Pallagi Istvánné

Ügyosztályvezető,

Ózd

baz 4 Pallagi Istvánné b4.jpgA 90-es évektől végbemenő gazdasági szerkezetátalakítás Ózdot és térségét érintette a legérzékenyebben. Ezrével szűntek meg a munkahelyek, miközben újak nem teremtődtek. Egyre nőtt az elszegényedő emberek aránya, a kvalifikált szakemberek nagy része pedig eltávozott a régióból. Az ott maradottak jelentős hányada szorult segítségre, ami a szociális ellátás területén csapódott le.

Az új kihívások új követelményeket támasztottak a város vezetőivel szemben. Ebben a helyzetben, 1990. július elsején került a szociális és egészségügyi ügyosztályra Pallagi Istvánné mint osztályvezető helyettes. 1994-ben kapta meg osztályvezetői kinevezését. Nagy szerepe van abban, hogy Ózdon az ország talán legerősebb szociális intézményrendszere épült ki és így a városban meg tudták oldani az idősek, elesettek gondozását, elhelyezését.

Pallagi Istvánné (lánynevén: Bárdos Regina) Arló községben született 1947. április 16-án. Helyben végezte az általános iskolát, majd Ózdon, a József Attila Gimnáziumban érettségizett. Ezután dolgozott az arlói tanácson, majd a Járási Hivatal Igazgatási Osztályán. Innen vezetett az útja a szociális és gyámügyi területre. A budapesti tanácsakadémia nappali tagozatát ezerkilencszázhetvennégyben jó eredménnyel végezte, és ezt követően megkapta a csoportvezetői kinevezést.

–Az ezerkilencszázhetvenkilences évben lehetőség nyílt számomra, hogy az Államigazgatási Főiskolán tanulmányokat folytassak. Munka és kisgyermek mellett végeztem el a kétéves kiegészítő szakot, ahol 1981-ben igazgatásszervező szakképesítést szereztem. Ezerkilencszáznyolcvanötben az Ózdi Városi Tanács Igazgatási Osztályára kerültem csoportvezetői, majd osztályvezető-helyettesi munkakörbe. Ezerkilencszázkilencvenben az Ózdi Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályán kaptam vezetői feladatokat, nyolc éve látom el az ügyosztályvezetői teendőket. Közben az Államigazgatási Főiskola szakosító tagozatán ezerkilencszázkilencvenkettőben megszereztem a környezetvédelmi szakigazgatás-szervezői képesítést, majd ugyanabban az intézményben 1994-ben kiváló eredménnyel végeztem el a szociálpolitikai szakigazgatás-szervező szakképesítést. A köztisztviselők részére előírt szakvizsga kötelezettségemnek 2000-ben tettem eleget.

–Ózd városban a szociális feszültségek a Szociális Ügyosztályra kerülésemmel egy időben kezdődtek, így aktív részese voltam annak a nehéz időszaknak, amikor az ózdi emberek nagy számban váltak munkanélkülivé és megélhetésük biztosításához segítséget kellett nyújtani. Részt vettem a szociális válságkezelő programok kidolgozásában, amelyek a családok, munkanélküliek, idősek megélhetését segítették. A város intézményhálózatának fokozatos kialakításában, a meglévő intézmények igényekhez való átalakításában jelentős szerepet vállaltam. Ózd ma országosan is elismert intézményhálózattal rendelkezik.

–A sajátos ózdi helyzet következtében új típusú szociális ellátások bevezetésével igyekeztünk a rászorultakon segíteni. Magasabb szinten próbáltam a döntéshozó szerveket meggyőzni, a szakmai érdekeket elfogadtatni. 1992 évtől közüzemi díjhátralék rendezésére indítottunk programot, melyet szinte a kormányrendelet megjelenéséig folyamatosan működtettünk. Létrehoztunk egy szociális diszkontboltot a hátrányos helyzetű, többnyire cigány családok részére pedig szociális földprogramot indítottunk, ami jelenleg is folyik. A belügyminiszter 1994-ben a Habitat Világnap alkalmából az emberi környezet alakításában végzett eredményes tevékenység elismeréséül dicséretben és jutalomban részesített. A szociális és családügyi miniszter a szociális ellátás, illetve a gyermek- és ifjúságvédelem érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységért „Pro Caritate” díjat adományozott 1998-ban. Az ügyosztály kollektívája 2000-ben részesült „Elismerő Oklevél”-ben a kiemelkedő és eredményes munkáért.

–Regionális szakmai konferenciák rendezésébe 1999-ben kezdtünk, ahol az elméleti ismereteken felül bemutattuk a város szociális és gyermekjóléti intézményeit, de Ózd legfontosabb szociálpolitikai feladatairól is tájékozódhattak a részvevők.

2002. február elsejétől ügyosztályunk Szociális Igazgatási Mintahelyként működik. Ezt a címet a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán nyertük el, melyet az országban mindössze húsz hivatal kapott meg. Ez plusz feladatokkal jár együtt, melyeknek igyekszünk megfelelni. Mintahelyünkhöz több mint 140 település tartozik. Önkormányzatunk mindig jelentős összegeket fordított a szociálisan rászorulók támogatására, a szociális és gyermekjóléti intézmények létrehozására és működtetésére.

Férjem 1984-ben meghalt, azóta egyedül nevelem István fiamat, aki jogászként az ózdi bíróság harmadéves fogalmazója. Gyermekem és idős szüleim segítésére, támogatására nagy gondot fordítok, de ha jut rá időm, teszek egy kiadós sétát a természetben, vagy kirándulok. Ha anyagi lehetőségem engedi, távolabbi célt tűzök magam elé, mivel nagyon szeretek utazni.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése