Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Csobod László
Ügyvezető igazgató,
Ózd
Megszületése óta minden szálon Ózdhoz kötődik. Felmenői bányászok voltak, ám édesapja már a vaskohászatban talált megélhetést. Bátyja kohász üzemmérnöki végzettséggel ugyancsak vasipari szakembernek mondhatja magát, míg felesége okleveles villamosmérnökként dolgozott és tanított az észak-borsodi városban.
Az 1944-ben Ózdon született dr. Csobod László az általános iskolát a helyi Bartók Béla Általános Iskolában végezte el, majd újabb lépcsőfokként Miskolcon a Bláthy Ottó Villamosipari Technikum következett. Felsőfokú tanulmányait Budapesten a műszaki egyetem villamosmérnöki karán folytatta, ahol 1967-ben szerzett diplomát mint az Ózdi Kohászati Üzemek ösztöndíjasa. Gyakorló mérnökként a finomhengerműben kóstolt bele az üzemi munkába, majd a Borsodi Ércelőkészítőműbe került üzembe helyező mérnökként. A villamos berendezések üzembe helyezését kapta feladatul. Több mint egy éven át tartott ez a munka, majd visszakerülve Ózdra megbízták a finomhengermű üzemvezetői feladataival. A következő állomás az ÓKÜ Üzemfenntartási Főosztály osztályvezetői széke volt, amelyben két évet töltött el. Az ÓKÜ-ben közben új szervezeti egységek alakultak, így jött létre az Üzemfenntartási Gyáregység közel háromezer fővel, amelynek főmérnöki beosztását kapta meg.
Közben a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karának diplomáját szerezte meg, majd ugyanott 1984-ben a műszaki doktorátusi címet is kiérdemelte. Ezután került a tervezőiroda élére főmérnökként, amit a vállalati fejlesztési főmérnöki poszt követett. A 80-as évek közepétől indultak a kohászatban olyan fejlesztések, amelyek a korábbi szemlélettel ellentétben a késztermékgyártást célozták meg. Megépült a csőüzem, a hegesztett betonacélháló-gyár, a szeggyár, a salakfeldolgozó mű, amely cégek a mai napig önálló vállalatként üzemelnek. Ezek piacilag megalapozott beruházások voltak, amelyekre évekkel korábban kellett volna sort keríteni. 1990 tájékán újszerű dolgok zajlottak le a nagyüzemnél, a privatizáció időszaka. Egy német konzorcium kivásárolta az ÓKÜ acélművét a folyamatos acélöntőművel és a rúd-drót hengerművel együtt. Ebben a majdnem átláthatatlan helyzetben került a megmaradt – 150 éves – állami cég műszaki igazgatói posztjára, onnan pedig az Ózdi Acélmű Rt.-hez szintén műszaki igazgatónak, és utóbbinak ő volt az utolsó vezérigazgatója.
A németek érdekes kivonulása és az ÓKÜ, valamint az ÓART felszámolása után a még mindig korszerű rúd- és dróthengermű bázisára alapozva létrehozták az ÓAM Kft.-t, ahol műszaki igazgatói posztot kapott, és emellett a hengerművezetői feladatát is ellátta. Az újraprivatizálást követően távozott az ÓAM Rt.-től a farkaslyuki EL-CO-ba, ismét műszaki igazgatónak.
Az Ózdi Ipari Park területén működő cégek teljes energiaellátását az Ózdi Energiaszolgáltató és Kereskedelmi Kft. végzi, ahol 1998-ban pályázatot írtak ki a megüresedett ügyvezető igazgatói hely betöltésére. Dr. Csobod Lászlót hirdették ki nyertesként, azóta az OERG ügyvezetői feladatait látja el. Folyamatosan oktatott, ami saját szinten tartását is szolgálta. Vállalati szakmai tanfolyamoknak volt előadója, és tanította az ózdi Bródy Imre Ipari Szakközépiskolában a villamos tárgyakat. A Miskolci Egyetem Automatika Tanszékének adjunktusaként részt vett a felsőfokú oktatásban is. A Miskolci Egyetem és a Kandó Kálmán Főiskola államvizsgáztató bizottságába rendszeres meghívást kap.
Munkásságának részeként értékelte mindig a társadalmi tevékenységet. Fejlesztőmérnök korában 5-6 éven át végezte a Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat társadalmi titkári teendőit. A Miskolci Egyetemen a tehetséges ózdi egyetemisták támogatására, közreműködésével jött létre a Műszaki Haladásért Alapítvány, amelynek társelnöke. Elnöke még az Ózdi Úszósportért Alapítványnak, és részt vesz több szakmai egyesület munkájában. A BOKIK-nak megalakulása óta tagja, 2000-től elnökségi tag és egyben a nehézipari szakmai osztály elnöke. Számos komoly újítás fűződik a nevéhez, amiért a Kiváló Újító címet kapta, valamint birtokosa a „Kiváló munkáért” miniszteri kitüntetésnek és az Alkotói Nívódíj I. fokozatának is.
Családot az első diploma megszerzése után alapított, felesége szintén villamos mérnök, aki a tervező irodai munkát pedagógusi pályára változtatta és nyugdíjazásáig tanított a Bródyban. Fiuk László, közlekedési gépészmérnök, aki Ózdon vállalkozóként dolgozik, de Szilvásváradon él családjával. A két unoka, Judit és Laci, gyakran találkoznak a nagyszülőkkel. Éva lányuk, házassága révén Budapestre került. Elvégezte az Egészségügyi, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát, a jövőben pedig az Élelmiszeripari Egyetem diplomaosztójára készül. Kislánya, Éva, szeret Ózdra utazni a nagyszülőkhöz, bár a távolság és a szülők szoros időbeosztása miatt ez nem könnyen oldható meg.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Eke István
Horváth Károly
Dr. Juhász Antal
Kovács-Hagyó Zoltán
Nyalka Antal
Pappné Szalka Magdolna
Suszter Sándor
Kisbenedek Vilmos
Tengely András
Tóth Mihály
Marosi István
Szalári István
Filó Gábor
Berki Lajos
Dr. Bárdos Balázs
Kocsis Károly
Dr. Eszenyi Géza
Vasas Ágostonné
Kovács György
Dr. Almási Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése