Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Horváthné Gál Enikő
Körzeti ápolónő
Balsa
Nincs fontosabb dolog az ember életében, mint a család és az egészség. Mindkét érték őrző-védője. A család értékét a magánéletében vigyázza, a község lakóinak egészségvédelme a hivatása. Nem egyszerűen feladat számára, amit végez, hanem elhivatottság, más foglalkozást nem is tudna elképzelni. Szereti a munkáját, szereti az embereket, s érzi a viszonzást is, ettől nagyobb elismerés nem kell – mondja természetes őszinteséggel.
Harmincöt éve van a pályán, ez az első munkahelye. 1963-ban született, gyerekkora óta Gávavencsellőn él. Már fiatalon az egészségügyi pálya vonzotta. A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett 1981-ben, és az év augusztusától dolgozik Balsán az orvosi rendelőben. Közben továbbtanult, 2000-ben egy kétéves OKJ képzésben felnőtt szakápoló képesítést szerzett egy un. HÍD programban – ez átmenet a közép- és felsőfokú szakvégzettség között – Nyíregyházán, a Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában.
Jó szívvel emlékezik vissza pályájának kezdetére, akkori főnökére dr. Zara Juditra, akivel több, mint húsz évig dolgozott, szakmai fejlődésében, a tudásanyag elsajátításában, erősítésében meghatározó szerepet játszott, sokat tanult tőle. Kapcsolatuk nemcsak orvos-ápoló viszony volt, de mondhatni baráti is. Az egészségügyi ellátásban végzett szakmai munkájának alapozó-fejlődési szakasza volt ez, segítette a későbbi, ill. jelenlegi, már korszerűbb kezelési eljárások és orvostechnikai eszközök megismerését, alkalmazását is.
A három és fél évtized kellő tapasztalatot, rálátást nyújt a háziorvosi (régen körzeti orvosi) ellátás és az azt segítő munka folyamatára, rendszerére, alkalmazására. Régebben szerényebb volt a községekben a rendelők alapfelszereltsége, de ez mára szerencsére sokat javult, bizonyos alapkövetelményeknek meg kell felelniük. Az ezt meghaladó szükség vagy igény esetén pedig, rendelkezésre állnak a közeli szakrendelők diagnosztikai szolgáltatásai (ultrahang, CT), és időben, 10-15 perc alatt kiér a mentőautó is. A helyi egészségügyi ellátást fenntartó Polgármesteri Hivatal minden feltételt biztosít, jó kapcsolatban, és a Tiszabercelről kijáró dr. Szulics Péter háziorvossal is jó szakmai együttműködésben dolgoznak. A hivatalos rendelési időben közösen fáradoznak a betegek gyógyításáért, előtte és utána úgymond házhoz megy a gondozás, a szolgálat. Hívásra természetesen ott az orvosi segítség, de ha nincs rendkívüli eset, akkor orvosi tájékoztatás, eligazítás alapján már Enikő jár ki a beteghez. Kardinális tevékenysége a gondozás: magas vérnyomás, cukorbetegség, ezen állapotok követése, injekció beadása. Sajnos a lakosság elöregedése miatt gyakoriak e betegségek, több törődést igényelnek.
Az eltelt évtizedek alatt megtapasztalta nem csak az egészségügyi ellátás helyzetét, változásait, de az ezt befolyásoló szűkebb-tágabb környezeti hatásokat is. Szociológiai megfigyelésnek beillő emberi-társas viselkedési formákról, kialakulásukról, és a társadalmi folyamatok generálta munka – család – egészségi környezet kölcsönhatásából adódó problémákról beszél. Úgy látja, a korábbi időszakban valahogy kiegyensúlyozottabbak éltek az emberek, élénkebbek voltak a társas kapcsolatok, nyugodtabban dolgoztak, a munkahelyek nagyobb biztonságot adtak a családoknak a megélhetéshez. És kevesebb volt a betegforgalom. De ezeknek a tényezőknek a csorbulásával az utóbbi időszakban gyakran feszültebbek, kevésbé toleránsak, sokszor stresszesebbek a munkahelyek – ha van egyáltalán – nincsenek jó mentális állapotban, és e nélkül viszont egészség sincs. E tényezők sajnos sokszor vezetnek egyéni vagy családi gondokhoz, konfliktusokhoz. Mélyen megérintik az ilyen esetek, mint ahogy egy ápolt személy elvesztése is. Ilyenkor nyilván vannak mélypontok, de egy-két nap után muszáj, hogy elmúljanak.
Szeretné, ha több idő jutna a betegekre minden szinten, hogy ne csak a problémákról, bánatukról kelljen beszélniük, hanem személyes örömökről is. Mert úgy érzi, megnyílnak előtte az emberek, bizalommal vannak iránta, ez jó érzéssel tölti el. Szereti Balsát, az itt élő embereket, a mostani gyerekeknek már a szüleit is kezelte.
Család és munka, e két dolognak él. Nagy kívánságai nincsenek, hiszen ha ezeken a helyeken rendben van minden, érzi a szeretetet, megbecsülést, ő is jól érzi magát.
A sütésben-főzésben örömét leli, és szeret olvasni, sajnos mostanában erre kevesebb ideje jut, mint szeretné. Szívesen sportol, korábban két évig zumbázott, jó kikapcsolódás volt ez fizikailag és szellemileg is.
Férje a Michelin-nél dolgozik Budapesten, hetente-kéthetente ingázik, két felnőtt lányuk a közelükben lakik, mindketten boldog családban élnek. Dalma (26) a helyi Polgármesteri Hivatalban dolgozik, Dorina (32) Rakamazon a Takarékszövetkezetben, s másfél éves kisfiúk nagy örömet ad a nagyszülőknek.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése