Fülesd 1181-ben a cégényi monostor birtokainak összeírásakor tűnik fel, Filesd alakban. 1345-ben már előfordul a Kölcseyek pusztájaként. 1447-ben Fylesdnek, 1488-ban Phylesdnek említik (Borovszky 73. l.). A község neve a hivatalos álláspont szerint a Füles, Files személynévből keletkezett, d képzővel, de nem zárható ki az a feltevés sem, hogy a füles melléknév van benne (FNESZ 227. l.).  A településről „a kőkorszaknál ősibb időbe” visszamenő Weöres Sándor „fűfafüst”-je, Fű, fa, füst című verse jutott eszembe, amelyben arról ír a költő, hogy az „ee-ee” és a „papa-mama” után az első, amit kimondott a szája, a „fű, a fa és a füst” volt. Ez a három szó az én „regerejtem”-em is, s a költővel együtt vallom, hogy: „Az élet szép, csak bánni kell vele, s ha félrebillen kedvem kereke, helyrezökkenti a varázsige: fű, fa, füst”. Ettől válik számomra varázslatossá ez a „seFÜle, seFArka élet.

A Fülesd egyik legkézenfekvőbb népi magyarázata, a „hallgasd a fű növését”, azaz „fű, lesd!” ezért számomra játéknak sem rossz. A másik névmagyarázat, hogy árvizek alkalmával a nyulak, a „fülesek” a falu dombosabb részeire menekültek, ott találtak menedéket.  A harmadik elképzelés – ezt a fülesdi Dobos Istvántól hallottam –, hogy a község neve, ahogy a közeli Sonkádé is, a disznóvágással kapcsolatos. Ez az esemény – amint ezt Móricz Disznótor című elbeszéléséből megtudhatjuk – mindig nagy dolog volt a faluban, még akkor is, ha csak akkora volt a levágott állat, mint egy agárkutya. Ilyenkor a gyerekek nagyon korán felkeltek, s ők is ott „tüstienkedtek, serienykedtek” a Fülesden nem „böllérnek”, hanem „hentesnek” nevezett mester körül. Amíg nem gázzal, hanem szalmával perzseltek, az „aprószentek” külön kis tüzeket raktak, és versenyeztek, hogy kinek lobog magasabban a lángja. Előfordult, hogy a csibész suttyók – miután a hentes kaparással és mosással megtisztította a leperzselt bőrt – éles késsel a kezükben odalopakodtak a lábait az ég felé meresztő „ínycsiklandozósághoz”, hogy a füléből vagy a farkából levágjanak és elcsenjenek maguknak egy-egy kis darabot. (Egyszer szemtanúja voltam annak is, hogy – mivel elég éber volt, és észrevette a szándékukat – a tréfás kedvű, leleményes hentes a kurta farkat a kópék szeme láttára begörbítette, és a disznó fenekébe dugta.) Később, a disznótoros ételek készítése közben a gyerkölcök aztán lesték a „lesipecsenyét”, ott „köntörködtek” a felnőttek körül.  A disznótort megelőző tortúrák két fontos tényezője tehát, különösen a gyerekek számára, a farok és a fül. Nem véletlen, hogy a népmesében, az Óperenciás-tengeren túl turkáló malacnak is a „kurta farkú” a jelzője, a történet pedig az „Eddig volt, mese volt, füle farka benne volt” rigmussal fejeződik be. És ha már a meséknél tartunk, álljunk meg A kisgömböcnél. A disznó gyomrába Szatmárban is rendszeresen töltöttek kásás, többnyire véres tölteléket. A készítményt nem préselték, nem füstölték, mert hamarosan elfogyasztották. Hasonló töltelék került gyakran a vakbélbe is, amit ezért, ahogy a mesében a falánk jószágot, kisgömböcnek neveztek. Az errefelé „disznóságnak” „titulált” ínyencségek annyira „mérv- és névadónak” számítottak a vidéken, hogy Túristvándiban van egy Gömböc-, egy Gömböc-hát és egy Gömböc-farka nevű dűlő is.

Arany János a Toldiban szülőhelyét, Nagyszalontát – „de van drága dolog otthon Nagyfaluban…”, „Szépen süt le a hold Nagyfalu tornyára…” – Nagyfaluként emlegeti. A fülesdiek már abban is eltérnek a környező települések lakóitól, hogy főutcájukat nem Fel- és Alvégnek, hanem Nagy és Kis falunak nevezik. A Nagy faluhoz a Kis és a Nagy utca, a Kis faluhoz, hivatalos nevén Kossuth utcához, amelyet, mivel a szomszédos település, Mánd felé vezet, Mándi utcának is neveznek, csak néhány ház tartozik. A Petőfi, a Rákóczi és a Hajnal utca a falu újabb részei. A Rákóczi utcát Új sornak, a Hajnal utcát, amelyet egy időben Liliom utcának is neveztek, mivel a temető mellett vezet, Temető utcaként is szokták emlegetni.

Fülesdnek nincs sem Tiszája, sem Szamosa, még csak Túrja sem. Határában legfeljebb „a kurta farkú malac Túr”. De itt még – a Töltés-farka nevű dűlőrész tanúsága szerint –, ahogy Tiszakóródon a holtágnak, a Halványnak, vagy Kisnaményban a Rétköznek, a határnak is farka van. A nemesborzovai Felső-láb, a vámosoroszi Berek-hát és Csaholci-oldal, az uszkai Fenék, a panyolai Boroszló-fenék, a tunyogmatolcsi Tag-sarka és a tiszabecsi Könyökös azt mutatja, hogy a vidéken nemcsak állati, hanem emberi testrészek is szolgáltak „határnévmetaformáló” tényezőként.  Fülesdnek csak egy kis ere, egy picibbnél is picibb ere, erecskéje, „cib-erecskéje” van, a Cibere-patak. A faluban – „nemtudom” és „berbencei” szilvából – sokan főznek napjainkban is lekvárt. Gyermekkoromban, Szatmárban, ha nem is Fülesden, többször is részem volt a lekvárfőzés ünnepélyes élményében, ahol mindig egy ősi, pogány szertartás szemtanújának éreztem magam. Ámulva néztem, ahogy forgatták a nagy, fekete ruhás, szótlan asszonyok a kavarólapátokat, amelyek úgy voltak fabrikálva, hogy pontosan súrolták az üst fenekét. Érdekesek voltak az estében a fekete szoknyában, fehér blúzban, öreg boszorkányokként a tűz körül imbolygó hallgatag, sötét asszonyok.

A Files-patakként is emlegetett, eredetileg pocsolyás, csak később csatornázott árok, vizének zavaros, bizonytalan színe miatt, nem véletlenül kapta a még híg, jól meg nem főzött lekvárról a Cibere-patak nevet. A mellette lévő, Disznó-gát nevű pázsitos részt, mivel a meleg nyári napokon – gát ide, gát oda – gátlástalanul dagonyázhattak is a patak vizében, minden bizonnyal még a Disznó-legelőnél is jobban kedvelték a göndör szőrű, „files-farkas” fülesdi mangalicák. Disznó-gátja és Disznó-legelője Mándnak is van, utóbbival Fehérgyarmat, Szatmárcseke és Kispalád is „dicsekedhet”. A Filesd-patak előtagja, természetesen, csak az stp hangkapcsolat nehéz kiejtése miatt lett Files. A két részre, az Alsó- és Felső-Ciberére tagolt patak mellett a falunak volt még három kisebb vize, a Béla-tagi-, röviden Béla-csatorna, az előtagjukat illetően csak egy betűben különböző Csókos-fok és Csíkos-ér, és egy, három oldalággal is „megágott”, nagyobb csatorna, a Beszlóka. A „puszilkozó” és „beszóló” patakról a falubeliek nem tudnak referálni, és a Csíkos-érrel kapcsolatban is csak az az egy feltételezés él, hogy arról az emberről nevezték el, aki egykor gyakran járt hozzá csíkot fogni.

Fűzfaligetből kettő is van, az Első- és a Második füzes. A milotai, vadon nőtt Vessző-füzestől eltérően mind a kettőt telepítették. A Fülesd erdeje dűlő már csak a nevében őrzi a fák emlékét. Régen erdő volt a Nagy-rekesz is, amelyet csak egy út választ el a Kis-rekesztől. Az ősmagyar reminiszcenciákat keltő Fehér ló patakja kaszáló nevére elszomorítóan prózai magyarázatot adott a fülesdi Sipos István: „a neviet arrú kapta, hogy ott legeltettek egy fehér lovat”.

Doroszló (szerbül Дорослово/Doroszlovo/Doroslovo) a Bácska délnyugati csücskében, a Duna–Tisza-csatorna partján meghúzódó, zömmel magyarlakta kis település. A vidék leglátogatottabb búcsújáróhelye. Mai, a 13. századból származó nevét akkori birtokosáról, Doroszlóról kapta. Korábban Pető és Porboszló földje volt. 1192-ben Terra Peteu et Porboseleu néven említik először. A Hajdú-Bihar megyei Hajdúszoboszló és a Heves megyei Poroszló neve, Kiss Lajos szerint (521, 260. l.), minden bizonnyal egy szláv személynévből keletkezett, magyar névadással. A szótár-író kevésbé meggyőzőnek tartja, hogy utóbbi a magyar poroszló, törvényszolga szónak felel meg. A „Hajdúszobosz-ló” és „Porosz-ló” helységek „nászából” született „öszvér-szó” hangulatú, a délvidéki helységgel azonos, Porboszló nevű fülesdi dűlő a maga játékos hangzásával rímfaragásra csábít. „Poroszkál egy poroszló, nyergében egy poroszló. Körötte a por oszló. Ez már Fülesd-Porboszló! – kiált fel a poroszló.”

A szakállt a nép két növénnyel, a kaporral és a kenderrel hozza kapcsolatba. Előbbi a ritka, utóbbi a sűrű „állszőrzet” szemléltetésére szolgál. A „vén Kaporszakállú” – mondják az itteni „pogányok” a Jóistenre, és a „Vóut eccer eggy ember, szakálla vóut kender” mesevers-kezdet is mindenki számára ismerős. Ezért érthető, hogy az egykor kenderföld-ként funkcionált határrésznek is a Szakállas nevet adták a fülesdiek. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pusztaszakállas határában – hol, ha még ott sem? – szintén van egy Szakállas nevű terület, ennek környékbeli „variációi” a Szakálldűlő és a Szakállasirét-dűlő, a Fejér-megyei Csókakő közelében való „csámborgásom”, gyalogos turistautam során pedig rátaláltam egy Szakáll-nyiladék nevű helyre.

A fülesdi Kocsordos neve, mint a falutól mindössze 25 kilométerre lévő Kocsord nagyközségé is, ahogy utóbbival kapcsolatban Kiss Lajos ezt megállapítja (FNESZ 348. l.), az ezen a vidéken a százlyukú fű, a májfű és az ínnyújtó fű társaságában tenyésző, kénszagú gyökerű, disznókömény nevű növénytől származik. A Herman vagy Hermán a német nyelvészeket követő Czuczorék szerint (257. l.) a heri vagy hari (ma (Heer) régi német szóból és a Mann-ból van „öszvetéve”, tehát magyarul harcfit, hadfit jelent. A környéken Hérmányszegnek ejtett, közeli Hermánszeg nevű település és a fülesdi Nagy- és a Kis-Hérmány is vagy egy személyről, vagy az ezen a vidéken – a „Hérmán, fodormán, a nagy őszi boszorkány” gyermekvers-kezdet tanúsága alapján – a „vajákos vénasszonyra” vonatkozó Hérmán szóról kapta a nevét. Mert a nő gyakori helynévalkotó-tényező Fülesden.

A gazdag védett növény- és állatvilágáról híres, festői szépségű lepsényi Asszony tavát és a szőlővirág illatú egri Szépasszony völgyét idéző fülesdi Szép asszony tava határrészt minden bizonnyal nem egy gyönge, törékeny „liliomról”, hanem egy szemrevaló, kardos, fülesdi menyecskéről nevezték el, aki pár heti házasság után esetleg már tányérokat vagdosott a férje, vagy ahogy Fülesden mondják, „az ura” fejéhez. Az Ivánné laposa onnan kapta a nevét, hogy rajta, hajdan, a szomszédos Zsiványok laposáról átjött martalócok egy ott kapálgató, Ivánné nevű asszonyt megbecstelenítettek. A lapos a Földrajzi tájszótár pontos definíciója szerint sík terület, kismélyedésű völgy, kaszáló, legelő. Az „ikszes hangzású” Tyúk-szerben, azonban már nem a nő=tyúk pejoratív metaforában lévő „asszonyszemélyek”, sőt még csak nem is az egy-kori kisszekeresi Csirketelep kotlós korba került „baromleány” háziszárnyasai vannak benne, hanem azok a fajdtyúkok, amelyek az itteni, egykor bokros helyen előszeretettel tanyáztak. Tyúk-szer nevű dűlő – annak ellenére, hogy a települést a környéken „libafalvaként” tartják nyilván – van Vámosorosziban, Moldvában, Csángóföldön pedig – a kötőjeles jelzős szerkezetet egybeírva – egy falucska és határában egy patak is viseli ezt a „pipiskedő” nevet. A szókezdő p-jét „a pölöskei nótárius elpipázta”, zsarolyáni Ölöske, a tiszaberceli Vékás-dűlő „rokona”, a tiszabecsi Vékás, a cégénydányádi Tizennégy-vékás-sor, a gyügyei Hat-, a túristvándi Kilenc-, a tiszakóródi Negyven-, a tunyogmatolcsi és a kisszekeresi Százholdas, valamint a kisszekeresi Kilenc-táblás-sor elnevezése mértékkel és mérettel kapcsolatos.

A fülesdi Százboglyás kaszálónak olyan jó földje volt, hogy hajdanában nyolc tucatnál is több kazlacska szénát gyűjtöttek össze rajta a gazdái, ezzel szemben az Egyes-eke talaja – erről is kapta a nevét – annyira rossz, agyagos volt, hogy csak egy ekefejjel lehetett megszántani. „Rosszú számlott” – mondta róla Dobos István, felismertetve velem, hogy Fülesden a cselekvést és történést kifejező hánt–hámlik, ront–romlik, bont–bomlik, ont–omlik, önt–ömlik igepárok közé számít, stílszerűbben „számlik”, a szánt–számlik „duó” is. Annak most előkerült, számomra írmagot, pontosabban (gyógyító) „mag-írt” jelentő, „szenvedő” párja oly-annyira mélyre került a nyelv „nagy szántója” televényében, hogy már a Magyar Értelmező Kéziszótárban sem szerepel. Pedig „gyönyörű, egészséges, barnapiros magocska”.

Bihar vármegye dűlőneveinek nyelvi elemzése Pesty Frigyes gyűjteménye alapján című munkájában (Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelvtudományi Tanszék, Debrecen, 2007. 16. l.) Tóth Anita a benne fekvő föld értékességét jelző Vajas dűlőnévvel szemben említ egy Sovány- rétet és egy Koldus-dűlőt , amelyek esetében a föld rossz minősége lehetett a névadás motivációja. A talaj minőségével függ össze Fülesd környékén a zsarolyáni Pépes, a Földrajzi tájszótár szerint apró, sáros víz-állást jelentő tiszakóródi Lágyas, a kömörei Tapasztó, a sonkádi Sárga-föld, a vámosoroszi Sovány-szer, amelyből az Ugocsa megyei Farkasfalván és Mátyfalván is van egy-egy, a sonkádi Sovány-sár, a gyügyei Sovány-kert, a penyigei Sovány-dűlő, a nábrádi Asszas, amely a kárpátaljai Salánkon egy erdő neve, a milotai Koplaló, a túristvándi Homok-szeg, a tunyogmatolcsi Görcsös, a kölcsei Nyakvágó, a tiszakóródi Meszes-tábla, valamint a kölcsei Bunda-kaszáló és Zsíros-tag is. A fülesdi Géra dűlő neve elég talányos. A begérázik ige jelentése Szatmárban – én magam is használom, nagyon szeretem – vékonyan befagy, fagykristályokkal bevonódik. A gérál – ezt a szót sohasem hallottam, Csüry szótárában (I. 327. l.) találkoztam vele először – azt jelenti, hogy gőzöl, párolog. Hogy a Géra határrésznek az elsőhöz van-e köze, vagy inkább a másodikhoz, arról halvány gőzöm, azaz „gérám” sincs.

Nagy élmény volt számomra, amikor kiderült, hogy aki Szatmárból Siófokra akar eljutni, annak nem kell a Balatonig elutaznia. Elég, ha kimegy a fülesdi határba, ott is megtalálja. A Sió-fok nevű dűlő, korábban vizenyős patakmeder, minden bizonnyal egy Sió nevű erecske „fenekecskéje” lehetett. A fok a folyóág vagy tó vizét elvezető ér vagy csatorna. A si előtagot Kiss Lajos (573. l.) a si siv (sivít) ige származékának tartja, s szerinte az ugyanúgy vízzel kapcsolatos hangjelenségre vonatkozik, mint a zúgó, a gátról, zsilipről lezúduló víz, vagy a malmok mellett a felesleges víz elvezetésére szolgáló csatorna.