Arló

Megszülettem Arlóban, 1956. április 21-én. Talán születhettem volna jobb helyen is, de megbékéltem már belül sorsommal. A négygyermekes családban napi csodák történtek, és színesre festették a gyermekkor nagy képeskönyvét. A falumat nagyon szerettem. Ezernyi kaland, búvóhely, erdők, meredek lejtők, lusta patakok! Megannyi gyökér, kötődés, emlék. Itt is jártam az iskolát, számomra meghatározó pedagógusok jó kertész módjára neveltek palántaként.

Viszonylag jó alapokkal kerültem be Ózdra, a Bródy Imre Ipari Szakközépiskolába. Osztályfőnököm – a neve kell, hogy ide kerüljön –, Kovács Misi bácsi, az életre tanított. Levelet címeztünk, megszólításokat magoltunk, tanultuk az etikettet, bár az igazat megvallva akkor nagyon utáltuk ezeket a foglalkozásokat. Már érett ember voltam, amikor helyére került a dolog az értékrendemben. Az ózdi kohászat „nagy olvasztótégelye” engem is befogadott, és hét évet töltöttem az acélműben szabályzástechnikai műszerészként.

Hamar megnősültem. Feleségem akkor járt főiskolára, Patakra. Nagy odaadással foglalkozott a gyerekekkel, és ez teljesen elbolondított. Munkahelyem támogatásának hiányával jelentkeztem én is a Comenius Tanítóképző Főiskolára, és szereztem ott diplomát. Ezzel egy időben munkahelyet változtattam, és elszegődtem képesítés nélküli nevelőnek a szomszéd településre. Meleg légkör, szerető gyermekcsapat fogadott. Talán életem legszebb évei voltak. Minden szabadidőmet a „gyerekeimmel” töltöttem, és vittem őket megyei, országos versenyekre. Akartam, hogy megismerjék az életet, a lüktető természet mozgástörvényeit, a legparányibb élőlényeket is. Amikor munkámra korona került volna, főnököm elvette az osztályom, így őket már nem tudtam a pályaválasztásban segíteni.

Visszatértem szülőfalumba, immáron mint pedagógus. Innen jelentkeztem Egerbe, a tanárképző főiskolára és szereztem kiegészítő szakon diplomát. A politikával mit sem törődve folytattam pedagógusi munkám és aktív természetvédelemmel és rendszerszemléletű metodika kidolgozásával, publikálásával foglalkoztam.

A rendszerváltás időszakában felfigyeltem az új szellemű gondolkodásra és követve három, általam nagyra becsült értelmiségit, szerveztük az akkor még mozgalomként működő MDF-et, Ózdon. A választások elsöprő győzelmet hoztak, a jobb oldali pártok úgy döntöttek, hogy közösen jelölnek a helyhatósági választáson. Hét induló közül nyertem magas aránnyal. Azóta polgármester vagyok. Gondolkodásomban, szemléletemben rendkívül nagy szerepe van a térségnek. Hiszem a közös erőben rejlő nagyobb lehetőségeket és a differenciált, a helyi adottságokra épülő területfejlesztést. Úgy ítéltem, kevés a tudásom ehhez a munkához, hiszen rendkívül sok információt kell helyesen kezelni, kijelölni bizonyos főcsapásokat, ezért aztán munkáltatóm, a testület, jóváhagyása és támogatása mellett jelentkeztem a Miskolci Egyetem posztgraduális képzésére és szereztem újabb diplomát terület- és településfejlesztési menedzser szakon. Rendkívül érdekel a társulás legfejlettebb formája, ezért elkezdtem egy újabb kurzust, szintén az egyetemen európai uniós szakirányba és tanulom hozzá mindmáig az angol nyelvet. Polgármesteri munkám lényege nem a beruházások, fejlesztések sokaságában rejlik, hanem abban az egységben, amelyben sikerült immáron több mint 10 éven keresztül az önkormányzatot működtetni.

Élvezem a demokráciát, a vitákat, a kompromisszumkeresés izgalmát. Egy összeszokott, egyéni érdekeket távoltartó képviselő-testülettel nagyszerű hangulatban telnek a hétköznapok. Arló szépen fejlődött. A pénzügyi kondíciónk folyamatosan romlott, így a fejlesztési lehetőségeink is egymás után tűntek el. A térségben elfogadnak mint embert, mint szakembert. Ennek köszönhetően bíztak meg különböző feladatokkal: társelnökként vezetem a statisztikai körzet önkormányzati társulását, elnökként egy nemzetközi önkormányzati társulás – eurorégió – területfejlesztési bizottságát. Tagja vagyok több szakmai bizottságnak és kuratóriumnak. Munkámat a belügyminiszter úr az első ciklusban aranygyűrűvel honorálta, mely a köztársaság címerével van ékesítve.

És néhány sor a családomról! Huszonöt évet éltem együtt feleségemmel és neveltünk fel két fiúgyermeket. Mindketten érettségiztek, és azt hiszem, örökre elkötelezték magukat az informatika mellett. Az utóbbi években már érezhetőek voltak az elfordulás jelei, mert feleségem nem igazán tudott azonosulni az állandó távollétekkel, és megviselte kapcsolatunkat a munka és tanulás. Elváltunk, amit mindmáig nem sikerült kellőképpen feldolgozni. Élettársam jóval nyitottabb és velem tart jóban-rosszban. Mi lesz később? Csupa talány még minden. Szeretnék egészségben dolgozni sokáig, szeretnék nagyobb egységet a térségben, településen. Szeretném, ha gyerekeim megtalálnák a maguk boldogulását. Szeretnék egy nyugodt, virágos, ligetes települést és békességet a lelkemben, családomban, emberi kapcsolatokban.