Elek István

Polgármester

Domaháza

A domaházi hegyek között szinte érintetlen a természet, a bővízű források kitűnő ivóvízzel látják el a helybelieket, a község római katolikus temploma pedig igazi ékszerdoboz. A térség egy vadászparadicsom, jókora szarvas és vaddisznóállomány legelészik a hegyoldalakon. A 900 fős települést mára Elek István polgármester irányításával sikerült összkomfortossá tenni, ami javított az ott élők életminőségén. Az érkezők két turistaházban igényelhetnek szállást.

Domaháza határos Nógrád és Heves megyével, valamint Szlovákiával, ahonnan Gömörpéterfalvára vezet a földút.  A tervek között szerepel ennek járhatóvá tétele a szorosabb kapcsolatok elősegítésére.

Az észak-borsodi falu egykor Hangonyfő néven volt ismert. Legrégebbi szakrális emléke az ott talált 13. századi keresztelő edény. Az Elek, Holló és Kisbenedek családok tagjai 1552-ben részt vettek Eger várának védelmében, amiért nemesi címet kaptak.

Domaházát a palóc népcsoport barkó ága lakja, akik őrzik hagyományaikat. A Domaházi Hagyományőrző Együttes 1971-ben alakult és országos hírnévre tett szert. Másik nevezetességük a sokak által megcsodált templom. Feszty Masa festőművész 1970-es évek elején érkezett a községbe és annyira megtetszett neki a hely, hogy élete végéig ottmaradt. Felbecsülhetetlen értékű falfreskóin a falu védőszentjének, Szent Erzsébetnek az életútja rajzolódik ki.

A nagyobb figyelmet érdemlő községnek hatodik választási ciklusban megválasztott polgármestere az 1957. október 19-én született Elek István. Ősei több generáción át Domaházán éltek, ahová sok éves kitérő után ő is visszatért. A falu iskolájában elvégezte a nyolc általánost, majd az ózdi József Attila Gimnáziumban szerzett érettségit. Egy évet Kiskőrösön a tüzérezrednél szolgált, majd az Ybl Miklós Építőipari Főiskola Magasépítő szakán tanult és 1982-ben kapta meg a diplomáját. Végzettségével a Fővárosi I. számú Építőipari Vállalatnál, az ország legnagyobb tervező osztályán kapott munkát. Részt vett a budai vár műemléképületeinek akkor induló rekonstrukciós munkálataiban, állapotfelmérésében és a felújítás tervezésében. Azt mondja, szereti Budapestet, de mivel szüleinek egyetlen gyermeke volt, úgy érezte, rájuk való tekintettel szülőhelyén kell boldogulnia. Így került öt év után, 1987-ben Ózdon a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat kirendeltségére. Akkoriban nagy beruházások zajlottak a kohászvárosban, megépült az Általános Művelődési Központ, a sportcsarnok, a tűzoltó laktanya, a Kontakta, vagy a Papagájház. Amikor 1994-ben invitálták Domaházán, hogy legyen önkormányzati képviselő, még nem gondolta, hogy innen egyenes út vezet a pályamódosításhoz. Bekerült a képviselő-testületbe, majd 1997-ben időközi választást írtak ki, amit megnyert és azóta ez lett a hivatása.  

Az első időszakban csak kisebb pályázatok beadására nyílt lehetőség, ám költségkímélő megoldásként azokat Elek István írta meg, sőt menedzselte is.  Így modernizálták a községházat 2001-ben, a következő évben pedig kiépült a gázvezeték rendszer. Takarékossági szempontból az intézmények belső világítási rendszerét 2002-ben cserélték le, 2004-ben pedig a művelődési ház kapott új színpadot és teljes felújítást. Az óvoda és iskola 2007-ben esett át rekonstrukción és tetőtér beépítésen, utóbbiban átadták a jól felszerelt informatikai tantermet. Egy év múlva az orvosi rendelőt akadálymentesítették és új vizesblokkal látták el. Ezután a Dózsa György úton járda épült és elkészült az autóbusz öböl fedett beállóval. Megerősítették a ravatalozót 35 millió forintból, de aszfaltoztak utakat, sőt hidakat is újítottak fel. Legnagyobb tétel a szennyvízcsatorna kiépítése volt, ami 200 millióba került és 95 százalékos támogatást élvezett. A szennyvíztisztítóban mikrobiológiai bomlás történik, aminek tiszta végterméke a Hangony patakba kerül. A korábban elkészült helyi ivóvízrendszert forrásokból és egy fúrt kútból táplálják.

A lényegi feladatok után következett a finomítás. Megtörtént a községháza energetikai fejlesztése, ahol megújuló energiaforrást használnak, a napelemek pedig az áramellátást biztosítják.  Szabadidő park is épült parkolóval, híddal. Nyitottak egy jól felszerelt KMB-s irodát és térfigyelő rendszert építettek ki, ami lemérhető a közbiztonság javulásában. Az orvosi rendelőt modernizálták a kornak megfelelő minőségben és ellátták új orvosi műszerekkel is. Minden intézmény szilárd burkolatú parkolót kapott, a kerítéseik pedig egységes arculat szerint készültek. A helybeli gyerekek már két játszóteret vehetnek igénybe.

Végéhez közeledik a külszini vízfolyások kiépítése helyben készült betonelemekből és a térfigyelő rendszer bővítése is. A kultúrházhoz előtetőt építettek és újra burkolták a járdát.

A kiváló minőségű vízre alapozva felmerült egy üdítőital készítő üzem megépítése, amihez még befektetőt várnak. Ez munkahelyeket jelentene a faluban. 2019-ben indul a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése, amire 100 millió forintot nyertek.

A polgármester két gyermeke közül Máté had-és biztonságtechnikai mérnökként elvégezte a mesterképzést Budapesten. Judit Norvégiában végzett közgazdász, ő négy évig az északi országban élt, ma pedig egy svájci gyógyszeripari cégnél dolgozik.  

Szerző: 2018. 11. 18.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése