Nyalka Antal

Ügyvezető,

Ózd

baz 8 ki Nyalka Antal.jpgMegbecsült magyar szakemberként ma anyagi biztonságban, nyugodtan élhetne családjával Németországban, de a városhoz, a gyökerekhez való kötődése, a jobbító tenni akarás, a változásba vetett hit haza vezérelte.

Megalakította az Archinvest 97. Kft-t, építési beruházást terveznek és bonyolítanak. Az ingatlanpiacon hitelfedezeti értékbecsléssel és ingatlanközvetítéssel foglalkoznak. Bár az „amerikai álom” nem valósult meg, részben a piaci környezet, részben a mérsékelt és következetes kockázatvállalási stratégia miatt, de tevékenységi körükben a régió elismert, stabil vállalkozásává nőttek. Több olyan építési beruházásban vettek részt, ami meghatározza a régió gazdasági, kereskedelmi, kulturális épített környezetét.

Nyalka Antal Ózdon született 1962. október 31-én, a szebb jövő, a stabil anyagi háttér reményében az Alföldről a „vas és acél városába” költöző szülők gyermekeként. Ifjú gyermekkorát a Béke-telepen töltötte és a II-es számú Általános Iskolában járta ki a nyolc általánost. Városi szavalóversenyeken többször képviselte sikeresen iskoláját. Az ózdi József Attila Gimnázium fizika tagozatán folytatta tanulmányait, amit gyakran a „a tudás bölcsőjének” nevez. Itt közeli barátságba került a sporttal, kosárlabdázott és vívott. Utóbbiban Szinyéri Gyuri bácsi keze alatt országos ötödik helyet szerzett. Már kamaszkorában megtervezte életét, majd az elérhető maximális pontszámmal felvették a Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki karára. A tanulmányok előtt Ercsiben a hidászoknál szolgált. 1987-ben kapta kézhez építőmérnöki diplomáját és ugyanabban az évben megnősült. Első szakmai tapasztalatait a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalatnál szerezte, onnan az ózdi Mozaik Kft-hez került, majd 1991-ben megmérette magát egy svájci mérnöki irodán. Velük Frankfurt am Mainban féléven át a német szövetségi vasutak központjának gyártmányterveit készítette. Ez a kiruccanás jót tett a német nyelv magasabb szintű elsajátításának, így belevághatott egy hosszabb távú német munkavállalásba. A lehetőség komoly döntést igényelt: a posztgraduális képzés keretében a Közgazdaságtudományi Egyetem fővállalkozói szakán öt félév volt a háta mögött. Döntött, és Dipholzban egy építőipari vállalathoz került, ahol egy idő után az építőipari részleg vezetésével bízták meg. Érezte, munkáját elismerik, és anyagilag megbecsülik. Aztán 1998-ban szeretett családjával mégis visszaköltöztek Ózdra. Akkor már két gyermekük volt, Eszter 1989-ben, Noémi 1997-ben született és szerették volna, ha magyar iskolában tanulnak. Hazaérkezése előtt cégalapításához kezdett, így hozta létre 1997-ben az Archinvest 97. Kft-t. Az induláskor négy fővel működő cég építészeti tervezéseket – épületek, út, közmű –, valamint vagyonértékelést vállalt. Első nagy feladatuk az Ózdi Kohászati Üzemek vagyonának felértékelése, ill. az átadás-átvételben történő közreműködés volt.

Beszálltak az ingatlan üzletágba és a jelzáloghitelezésbe, amit ma már főcsapás-vonalnak tekint Nyalka Antal. Pillanatnyilag nyolc-kilenc pénzintézetnek végeznek ingatlanbecslést a jelzáloghitelek kiadásához.

A tervezéstől a lebonyolításon át a műszaki ellenőrzésig vállalják a feladatokat, de az ügyvezető azt szereti, amikor az ötlettől a megvalósulásig jelen lehetnek az építkezéseken. Ilyen volt referenciamunkájuk, az ózdi Saia-Burgess Ózd Kft. beruházása. Az akkor svájci-angol autóipari cég elégedettségét jelzi, hogy következő beruházásukat, Hatvanban a közép-európai központ építését is rájuk bízták. Nagy örömükre saját „hazájukban” is bizonyíthattak, Ózdon fontos szerepet kaptak a műemlék jellegű Kaszinó rekonstrukciójának tervezésében, vagy az 1924-ban épült Olvasó felújításának bonyolításánál. Részt vállalnak a martinsalakos- és a panelház programban. A miskolci Decathlon sportáruház tervezését és bonyolítását is ők végezték. Ismertségük megalapozta egy miskolci iroda létjogosultságát, ennek megfelelően 2008 elején, Miskolc, Szemere út 20. szám alatti irodájuk megkezdte működését.

A következetesség, a hosszú távú gondolkodás, a kölcsönös partneri bizalom jellemzi munkájukat, amihez cégük családias légkörben dolgozó törzsgárdája párosul. Beruházásaik többsége párbeszéd révén ölt végleges formát, igyekeznek a megrendelőket praktikus tanácsokkal ellátni, ami után kialakul a végleges elképzelés.

A sport mai napig szerepet játszik Nyalka Antal életében. Amikor teheti, teniszezik, síel, kosárlabdázik, de a közelmúltban felfedezte magának a kick-boksz sportágat is. Azóta fittebb lett és érzi: a komoly fizikai megterhelés jó hatással van szellemi tevékenységére.

A kevés szabadidőből nyári hónapokban családjával visszatérő vendége a horvát tengerpartnak, télen pedig a közeli szlovák sípályákon vezeti le a mindennapok feszültségét.

Fontos hogy saját, mások által is elfogadható értékrendje vezérelje, mert nem a szó, hanem a következetes munkája és cselekedetei minősítik az embert.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése