Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szkálosi László
Ny. ügyvezető
Borsodnádasd
A város egyik legismertebb embere, aki évtizedek óta kiveszi részét Borsodnádasd mindennapi életéből. Megjárta a helyi lemezgyár ranglétráját, volt saját üzeme, de közelítve a 68. évéhez még menedzseli az önkormányzat legújabb termékét, a molnárkalácsot.
Az 1949-ben született Szkálosi László a helyben végzett általános iskola után Miskolcon a Kohóipari Technikumban szerzett érettségit, majd külföldi munkavállaló lett az akkori Német Demokratikus Köztársaságban, ahol hegesztő és szerkezeti lakatos szakmát szerzett, majd irodavezetővé léptették elő. Élete párját is ott, egy Mühlhausen nevű településen találta meg, akivel 1970-ben házasodtak össze és abban az évben Borsodnádasdon telepedtek le, ami máig az otthonuk. A lemezgyárban üzemtechnikusként helyezkedett el, ahol később művezető, majd titkárságvezető lett, ahonnan a kereskedelmi főosztályvezető posztra nevezték ki. Az új járműkerékgyár termékeinek értékesítését 1985-1989 között végezte a magyar-olasz kormányközi vegyes bizottság tagjaként, de ezzel párhuzamosan 1985-1990 között a vállalati tanács elnöki tisztét is betöltötte a Borsodnádasdi Lemezgyárban. Az előmenetel érdekében 1976-ban elvégezte a biztonságtechnikai képzést, ezt követte a ’80-as évek elején a filozófiai felsőfokú szakirány, majd 1988-ban a felsőfokú külkereskedelmi áruforgalmi bizonyítvány (OKJ) megszerzése. A Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakát 1991-ben fejezte be, de német nyelvből is felsőfokú nyelvvizsgát tett, amit még megtoldott a tolmács-idegenvezető vizsgával.
A belga-magyar vállalkozásnak, a Dubaere Kft.-nek 1989-ben lett alapító társtulajdonosa. Ez a textilipari szőrfeldolgozó üzem volt Észak-Magyarország első vegyes vállalata. A kft. a legjobb időszakában 49 embernek adott munkát. Amikor László elérte a 60 éves nyugdíjkorhatárt, a pihenést választotta és eladta a céget.
A közéletből fiatal korától kiveszi a részét, így nála a pihenés a további években is háttérbe szorult. 1974-ben megválasztották tanácstagnak, 1990-től pedig önkormányzati képviselőnek. Rendre helyet kapott valamelyik bizottságban és volt alpolgármestere is a városnak. Közéleti és szakmai tevékenységét több lemezgyári, miniszteri és minisztertanácsi kitüntetéssel ismerték el, legbüszkébb a Magyar Tudományos Akadémia Borsod Megyei szervezetétől exportfejlesztésért 1989-ben kapott oklevélre és az 1995-ben az Országos Innovációs pályázaton elért eredményére.
Vezetésével épült sípálya és irányította a síszakosztályt, valamint a tenisz klubot is. Alapítója a Máté-hegyi ÖKO Parknak, ahol országos kerékpár versenyeket és túrákat rendeznek. A sport mellett a településfejlesztés lehetőségeivel sokat foglalkozott, jelentős részt vállalt abban, hogy 2001-ben Borsodnádasd megkapta a városi rangot.
Egy városközpont kialakításának terve régen megfogalmazódott a helyi vezetőkben, ennek első lépéseként a művelődési házat alakították át polgármesteri hivatallá és közösségi házzá. A beruházás előkészületeiben alpolgármesterként vett részt. A régi községházán most az okmányiroda és a rendőrőrs működik. Tervezik a COOP áruház megvásárlását közösségi célra, ami lehetségessé válhat, mert a kereskedelmi lánc 2016-ban egy új szupermarketet épített és adott át.
A hivatal mellett elkészült egy nagyméretű fitness terem, amit a sportszerető helybeliek előszeretettel látogatnak.
Az önkormányzat ötödször rendezte meg 2016-ban a molnárkalács fesztivált, amelynek sikerére alapozva üzemet építettek és elkezdték a gyártást. A marketing faladatokkal Szkálos Lászlót bízták meg, aki ismertségét és tapasztalatait kihasználva felfuttatta az értékesítést, ma már havi hetvenezer darab készül ebből a speciális ostyából. Emellett a Nádasd Kft.-nél és a Nyugat-Borsodi Területfejlesztési Nonprofit Kft.-nél tölti be a felügyelő-bizottság elnöki tisztét.
A Bükk hegység völgyeibe épült Borsodnádasdon – az 1864- ben alapított lemezgyárnak köszönhetően – a térségben elsők között kiépült az infrastruktúra, a víz és csatornahálózat, ami mára elavult. A város következő nagy feladata a szennyvízcsatorna hálózat teljes körű kiépítése, amely már egy sikeres, elfogadott pályázatot követően pénzügyi rendezésre vár.
Az életben elért sikereket 2008-ban hatalmas családi tragédia árnyékolta be lányuk, Katalin hirtelen bekövetkezett halála miatt, aki a K&H Bank klasztervezetője volt. Két unokája közül a húszéves Lili a Budapesti Gazdasági Egyetem pénzügyi és számviteli szakán tanul, Csaba pedig nyolcadik osztályos. Ők Szolnok mellett élnek édesapjukkal és a nagyszülők annak örülnek, hogy mindhármukkal nagyon jó kapcsolatot ápolnak. Kihasználva a modern technika vívmányait gyakran skype-on keresztül „találkoznak”, de sokszor töltik együtt az iskolai szüneteket síeléssel, strandolással és kirándulásokkal.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése