Tóth László

Alpolgármester,

Balsa

szszb 24 nl Tóth László_1.jpgKözismert, köztiszteletben álló személy falujában, Balsán és környékén. Alpolgármester, mezőgazdasági vállalkozó, focista az öregfiúk csapatában, természet szerető, természetjáró. Magyaros, markáns arca teszi jellegzetessé. Kapcsolatteremtő készsége és szervezőképessége miatt is jól ismerik. Ő Tóth László, Balsa alpolgármestere.

Tősgyökeres balsai. Szép számmal élnek itt rokonai, barátai. Foglalkozását, szakmáját tekintve állattenyésztő technikus. Hosszú ideig eredményesen gyakorolta szakmáját a gávavencsellői közös tsz-ben. A közös tsz tehenészetében fejtette ki áldásos tevékenységét. (A régi szép idők, amikor még nem kellett importálnunk a marhahúst és a tejet.) Az állatok és a szarvasmarhák iránti szeretete máig nem múlt el. Hobbi-szinten tart néhány állatot. Némi büszkeséggel említette, hogy családja nem megy a boltba tejért…

Vállalkozása nem az állattenyésztésen, hanem a növénytermesztésen alapul. Ám hangsúlyozza, hogy szereti az állatokat. Az állatszeretetét csak az emberszeretete múlja felül. Ezért is vállalt közéleti munkát a rendszerváltás után.

A rendszerváltás óta majdnem folyamatosan önkormányzati képviselő. Egy ciklusban nem indult választáson. Beszélgetésünk idején elmondhatjuk, hogy bő két év telt el azóta, hogy betölti az alpolgármesteri tisztséget. Faggattam, hogy közéleti munkájának mi a lényege. Válaszából kiderült, hogy általános segítője a polgármester asszonynak. Részt vesz kulturális rendezvények, falunapok szervezésében. A nyugdíjas-találkozók szervezéséből is kiveszi részét. Tanácsaival, javaslataival is segíti a helyi önkormányzat munkáját.

Eredményként könyveli el, hogy több sáros utcát kiköveztek. Korszerűsítették a futballpályát, játszóteret építettek egy Balsáról elszármazott vállalkozó anyagi támogatásával. A fagyok beállta előtt szerkezetileg elkészült a Tisza partján az új révház. A balsai felső tagozatos diákok tavalyelőtt óta, az alsó tagozatosak tavaly óta Gávavencsellőre járnak át tanulni.

A megüresedett iskolai épületet többes célra akarják hasznosítani. Második otthonra lelhetnek itt idősek és fiatalok egyaránt. Kissé szomorúan említette, hogy nem nyert az a pályázat, amelyet új polgármesteri hivatal építésére adtak be. Optimista. Reméli, megtalálják a módját, hogy a település új vagy felújított hivatalt kapjon.

A balsai önkormányzat tervei közt szerepel egy csónak- és kishajóállomás építése. A terv megvalósítása esetén a falu bekapcsolódhatna a turizmusba, pontosabban a vízi turizmusba. Elsősorban az évente rendszeresen megrendezett Tisza-túrára gondolnak az önkormányzati képviselők. A Tiszabecsről induló túra résztvevői Balsán is megpihenhetnének, fogyaszthatnának, pénzt hagynának itt. Természetesen az alkalmi turisták is hasznát vehetnék a csónak- és kishajóállomásnak. Azért is, mert a balsai Tisza-part szép, látványosság a lebombázott híd, a kisvasút végállomása, a műemlék templom. Plusz látványosságért át kell menni a szomszédba, pontosabban Gávavencsellőre. Az is előnyére válhat majd a turizmusnak, hogy szinte kőhajításnyira van ide a világhírű Tokaj. Itt említhetjük, hogy az új révház, illetve a komp Borsod megyével köti össze ezt a jellegzetes szabolcsi települést. Jó néhány balsai gazdának, mezőgazdasági vállalkozónak a Tisza másik oldalán, borsodi területen van földje, kaszálója. A termést hagyományosan kompon át hozzák haza Balsára.

Tóth úr a balsai határban búzát, kukoricát, napraforgót termel. Van egy kis gyümölcsöse. Gépesített a gazdálkodása. Hasznosan járul hozzá az élelmiszer-ellátáshoz. Van egy kis halastava is. Beszélgetésünk idején januárban csengett a telefonja, egy hivatásos halász barátja hívta: „Gyere, ma menjünk a kis tóra léket vágni, hogy a halak tudjanak lélegezni.” Magyarázta: van egy békebeli, erős fémből készült baltája, az nem csorbul ki lékvágás közben. A halaknál említhető, itt jegyezheti fel a krónikás, hogy 2007 nyarán Balsán először rendezték meg Szárnyas- és halfesztivált. A főszervező az alpolgármester volt. A finom falatok sok embert vonzottak a környékről és távolabbról is.

El is határozták, hogy hagyományt teremtenek, 2008 nyarán másodszor lesz fesztivál a szőke folyó partján. Beszélgetésünkkor az alpolgármester már egy jótékonysági bál szervezését tervezte, mondván: a bál bevételét majd a fesztivál megrendezésére fordítják.

Tóth László ifjabb korában a gávavencsellői focicsapatban játszott. Mostanában az öregfiúk csapatában rúgja a bőrt. Hol Gávavencsellőn, hol meg Timáron a tornateremben edzenek, fociznak. Szereti a mozgást. A felesége angol–orosz szakos általános iskolai tanár. A fiuk a Nyíregyházi Főiskolán közgazdász képesítést szerzett.

Mire e sorok megjelennek, felavatják az új balsai révet. S remélni lehet, Balsa lakossága az alpolgármester közreműködésével előbb-utóbb átvitt értelemben, jó értemben révbe ér.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése