Domaháza

A föld az úr, minden csak másodlagos. Tartja Medve Alfonz, akit az élet számos területén megismerhetett már az ország. Először egy negatívum kapcsán, amikor koncepciós per lefolytatása után belülről tanulmányoztatták vele a Kádár-rendszer börtönéletét. Hosszú évekig tagja volt az országos hírnévre szert tett Domaházi Pávakörnek, ám a legnagyobb ismertséget mégis a filmrendező Gulyás fivérek, Gyula és János róla szóló filmjei jelentették. A Domaházi hegyek között, a Ne sápadj! és a Ne kavarj! című alkotásokban rajta keresztül mutatták be egy parasztpolgár, egy gazdálkodó ember mindennapi életét, a gazdálkodással járó bizonytalanságokat és az egyszerű ember észjárását.

–Domaházán születtem abban a házban, amelyik ma is az otthonom, 1928. július 6-án. Négyen voltunk testvérek, szüleim gazdálkodó emberek voltak. Így én is – akárcsak a többi falusi gyerek – kisgyermekfejjel kaptam első földművelő feladataimat, hiszen még járni is alig tudtam, amikor már vittek kapálni. Elvégeztem a hat elemit, majd mikor Domaházán lehetőség nyílt rá, felnőtt fejjel kijártam a 7–8. osztályt is. A paraszt embernek akkoriban nem a tanuláson járt az esze, na meg lehetősége sem volt rá. Teltek a mindennapok, amikor kitört a II. világháború. Két bátyámat elvitték a frontra, édesapámat Kassára. Nehéz idők voltak, egyedül kellett vinni a gazdaságot. Nem semmiért mondom sokszor, hogy nagy kálvárián mentem én keresztül. Apám 1949-ben meghalt, én ’50-ben megnősültem. Házasságomból két fiam, János és Géza született, akik – azt mondom, sajnos – örökölték nagy paraszti természetemet. Mindkettőjüknek szép gazdasága van, de ez a mai világban nem számít dicsőségnek, mert nem lehet nyereséget termelni.

De ne vágjunk ennyire a dolgok elébe. Kezdjük a téeszesítésnél, ami 1960-ban Domaházát sem kerülte el. Kádár emberei nem vették tudomásul, hogy a meredek hegyoldalak nem alkalmasak nagyüzemi gazdálkodásra. A 6000 holdas területből mindössze 1800-at lehetett megművelni, de ettől függetlenül erőszakkal bekényszerítettek mindenkit a közösbe. Megalakultunk 190 taggal és az első két év után már az ötödik elnök állt fel a székből.

Akkor kerestek meg engem a domaháziak, hogy vállaljam el, legyek elnök. Nem mondtam azonnal igent, de végül elvállaltam és nyolc éven át irányítottam a Dózsa Tsz-t. A rossz adottságok mellett annyit tudtam tenni, hogy a tagok nem haltak éhen. Forgattam ezt a paraszti agyamat, honnan tudunk támogatáshoz jutni. Jött is egy jó alkalom. Nagyon jó volt akkoriban a húsmarha-támogatás. Ez fiatal állatot jelent, aminek leadott darabja után ötezer forint állami támogatást kaptunk. Akkoriban egy tehén 3500 forintba került. Kitaláltam, ha felvásároljuk a teheneket, megelletjük, majd a borjú után kapunk ötezer forintot, akkor a tehén már nem csak hogy ingyen volt, hanem hasznot is hajtott. A képződött nyereség 20 százalékát jutalomként megkapták a tagok, a téeszben pedig képződött egy jókora bevétel.

Nem tudtam, hogy ezt a bevételt csak fejlesztésre lehet fordítani és szabálytalan a kiosztása. Közben igyekeztem kedvet csinálni a közöshöz, bevezettem a részes művelést. Jutalmul megkaptam a „Kiváló Miniszteri Kitüntetést”. 1971 májusában aztán kaptam egy üzenetet, menjek be az ügyészségre. Onnan már ki sem engedtek, vittek Miskolcra, a Fazekas út 2. szám alatti börtönbe. A vádat később fogalmazták meg, ami jogtalan állami támogatás igénybevételéről szólt.

Az első fokú ózdi bíróság öt év börtönre ítélt, a másodfokú fővárosi ítélet viszont felmentett. Közben eltelt tizennyolc hónap, ami alaposan megviselte a családomat. 1972. október 10-én szabadultam, majd folytattam a gazdálkodást. Volt olyan évem, amikor teheneim után ötvenháromezer liter tejet adtam le. Megszerveztem a tejbegyűjtést, aztán tejüzemet építettünk, de hamar csődbe ment.

Aztán 2000-ben volt az aranylakodalmunk, ami előtt eladtam az utolsó két lovamat is. Nem tagadom, megkönnyeztem őket. Megöregedtem, nem bírtam a tempót. A teheneket a fiamnak adtam. Az a kérdés, én számoltam-e fel a gazdaságot, vagy az számolt fel engem.

Voltam én filmszereplő is. Gulyásék már a pávakörös időkben forgattak a domaháziakról, aztán egyszer beállítottak, hogy rólam készítenének filmet. Egyre gyakrabban jöttek és így készült el olyan sok fejezet az életemről. Az egész ország megismert, sok vásárban, de még a szentkúti búcsúban is felismertek. Számos díszbemutatóra kaptam meghívást, sok helyre el is mentem – meséli történetét Medve Alfonz.

Legnagyobb élményként mégis aranylakodalmát tartja számon, ahol Dolezsár Erzsébetnek 50 év után is kimondta az „igen”-t. Az eseményen öt pap misézett, dr. Seregély István egri püspök pedig áldását küldte a házaspárra.

Büszke a család címerére és négy unokájára, akik közül Richárd a közelmúltban szerzett jogászdoktori címet. Ő az első doktor a domaházi Medve famíliában.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)