Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kaiser István
A Kaiser Kft. ügyvezetője
Ózd
A tulajdonossal szeretnék beszélni – mondja az ügyfél az ózdi autószalonban egy munkaruhás embernek. Tessék parancsolni – hangzik a válasz. A tulajdonost keresem – tromfol a kérdező, mire a megszólított férfi elárulja, ő a tulajdonos. Kaiser István naponta besegít az autók javításában, ami rendhagyó, de nem meglepő, hiszen kétkezi munkával és szorgalmával alapozta meg eddigi eredményeit. Híre eljutott Németországba és Ausztriába, ahonnan számos megrendelést kapott. Ma Ózd térségének egyetlen autószalonja a Kaiser házaspár tulajdona és 22 embernek adnak munkát.
A 2015. július 1-én 85 éves korában örökre eltávozott Kaiser János bácsi értékes örökséget hagyott hátra. Egykor autószerelő szakmát szerzett, de inkább az autódarun érezte jól magát. Nyugdíjba vonulása után még mintegy tíz évig eljárt fia autószerelő műhelyébe és dolgozott, mert élete volt a mozgás. A benzingőzzel viszont mind a négy fiát sikerült „megfertőzni”, mindnyájan autóipari szakmát szereztek. Legnagyobb fia János és az őt követő László autószerelők, István és Zoltán pedig karosszérialakatosok lettek. Felkészültségüket évek óta a Kaiser Suzuki Kft. szerelőműhelyében kamatoztatják.
István 1960 szeptember 18-án született Ózdon. Az alapfokú iskola után karosszérialakatos szakmát tanult a 102-es számú Szakmunkásképzőben, a gyakorlatot pedig Farkaslyuk bányaüzemében végezte. Nyári gyakorlatokra a Fehérgyarmatra utazott, ahol egyik rokona kisiparosként javította az autókat és ő lelkesen tanulta a szakmai fogásokat. Szakmunkásként 1977-től a bányaüzemnél maradt és egyengette, hegesztette a teherautókat. Szakmai előrelépését mutatta, hogy 1981-ben mestervizsgát tett Nyíregyházán, de megszerezte a jogosítványt személy- és tehergépkocsira is.
Közben Ózdon építkezett és kiváltotta az iparengedélyt. Amikor felépítette a garázst, másodállásban „küszöbölte” a Trabantokat és a Ladákat, vagy kerékdobokat lemezelt. Ma már mosolyog az akkori felszerelésén, ami egy karbidgázos hegesztőkészülékből és alapvető kéziszerszámokból állt. Egyre nőttek a megrendelések és tudta, hogy a kész munkához fényezésre is szükség van. Ebből a szakmából is levizsgázott, amihez a gyakorlatot DUTRA teherautók fényezésével szerezte meg.
A ’80-as évek második felében napirenden volt a rendszerváltozás, amit István nem várt meg, inkább főállású vállalkozó lett. A garázs mellé építette fényező műhelyét és akkortól komplex megrendeléseket tudott vállalni. Szép, látványos munkájának híre ment és hamarosan négy szakembert kellett felvennie, hogy győzzék a feladatokat. Nem adott fel hirdetéseket, de elég volt egy Ausztriában élő magyar embernek kijavítani az autóját ahhoz, hogy beinduljon nyugatról a Mercedes, Audi, BMW dömping a cipói műhely felé. Az utcában álló autósorok mutatták, igény van az igényes munkára. István kapcsolatba került egy németországi festékgyárral, ott elsajátította az új technológiát és elsők között jutott hozzá kétkomponensű, magas minőséget képviselő festékekhez. Ott ismerte meg a modern festőműhelyek felszereltségét, amit a sajátjában is alkalmazott.
Egyre szűkebb lett a javítóműhelye, ezért 1998-ban megvásárolta a városi nyomda épületét, ahol folytatták a karosszériák javítását. Azóta folyamatos üzembővítés zajlik, hiszen épített szerelőműhelyt, majd megszerezték a vizsgahely minősítést is. Az eredményeknek híre kelt, 1999-ben Istvánt megkereste a Kazincbarcikán működő Szabó Suzuki tulajdonosa, hogy kezdjen bele személygépkocsik értékesítésébe. Beindult az új Suzukik és egyéb használt gépkocsik forgalmazása, amihez illendő volt megépíteni egy autószalont. 2001-ben az is elkészült 120 négyzetméteren, ami két év múlva megduplázódott. A forgalomra nem lehetett panasz, hiszen voltak évek, amikor havonta 20 darab új gépjármű talált náluk gazdára. A létszám 30 főre duzzadt, amit a gazdasági válság beköszöntéig sikerült megtartani. Folyamatosan részt vesznek a tanulóképzésben és a legjobb ifjú szakembereket igyekeznek megnyerni a cégnek.
Az ügyvezető azt mondja, ebben az évben újra lendületbe jött a piac bár még messze vannak a csúcstól. Az új Vitara árban és minőségben is keresett autó lett, de az olcsóbb típusok is kelendők. Számára az üzletben a korrektség a legfontosabb szempont, aminek évtizedek óta élvezi a hasznát. A pályázatból épült új szerelőcsarnokban hamarosan teherautókat fognak szerelni és vizsgáztatni, tovább bővítve ezzel a terméklistát.
István 1983. május 21-én kötött házasságot Bányász Juliannával, aki Kölcséről költözött Ózdra. Két gyermekük közül a 28 éves Renáta most a gyermeknevelést gyakorolja a másfél éves Nettával, míg a 19 éves István közgazdasági szakközépiskolában tanul. Ő jól beszél angolul és tagja volt a NASA-nak fordító ózdi iskolai csoportnak. Apja bánatára egyelőre nem igazán érdeklik sem az autók, sem a családi vállalkozás.
Hasonló
Eke István
Horváth Károly
Dr. Juhász Antal
Kovács-Hagyó Zoltán
Nyalka Antal
Pappné Szalka Magdolna
Suszter Sándor
Kisbenedek Vilmos
Tengely András
Tóth Mihály
Marosi István
Szalári István
Filó Gábor
Berki Lajos
Dr. Bárdos Balázs
Kocsis Károly
Dr. Eszenyi Géza
Vasas Ágostonné
Kovács György
Dr. Almási Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése