A település nevét, amely Kiss Lajos szerint minden bizonnyal a szláv Rovišče, árkos hely (FNESZ 544. l.) jelentésű szóból származik, 1315-ben Ricse, 1342-ben pedig Belryche és Kynriche alakban találjuk. Ez azért van, mert a helységet akkor még Bel- és Külricseként tartották számon. Előbbi a mostani falu volt, utóbbi pedig a jelenleg Kisnamény határában lévő, ma Pusztaricseként ismert mezőrész. Ricsétől már csak egy ugrás a másik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községig, Piricséig, amelynek nevét az FNESZ írója – a szerbhorvát Poriče, Poričje, a szlovén Poreče és a cseh Pořiči alapján – folyó mellékeként, folyó-vidékként értelmezi, de a két település között – bár ez nagyon kézenfekvőnek tűnik – nem keres összefüggést. Pedig Ricsének, ennek a „csupa-kisfolyó-határú” településnek nagyon „testhezálló” név a Riče, és a szónak „Folyócskásként” való értelmezése. Én azt hiszem, hogy az Istriai-félsziget Pulától nem messze lévő, bájos települése, Poreč és a szatmári, ugyancsak gyönyörűséges Túrricse között – legalábbis a nevüket illetően – nem is olyan nagy a távolság. Egyes vélemények szerint (SzabSzatm 130. l.) a Ricse helynevek a honfoglalás-kori gyepű emlékei. Bár az ezen az állásponton állók bizonyára nagyon örülnének neki, a Szamosháti szótárban is szereplő (83. l.), egy árok által két részre, a Kis– és a Nagy-Bendére osztott Bende -osztály, vagy egyszerűen csak Bende, nem Bendegúzról, Attila apjáról, az „Isten-ostora” „nyeléről” kapta a nevét, mint ahogy az Árpád laposában sem a honfoglaló vezér, hanem egy „késő névrokon unoka” van benne.

A magyar felvilágosodás első, kiemelkedő képviselője, a magyar nyelv és kultúra ügyéért síkra szállt Bessenyei György névadó települése, a Szabolcs megyei Besenyőd, a Heves megyei Besenyőtelek és a Szolnok megyei Besenyszög nevében viszont, Kiss Lajos szerint (FNESZ 107. l.), a besenyő népnév van benne, s e helységek egykori besenyő szállásra vagy besenyő nemzetiségű birtokosra utalnak. A Gacsályban és Ricsén is meglévő Besenyő határrész tanúsága szerint a hazánkban megtelepült török nomád nép képviselői közül erre a vidékre is jutott néhány.

„Túrricsén a bagoly ára, hét forint a cédulája”. A helybelieket a szomszéd településeken élők baglyoknak nevezik. Ennek az a legenda az alapja, hogy egyszer az egyik ricsei uhukat fogott, és elvitte őket a vásárra. Még cédulát is váltott rájuk, de alig kapott értük pár garast. Ezért, ha valakinek nem válik be a számítása, szomorúan azt mondja, hogy „ráfizettem, mint a ricseiek a bagolyra”. A túrricsei ember előtt csak annyit kell mondani: „Huj-huj! Ricsei bagoly!” vagy „Két krajcár a bagoly ára, három meg a cédulája! Huhu!” – s a csúfolódó máris a nyaka közé szedheti a lábát. Olaszul a ricevere azt jelenti, hogy megkapni. Amit kap a „ricsei verőtől” a gúnyvers recitálója, pontosabban „ricsetálalója”, azzal nem fog „elricsekedni”. A mai „Belricse” legérdekesebb, legszokatlanabb nevű utcája – talán éppen a bagollyal való bosszantás eredményét mutatva – a Mérges utca, Mérges gyepje, Mérges gyep, vagy egyszerűen csak Mérges. De eredeti a keletre nyíló Hajnalvég vagy a Napkelte utca elnevezése is.

A főutcát, hivatalos nevén Petőfi utcát Ricsén is Nagyvégnek, a templomnál kezdődő kis mellékutcát, a Zrínyi utcát pedig Kisvégnek nevezik. A Barkóczy utcát gróf Hadik-Barkóczy Endréről, a határ túlnyomó többségének utolsó birtokosáról nevezték el. A falu „névadó folyója”, a Túr, a helységtől északra folyik. Nemcsak az Al-Dunának, neki is van – egyik szakaszát nevezik így – Vaskapuja. És ha (vaska)puja van, akkor már legyen pulya is. Van is. Egy sekélyebb része, a gyermekek, a „pulya had” kedvenc lubickoló helye a Pulya-fürdő, vagy, ahogy a ricseiek mondják, „Pujafiridőü”. A rakonca a szán négy szögletén álló korlátfa, amely az oldaldeszkákat tartja. „Nincs a viznek rakoncája” – vagyis nincs mibe kapaszkodni benne – mondja a ricsei szülő, vigyázatra intve „firidni” induló gyermekét.

A Belsőségi csatorna a belterület, a Nádas-tói pedig a Nádas tó nevű dűlő vizét vezeti le. A Vezér-árok – afféle „vezérfonálként” – a gróf birtokát választotta el a kisgazdákétól. Neki már – ugyanúgy, mint a vénasszony jelentésű szláv bába (Bába Jaga = Vasorrú bába) előtagú Bába patakjának és a Majtis településnévvel összefüggésben lévő Majtus-érnek – csak a neve van meg, de a Szamoga – vízfolyás jelentésű – dűlőben időnként még ma is víz áll. A korábban a Hadik-Barkóczyak tulajdonában állt Gróf-erdeje, Grófi-erdő vagy Szál-erdő, az államosítás után Állam erdeje, egy gyönyörű tölgyes. A másikat, a Nagy-erdőt, aminek a helyén a Nagy-erdei legelő áll, az 1800-as évek végén kiirtották. A Bikás-Fornyosa (vagy Bikák-Fonyosa) és a Fonyos-gyakra, illetve a  Fonyos-gyep dűlők neve az erdőirtás előtti, alatti és utáni időszak három stádiumát, a szarvasbikák bömbölésétől hangos rengeteget, a már csak bokraiban, illetve az ezt követően fűvel benőtt helyét mutatja. A Fonyos, ahogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helység, Fony vagy a Somogy megyei Fonyód település neve is (Balatonszemesen él egy Fornyos nevű család), minden bizonnyal a fon igéből, pontosabban a fon igenévszó főnévi alakjából származik, amelynek eredeti jelentése (FNESZ 223. l.) fonadékos, sűrű erdő, vagy királyi fonónépek telepe.

A leggyakrabban használt helynévképzőink között Inczefi Géza által a hangutánzó tőből alakult -ó -ő képzős földrajzi nevek – Bugyogó, Buzgó, Csörgető, Csettegő, Csipogó, Csöngő, Csöpögő, Csörgő, Döngő, Dörgő, Dübögő, Kongó, Nyihogó, Sikongó, Tocsogó, Zörgő, Zübörgő stb. – (MNy. 66: 321–3.) között megemlített Hömbörgető dűlő a ricseiek szerint arról kapta a nevét, hogy kemény, szíjas földjét az eke nem bírta felforgatni, hatalmas göröngyeit csak tehetetlenül hömbörgette maga előtt. Azt azonban előre látom, hogy ha szétszedném – mivel a helybeliek ebben már nem tudtak segíteni – a re(s)zervátum-reminiszcenciákat keltő, „reszelős” nevű „rekeszrokont”, a Reszert nem tudnám majd összeszerelni, pontosabban „összereszerni”. A Kis– és Nagy-Gyűrűből álló Gyűrű, a Gyűrű-foka, a Gyűrűs-alja és a Gyűrűs-homokja dűlők – bár a falubeliek szerint félkör alakjukról nevezték el őket – valószínűleg az egykor rajtuk tenyészett gyűrű nevű juhar-vagy somcserjéről kapták a nevüket.

