Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Somogyi Szilvia
Polgármester,
Balsa
Tele van ambícióval, új ötletekkel, tervekkel, melyek a falu előrehaladását, megtartó erejét, a lakosság jobb létét segítik. Tudja, megélte, honnan kellett a különböző gátló tényezőkön úrrá lenni, de azt meg tudni-remélni szeretné, hogy az eddigi eredmények, és jövőbeni elképzelések okán egy jobb életminőség adatik meg az itt élőknek.
Józan mértéktartással ítéli meg a helyzetet, ám lelkesedését ez nem lohasztja, mert folyamatában, hosszú évek óta ismeri a nehézségeket, de a lehetőségeket is. Hisz harmadik ciklusban szavaztak bizalmat a lakosok a csinos, fiatal, faluja fejlődéséért fáradhatatlanul dolgozó polgármester asszonynak. Itt nőtt fel, ide köti minden, itt akar látni minél több elégedett fiatalt, családot, és idősebb korban is egészségben élő embereket, no és sok idelátogatót a festői szépségű Tisza partra.
Öt évvel ezelőtti beszélgetésünk óta sok változás történt a településen, s in medias res sorolja a megélt fejlesztések, események egy-egy állomását gazdasági, forrásfinanszírozási elemzésekkel fűszerezve. Komplex gondolkodásmódjában a közigazgatási, pénzügyi- és számviteli (ezt most végzi) ill. művelődési szakember egyszerre van jelen, az emberek életét, közérzetét befolyásoló különböző tényezőket egyformán fontosnak tartja. De mindezekhez a stabil gazdálkodás megteremtése az, ami megalapozta a fejlődést – legyenek azok pályázati forrásokból vagy önerőből. Büszkeségük az EU-s támogatással, 37 millió Ft beruházással, impozáns épületben megvalósult Védőnői Szolgálat, ami 40 éves hiányosságot pótol. Összefogással – önerőből, adományokból és némi hitelből – épült fel a ravatalozó, mely méltó kegyeleti helye lett a falunak. Eredményesen zárult az innovatív munkaerő-piaci program szintén EU-s támogatással, a hátrányos helyzetű munkanélküliek önfoglalkoztatóvá válását segítette. Eredményeként jött létre a Balsai Szociális Szövetkezet, kiegészítő jövedelmet biztosítva tagjainak. Az idegen nyelvi képzésnek, pedig már hagyománya van a községben, szintén pályázatból, angol és – kuriózumként – kínai nyelvoktatásban vettek részt a tanulók, ez utóbbi képzésbe a nyíregyházi Zrinyi Ilona Gimnázium és az Ibrányi Gimnázium diákjai is bekapcsolódtak.
Foglalkoztatási gondok sajnos nálunk is vannak – mondja gondterhelten, a közmunka program ezt némileg enyhíti. A 49 fő alkalmazásával ugyanakkor évtizedes elmaradottságot pótoltak, a belvízelvezetést és a csatornahálózatot tették így rendbe. A mezőgazdasági program keretében az önkormányzat tulajdonában lévő 3 hektár földön zöldséget termelnek, mely az óvodai és a közétkeztetéshez biztosítja az alapanyagot.
A gazdaságfejlesztő hatású 25 milliós beruházásról is örömmel beszél a polgármester asszony: mint a komp felújítás, mely az eddigi 20 tonnáról 40 tonnára emelte a kapacitást, s növeli a forgalmat, ezáltal a bevételt is. A település büszkesége a szép Fő tér, e programot egy Tisza partra vezető sétány megépítésével tervezik teljessé tenni. Ez egy komfortos turista hellyé varázsolhatja Balsát, hiszen a folyó túloldalán már van egy kis „nyaralófalu” 30-35 épülettel. Már csak a kisvasutat kellene újraéleszteni…
Az önkormányzat szociális támogatási rendszere példaértékű, minden korosztályban jelentős – 5-40 000 Ft – összeggel segítik a gyerekek, tanulók iskolakezdését, de lakásfenntartási, szociális, házi gondozói, temetési támogatást is biztosítanak. MVH-s pályázatból 9 fős falubuszt vásároltak, mely az egészségügyi intézményekbe való eljutást is segíti az arra rászorulóknak. A helyi oktatás megszüntetése fájó dolog a falunak, jelenleg a szomszédos Gávavencsellőre járnak a gyerekek, de az iskola visszakerüléséről nem mondanak le, hiszen van rá igény, épület és minden egyéb is feltétel adott.
A megye-, de az országhatáron is túllépő kulturális-közösségi rendezvényeikre szintén büszke a község vezetője, de a civil szervezetek és a lakosság is. Idén 9. alkalommal rendezik meg a Tiszaparti Hal és Vadfesztivált. Május 16-a a Vízen járók ünnepe, Nepomuki Szent János, a vizek védőszentje tiszteletére bronz plakettet is elhelyeztek a Révház falán. Az IKSZT nagytermében Balsa Értéktárát falfestményekben jelenítették meg, mely a Lakitelek Népfőiskolai Alapítvány támogatásával és civil adományokból valósult meg. Két kötet megjelentetését is tervezik, Balsáról szóló anekdotákat és egy itt élő festőművész, Király István alkotásait adják közre.
Természetesen sok a megoldandó feladat, közintézmények, szabadidős terek felújítása, foglalkoztatási gondok enyhítése. De mindemellett azt is látom, hogy kevesebben jönnek panaszkodni, van mozgás, fejlődés, és talán jó irányba tartunk – mondja mosolyogva, majd hozzáteszi: szeretném, ha 2019-re tovább szépülne, fejlődne a falu, látni, hogy szeretnek és érdemes itt élni, több gyerek születne, és egyre tovább élnének az idősek.
Rajta, bizonyára nem fog múlni.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése