támogató, amilyen a lemezgyár volt.

Minden hiba és hátrány ellenére akkor is itt érzem magam otthon, pedig számtalan lehetőségem lett volna arra, hogy máshol telepedjek le. Ebben lehet, hogy szüleimhez való kötődésem is közrejátszott, hiszen édesanyám haláláig hármasban éltünk, azóta pedig édesapámmal vagyok egy háztartásban.

1990–94 között képviselő voltam az önkormányzatban és a pénzügyi bizottság elnökeként tevékenykedtem egy nagyon nehéz időszakban.

Még nem fejeződött be a borsodnádasdi munkám, mikor megbízást kaptam Ózd Város Önkormányzatától a felszámolás alá került Ózdi Városgazdálkodási Vállalat átalakítására, reorganizációs terv készítésére. Javaslatom alapján alakult meg az Ózdi Ingatlankezelő Iroda.

Felvételt nyertem az Ózdi Polgármesteri Hivatalba, ahol megbíztak az IKI irányításával. A harmadik kiírt pályázatra aztán már jelentkeztem és nyertem, így 1993 december 1-től vagyok az iroda vezetője. Akkoriban kezdődött el a város rohamos süllyedése, az elszegényedés, szinte minden szolgáltatót csőd fenyegetett. A végelszámolással záruló felszámolás után nulláról indulhattunk, illetve engedményezte az önkormányzat a meglévő 35 millió forint kintlévőség behajtását és felhasználását. Azzal ugyan nem mentünk sokra, annál inkább a szigorú gazdálkodás bevezetésével. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi három évben a csökkenő kiadások mellett annyi bevételhez jutottunk, amennyi elég a fenntartásunkhoz, vagyis nem szorulunk támogatásra. Igaz ez annak ellenére, hogy jelentős, közel 110 milliós kinnlevőségünk van, de mindent megteszünk a behajtására.

Munkám a legnépszerűtlenebbek közé tartozik, mivel naponta kell szembenéznem az adósságot felhalmozókkal és az önkényes lakásfoglalókkal. Sokan megértik, hogy fizetni kell azért, amit fogyasztanak, vagyis az önkormányzati bérlakások bérleti díját, az ivóvizet és a fűtést nem tudjuk senki számára ingyen biztosítani. A hozzám fordulóknak próbálok részletfizetési kedvezményt adni, és igyekszem humánusan kezelni a problémákat. Arra viszont vigyázok, hogy mindez ne veszélyeztesse vagyongazdálkodásunkat.

A gondok mellett van ózdi jövőképem is. Amíg ebben a pozícióban vagyok, mindent megteszek a megtépázott értékrend helyreállításáért, a városkép alakításáért, mert a város és lakóinak érdeke ezt kívánja meg.