Örkény István Pisti a vérzivatarban című groteszk játékának második részében az egyik szereplő, a szőke nő, mellét verve hisztérikusan „kiribicsi kattót” kiált, s a főhősre is a kattót szabja ki büntetésként a bíró. Ahogy a mándi Kattó és Kattó -laposa, ugyanúgy a ricsei Kattó kaszáló és a Kóté, egy rossz, szikes talajú dűlő neve is minden bizonnyal az elmerül jelentésű elkottyan igében is meglévő „pocsolyás” koty-káty (kotyor, kátyú, katyó, kóté) tőből származik.

„Sárgát virágzik a tök, én a fejedre ütök” – mondják Ricsén. Nem tudni, hogy ezt egy „ricseverő”, vagy a – magát az illető fejére ütő, azaz rá nagyon hasonlító – tök mondja- e. A(z) (rá)üt igének ugyanis ezen a vidéken, ahogy Arany Toldijában – „Miklós a fejével ráütött e szónál” – és Ady A föl-földobott kő című versében – „…kicsi országom, példás alakban. Te orcádra ütök” – van egy (rá)bólint és egy valakire hasonlít jelentése is. A más környező településeken is „névszerű” „se nem eszik, se nem iszik, kötelen lóug, mégis hizik”-tök – a Tökös-hídja „betonátjárón keresztül” – Ricsén is „névadó növény”.

Az Almás-gorond nevű kis „fennsíkon” hajdan vadalma – a Körtefa-osztályban vackor –, a Meggyes-osztályban pedig vadmeggyfák álltak. A Ciru-föld a rajta termesztett, ezen a vidéken ciruként „ciruka-marókázott”, „cirugatott” embermagasságú pázsitfűféle ipari növényről, a cirokról, a Lóhere-osztály pedig a három- (nagyon ritkán négy-) levelű szálastakarmányról kapta a nevét. A „lágyan guruló”, „ringató” Kerek-berek, a szökellő Tege-gátja, a hátborzongatóan gyönyörű, csicsergő Csirittyás és a csengettyűző Csüllöngő, az igazi „ricsékszerek” láttán és hangjuk hallatán valóságos Belső- és Külső-láz (ilyen nevű dűlők is vannak a ricsei határban) fogja el az embert. A Tege török eredetű magyar személynév, jelentése kos. A Csirittyás a hajdan madárdalos sűrű bozótost, utóbbi – ez esetben, hangzása miatt, a rút emelkedik esztétikai minőséggé – a csüng jelentésű, családi névként is előforduló csüllög – Csürynél (161) csüllöng – ige melléknévi igeneves for-mája a sertés szőrzetébe beleragadt és az állat oldaláról lecsüngő sár- és trágyacsimbókokat jelenti.

A Földrajzi tájszótárban szereplő poszhomok olyan silány minőségű talajt jelent, amiben semmi sem terem meg. Először arra gondoltam, hogy vagy ennek a „rosszhumusz”-nak az előtagjával, vagy a nádi poszátával vagy a poszméhvel, vagy a rajta „kocogó-pocogó” pocokhaddal lehet kapcsolatban a ricsei Poszogó mező. Aztán megtaláltam a Pallas Nagylexikonban a poszogó bogár szót, a bűzbogár másik nevét, ami a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint (1119. l.) a halkan szellentget, pöfög jelentésű poszog igéből származik. De, mielőtt a sajátságos, kellemetlen, büdös anyagot kiválasztó fekete színű bogarat tekintettem volna véglegesen névadónak, a megoldást számomra az Etimológiák Szóelemzések a Czuczor-Fogarasi szótárból című könyvben (614. l.) is megtalálható posz gyök adta, aminek átvitt értelemben pöfeteg a jelentése, „minthogy ez is posszan, midőn összezúzzák”(615. l.). „Látván, hogy poszog már sok asszú pöfeteg, S az ifjaknak lábát bántja a viszketeg, mond: „hozzanak elő máslás-butelliát…” – írja Csokonai a Dorottyában , szinte hozzásegítve végső meggyőződésem kialakításához, vagyis hogy a Poszogó mező a hajdan rajta „poszogott”, „asszú” korában a lábasjószág patája vagy az ember talpa alatt pöfögve kipukkanó pöfeteg-gombákról kapta a nevét.

(Szerkesztette: M. Szlávik Tünde)