Harangozó Mihály

Önkormányzati képviselő

Balsa 

szszb 29 zsl Harangozó Mihály, Balsa 300px .jpgSzereti szülőfaluját, úgy érzi, őt is szeretik, tisztelik a község lakói. Bár lett volna lehetősége nagyvárosba, Nyíregyházára költözni, hívták, lakást ajánlottak a családnak, de ő hű maradt a településhez. Értékelik is ezt az itt élő emberek, számítanak racionális gondolkodására, pénzügyi-szakmai felkészültségére, emberségére.

Fiatalos megjelenésű, tettre kész, tervekkel teli, egy tízest nyugodtan letagadhatna az ez évben nyolcra kerekedett évtizedekből. Bizonyára a szellemi, no meg a fizikai aktivitás is segíti megőrizni e kondíciót.

Parasztcsaládban született, szülei is megbecsült emberek voltak, a szorgalmat, kitartást követendő mintaként kapta tőlük. Már kisiskolásként is jó tanuló volt, középiskolában, a nyíregyházi Közgazdasági Technikumban folytatta tanulmányait, ahol 1955-ben végzett. A pénzügy világa aztán egész életét, pályafutását meghatározta. Érettségi után egy rövid időre a miskolci OTP-nél helyezkedett el, majd a vencsellői Gépállomáson könyvelőként dolgozott 5 évig (1960-1965). Ezt követően Szabolcson, a tsz-ben volt főkönyvelő két évig. Újra váltás következett szakmai pályáján (1968), egy nagyvállalathoz, a Mezőgéphez került, ahol azonban már évtizedekre elkötelezte magát. Végigjárta a szakmai ranglétra szinte minden fokozatát. A Nyíregyházi Mezőgép Nyírteleki Gyáregységében anyagkönyvelési csoportvezető 1974-ig, majd 1975-től a nyíregyházi gyáregység számviteli osztályvezető-helyettese lett. 1982-ben már főkönyvelői beosztásban dolgozik a gyár központjában, s 1990-től nyugdíjba vonulásáig a cég anyagforgalmi vezetője. E felelősségteljes beosztások folyamatos tanulást, képzést igényeltek; mérlegképes könyvelői oklevelet szerzett, naprakész volt a pénzügyi, gazdasági, jogi szabályozásokban. Szeretett itt dolgozni, szerette ezt a munkát, vállalva a napi bejárással – busszal, vonattal – való kényelmetlenséget is. A nyíregyházi törzsgyárnál sokrétű feladattal foglalkoztak, pl. az esztergagép felújítások, az alkatrészgyártások kapcsán különféle bonyolult pénzügyi kalkulációkat kellett készíteni. Sok szakmai és egyéb irányú tapasztalatot adtak e feladatok, és gondolkodásmódot is alakított.

Ez a megfontolt képesség, a településhez való hűség is eredményezte, hogy a rendszerváltás utáni első önkormányzati választáson képviselői bizalmat szavazott neki a lakosság. E ciklusban az alpolgármesteri feladatokat is ellátta, tagja volt a pénzügyi bizottságnak is. Nem volt könnyű időszak. Az önkormányzati, közigazgatási változások miatt sok éjszakát átdolgoztak az akkori polgármesterrel. A tsz-ek felbomlása, a földosztás, a privatizáció is erre az időszakra esett. Tagja volt a Földkiadó Bizottságnak, s azon igyekeztek, hogy törvényes keretek között végezzék, készítsék elő az új földosztást.

Közéleti szerepvállalása néhány év kihagyással szinte folyamatos. Jelenleg az önkormányzat igazgatási és ügyrendi bizottságának tagja, ill. a költségvetés sorsának alakításában fejti ki véleményét. Pénzügyi szakemberként adnak a szavára, bölcs meglátásaira, vélekedik róla a polgármester asszony. Sajnos kevés a munkalehetőség a faluban, leginkább az önkormányzat és a Baromfi Coop Kft a legnagyobb foglalkoztató, az önkormányzat közhasznú foglalkoztatással igyekszik segíteni az arra rászorulókat – mondja a képviselő. Minden olyan pályázati lehetőséget megragad a vezetés, mely a település fejlődését, szépítését szolgálja. Ezek eredményeként említi az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér megépülését, mely számos rendezvénynek, képzésnek, ill. egészségügyi szolgáltatásnak biztosít helyet, de megszépült a polgármesteri hivatal előtti park, felújították a konyhát, s ez sok nyugdíjas számára is biztosít étkezési lehetőséget. S további, folyamatban lévő pályázatok sikerében bíznak. Aztán meg kell oldani a járó beteg szakellátással kapcsolatos gondokat is, ui. az Ibrányhoz került szolgáltatás közvetlen buszjárattal jelenleg nem érhető el, csak tiszaberceli – 1 órás várakozás utáni – átszállással. De jóleső érzéssel beszél, hogy révbe jut az általa is szorgalmazott új ravatalozó építése, és reményeik szerint a Halottak Napjára elkészül, méltó tisztességgel szolgálva.

A közért való munkálkodáshoz a család adta és adja a nyugodt, biztos hátteret. Felesége 53 éve hűséges társa, szintén szakmabeli, egy munkahelyen dolgoztak, együtt ingáztak. A bejárást, két gyerek mellett a szülők segítségével tudták megoldani.  Margó és Éva lányuk két fiú és két lány unokával teszik örömtelivé napjaikat. Mindketten követték apjukat, Éva a Rakamazi Takarékszövetkezetnél kockázatkezelő beosztásban dolgozik, Margó, ugyanezen pénzintézet tímári kirendeltségének vezetője.

Szabadidejében kertészkedik, olvas, de szívesen intézi idős, beteg szomszédok ügyes-bajos dolgait. Hisz ez utóbbi – is – természetesen az ő világa.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése