Nagy Zoltánné Tóth Panni

Alpolgármester, titkár,

Balsa

szszb 26 nl Nagy Zoltánné.jpgNagy Zoltánné Tóth Pannit 2010. október 14-én Bal­sa község alpolgármesteré­vé választották. Ezt megelőzően is jelentős közéleti munkát végzett a település érdekében. Úgy érzi, jól együtt tud majd együttműködni a polgármester asszonnyal és a képviselő-testület tagjaival.

Balsa szép környezetben fekszik, a Tisza partján. Kissé távolabb esik az ipari központoktól, ezért nehéz itt befektetőket keresni, munkahelyeket teremteni. A turizmus azonban több mindent pótol. Immár hagyományosan rendezik meg minden nyár elején a Balsai Szárnyas–Hal Fesztivált. Több megyére kiterjedő rendezvénysorozat ez. A komp köti össze Balsát Borsoddal. Érthető, hogy a fesztiválra sokan jönnek például Sárospatakról. Hajdú megye lakói közül is szép számmal látogatnak ide szórakozni, finomságokat kóstolni. Nyíregyházi, pesti, sőt külföldi vendégek is megfordulnak. Jó ötlet volt a fesztiválsorozat bevezetése. Az elnevezés is találó, hiszen a Tiszában sok a hal, és több balsai család szárnyas állatok (baromfik) tartásából szerez jövedelmet, vagy egészíti ki jövedelmét. A fesztiválokon aztán finomabbnál finomabb ételeket kínálnak. (A legutóbbi fesztiválon a szomszédos Gávavencsellői Vadásztársaság vadételekkel is előrukkolt.) A gasztronómia megyei vezetői is ellátogattak a fesztiválra, és elégedettségüket fejezték ki. Figyelmet érdemel, hogy az önkormányzat sátrában Nagyné és fiai is közreműködtek a vendégek kiszolgálásban. A fesztiválok kijelölt helye közvetlenül a Tisza partján van, egy nagy, legelőszerű területen. Egyszerre több száz gépkocsi parkolhat itt. Hagyományosan összetartó emberek élnek Balsán. Összetartó erő az önkormányzat és a népfőiskola is. A községben sokan a polgári értékrendet tartják szem előtt.

Látnivaló is akad az ide látogatóknak. Közel a második világháborúban középen felrobbantott híd. A híres komp szintén. A görög katolikus templom és a református templom is látványt nyújt a turistáknak – mesélte az alpolgármester. A turizmus kiterjesztését tehát ezekre lehet alapozni. Ami a fejlődést illeti: a kompot részben már felújították, de a felújítást folytatják. Hamarosan épül majd egy közösségi ház a község közepén.

Nagynénak van még egy tiszteletre méltó társadalmi megbízatása is. Ő a Balsai Népfőiskolai és Turizmusfejlesztési Közhasznú Egyesület titkára. Tizenhárom éve működik az egyesület. Szerencsés szám. Ez idő alatt az egyesület több pályázaton nyert támogatást. Legutóbb például környezetvédelmi pályázaton nyertek. Nemcsak balsaiak tartoznak az egyesülethez, más települések lakói is. (Nyíregyháziak, gávavencsellőiek is tartoznak a népfőiskola aktív tagjai közé.)

Sok éven át támogatta az egyesületet dr. Vinnai Győző tanszékvezető főiskolai tanár. Neki is köszönhető, hogy számos színvonalas előadást tartottak Balsán. Szellemi erőt is jelent itt az egyesület, az itteniek szívesen járnak az előadásokra.

Külön fejezetet érdemel a közösségi ház létrehozása. A polgármesteri hivatal udvarán van egy régi épület. Ezt akarják felújítani, megszépíteni. S ez az épület valóban a közösségé lehet. Különböző programokra ide járhat majd Balsa apraja, nagyja. A népfőiskola pályázaton már nyert is 42 millió forintot. Ebből lesz a felújítás és a környezetszépítés. Szép kis parkot képzelnek el az épület előtt. Lesz itt helyisége időseknek és fiataloknak egyaránt. A közösségi ház önkormányzati tulajdonban lesz, de a népfőiskola üzemelteti majd. Figyelemre méltó, jó kezdeményezés ez is. A közösségi ház létrehozását a polgármester asszony és a népfőiskola közösen kezdeményezte.

Egy könyvben azt olvastuk, hogy Balsának van egy jó hírű kertésze, Kiss Zoltán. Az üvegházában és a pagodájában sok virág díszlik. A kertjében nem kevesebb, mint 53 féle muskátli terem. Fekete muskátlija is van. A dézsában nevelt muskátli 1,5 méter magasra is megnő. A színek ismerője, kedvelője, amatőr festő. Érthető, hogy ismerik a környéken – olvastuk a könyvben. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – mondják a balsaiak is. A balsai virágoknak sok látogatója van.

Egy másik könyvben azt olvastuk, hogy sokan azt remélik, Tokaj közelsége is hozzájárulhat a turizmus fejlesztéséhez. Rakamaz és Tokaj némi húzóerőt jelenthet. E könyvben azt is olvastuk, hogy minden év nyarán hazánk minden tájáról összesereglenek a fiatalok, és Tiszabecsről Tokaj felé indul a Tisza-túra. Onnan megy tovább is. Milyen jó lenne – vélik egyesek –, ha a túrázók egy kijelölt helyen Balsán is megpihennének, szétnéznének a településen, költenének, pénzt hagynának itt.

Nagyné pénzügyi szakember. Jelenleg a Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet könyvelője Gávavencsellőn. Naponta átjár a szomszédba dolgozni. Büszkén mondta, hogy a rakamazi szövetkezet országos szinten is a legnagyobbak, legjobbak közé tartozik. Az ügyfélkör vegyes Gávavencsellőn is. Nagynénak a férje asztalos, szereti a fát, mint alapanyagot. Három fiuk van. Kettő az Önkormányzat foglalkoztatásában áll, egy még tanul. Nagynénak szép és változatos az élete.

(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése