Szántó Zsolt

Polgármester

Tiszabercel

Talán nem véletlenül született e helyre, villant eszembe a múltat felidéző, a jelen fejlődését és a jövő felemelkedését felvázoló, hitvallásnak is beillő szavait hallgatva. A település híres szülöttje, Bessenyei György, a nagy filozófus-író eszmeisége, a társadalmi jólét megteremtésének szükségessége, máig ható aktuális üzenet. S a hely szelleme kötelez. Ám tősgyökeres berceliként lokálpatriotizmusa, emberbarátsága, s mindenekelőtt felkészültsége nagyon is gyakorlatias tettekben bontakozik ki. Tudatában van nem csak a helyi adottságoknak, de egy szélesebb horizonton keresztül szemléli a társadalmi-gazdasági folyamatokat, hatásokat. És a három évtizedes közigazgatási saját tapasztalat az együttes záloga a híres, hagyományokban gazdag település további előrehaladásának. De a megélt közigazgatási élettér kisgyermekkoráig nyúlik vissza, édesanyja 23 évig volt a község vb. titkára, e házban (a hivatalban) éltek 12 évig. Mondhatni, beleszületett az államigazgatásba.

Az Ibrányi Gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten az Államigazgatási Főiskolán diplomázott 1989-ben. Hazatért szülőföldjére. Ezt követően pályájának főbb állomásai: Ibrány Nagyközségi Tanács (csoportvezető), jegyző, Tiszabercel (1990-1992) és Gávavencsellő (1992-2006), majd váltás következett, az Ibrányi Kistérségi Társulás 17 települést tömörítő munkaszervezetének vezetője lett, ahol igyekeztek e rendszernek minden pozitívumát kihasználni. Intézményfenntartó társulások jöttek létre, oktatási, szociális ellátórendszeri hálózatot alakítottak ki, több mint egymilliárd Ft-os költségvetéssel gazdálkodtak. E rendszer a jogszabályi változások miatt 2010-ig működött.

A 2010-es év új kihívást hozott, polgármesternek választották meg, s immár a második ciklusában tevékenykedik. Bár, mint mondja, sokat gondolkodott, de jól döntött, a szülőföld szeretete, jövője iránti elkötelezettség, az addigi húsz éves közigazgatási tapasztalat, a rengeteg munka meghozta gyümölcsét. Tisztelettel említi elődjét, aki húsz évig vezette a települést. Neki, új polgármesterként az első időszakban a jogszabályi változások hozta intézmény átalakítási folyamatokat kellett menedzselni. Stabilitásra törekedtek a testülettel együtt, és számos fejlesztés történt; a szociális alapellátási központ, a konyha korszerűsítése, az óvoda, háziorvosi, fogorvosi rendelő, a védőnői szolgálat, a hivatal felújítása, parkok, utak rendbetétele. Szóba kerül a közmunka is, az előbb felsoroltak megvalósításában jelentős szerepet töltött be. Társadalmi hozadéka pedig elvitathatatlan, hozzájárult a normál életvitelhez, és sokan visszakerültek a munkaerőpiacra. A polgármester úr beszélgetésünk másnapján, a sikeres közfoglalkoztatási programban való részvételért a Belügyminisztériumban elismerést vehetett át.

Tiszabercel turisztikai vonzereje országos színtereken is jegyzett. A Bessenyei kultusz évente sok látogatót vonz ide, a helyiek is méltó módon őrzik emlékét, relikviáit. A gondozott település másik vonzó erejét, attraktivitását természeti adottságai, a Tisza determinálja, avat be híressé vált rendezvények sorába. A 4-5 napos Tiszaberceli Turisztikai és Kulturális Napok jövőre a 20. alkalommal kerül megrendezésre.  A helyi értékek védelmében a Bessenyei szülőház felújításán túl az ipari műemlékként számon tartott, az 1895-ben épült és 1970-ben még működött Gőzszivattyú telep rekonstruálását tervezik, látogatóközponttal, a Rétközi belvíz-elvezetési kiállítás anyaga kerül majd ide.

Mert „Társaságra vagyunk teremtve”, őrzik Bessenyei, az emberiség számára örökül hagyott eszméjét. A közel 1900 fős településen 12 civil szervezetet támogat az önkormányzat, vannak köztük ultisok, lokálpatrióták, fiatal tehetségek, polgárőrök, nyugdíjasok, focisták, tűzoltók, akik viszik-őrzik Tiszabercel hírnevét – mondja jogos büszkéssel a polgármester.

Jövőbeni tervekre terelődik a szó, van belőlük bőven. „Sok mindent szeretnénk” – veszi sorra a közérdeket, jólétet, az idegenforgalmat egyaránt szolgáló elképzeléseit. Bölcsődét, bentlakásos idősek otthonát szeretnének, és a turisztikai vonzerő erősítését ésszerűen, ezek a fő prioritások. Befektetőket keresnek a Téglagyári tavak hasznosítására a horgászturizmus fellendítéséhez. És a foglalkoztatás bővítése, mezőgazdasági feldolgozóipar létrehozása pld a helyi Arany Parmen Kft.-vel együttműködve. Reális célok ezek is.

A család biztos hátteret nyújt a 24 órás polgármesteri szolgálathoz. Felesége is helybeli, idén nyáron ünnepelték 30 éves házassági évfordulójukat. Fiúk IV. éves a Budapesti Műszaki Egyetem Biomérnöki Karán.

Szabadidő, hobby? – kérdezem. Az előbbiből nem sok van, a családi gazdaság leköti. Azért ha teheti, szívesen hódol a vadászat, halászat szenvedélyének is. Ez vendégszeretettel párosul a festői szépségű Tisza parton.

Szerző: 2018. 11. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése