Frank Sándor

Polgármester,

Buj

szszb_10-90_frank_sandor.jpgAz államiságunkat jelképező millenniumi emlékzászlót 2000. június 25-én vette át dr. Hende Csabától, az Igazságügyminisztérium politikai államtitkárától Buj község önkormányzata nevében Frank Sándor polgármester. A jeles eseményhez kapcsolódott a görög katolikus templom felszentelésének 175. évfordulója. A kettős ünnepen dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyés püspök hirdetett igét.

Bujt először 1327-ben említik a történeti források Bulyként. A rétközi nagyközség egykor tipikus nemesi, közbirtokosi falu volt. Az 1848–49-es szabadságharcban a buji önkéntesek is részt vettek, a negyvennyolcasok emlékének azzal is tisztelgett a község, hogy a megyében másodikként állítottak Kossuth-szobrot 1909 szeptemberében. A buji gazdálkodók, iparosok és kereskedők szellemét tükrözi, hogy Buj a megye öt településének azon egyike volt, ahol már 1900 előtt működött Hitel, majd Hangya Szövetkezet. Az 1960-as népszámláláskor 3700-an lakták, ma közel 2600-an élnek itt.

– Mint a legtöbb magyar falu, sajnos mi is fogyunk – mondja Frank Sándor polgármester, aki az ezredforduló idején e tisztségében a 3. ciklusát tölti.

Sőt, a rendszerváltozást megelőzően, 1988. január 1-től tanácselnökként tevékenykedett, és tegyük hozzá: az idő tájt szokatlan jelenségként, igen fiatalon lett a község első embere. A választásokon nem ismeretlenre voksoltak a bujiak, és mindannyiszor meggyőző fölénnyel került ki győztesként, pedig versenytársból nem volt hiány.

Frank Sándor a tősgyökeres buji család középső gyermekeként 1957. április 2-án született. Öccse a nyíregyházi Nyidofernél dolgozik, a nővérük korán, 32 évesen meghalt 1987-ben, két gyermeket hagyott hátra. A polgármester szülei nyugdíjasok, az édesapja aktív korában a diósgyőri Lenin Kohászati Műveknél dolgozott, az édesanyja pedig a helyi téesz kertészetében. Frank Sándor a buji általános iskola után a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában tanult tovább, 1975-ben érettségizett. Első munkahelye a nyíregyházi Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat volt, ahol számlázóként dolgozott. Diákként is naponta bejárt a Bujtól mindössze 17 kilométerre lévő megyeszékhelyre, ám a kisvonathoz mégis illett korán indulni, és csak este hat körül ért haza. Bő másfél év után azonban végleg hazakerült: a helyi községi tanács apparátusába kinevezett adóügyi előadónak.

– Mindig nyitott szemmel jártam, és igyekeztem új ismereteket szerezni. Sokat tanultam az akkori vezetőimtől és munkatársaimtól, de a legtanulságosabb lecke talán mégis az volt, amikor a tanítóim a lakosság, a buji emberek szolgálatára irányították a figyelmemet. Segítettem a hozzám fordulók ügyes-bajos dolgait elintézni, a továbbképzéseken és tanfolyamokon tanultakat pedig megpróbáltam minél szélesebb körben alkalmazni. Három év teltével, amikor már kellő rálátásom volt az államigazgatási munkára, szakvizsgáztam és oklevelet szereztem közigazgatási ismeretekből. 1985-től új feladatok vártak rám: az adóügyet felcseréltem a pénzügy másik ágára, így költségvetéssel foglalkozó előadó lettem. Mindez hasznomra vált a polgármesteri tisztség betöltésében. Visszagondolva, számtalan társadalmi megbízatásom volt: a KISZ, MHSZ, ifjúsági klub, HNF, sportegyesület terén, például 17 évig fociztam. Mindezt akkor mégsem éreztem, éreztük tehernek, mert a mainál nyitottabbak voltak az emberek – mondja Frank Sándor.

Időközben anyakönyvi ismeretekből is sikeres szakvizsgát tett, az első esketésén az unokahúgát, Frank Valikát adta össze Hegedűs Károllyal, 1986-ban. A násznép így nemcsak az ifjú párnak, de az anyakönyvvezetőnek is gratulált. Aztán alig múlt 30 éves, amikor a községi tanács élére választották.

– Ez akkor nagy kihívás és próbatétel volt számomra, de az apparátusban az ideig eltöltött 11 év felhalmozott tapasztalata és tudásanyaga hitet adott, hogy megbirkózzam a feladattal. Aztán ez a birkózás már 12 éve, azóta is naponta tart. A tapasztalható nagyobb önkormányzati önállósággal ugyanis nem jár együtt a több pénz, sőt! – nyújtja meg nyomatékkal a polgármester.

A község fejlődése azt mutatja, hogy a legtöbb feladatot azért a képviselő-testülettel együtt sikerült két vállra fektetni: az első ciklusban a gázzal kezdték, s mára Bujon kiépült a teljes infrastruktúra. A meglévő intézmények korábbi színvonalon való működtetése komoly odafigyelést, és állandó pályáztatást kíván. Lassan elül az a vihar is a falu fölött, amelyet a volt háziorvosok kavartak azzal, hogy kilencszáz embert „lerokkantosítottak”. Bujt Rokkantfalvának titulálta a közvélemény. A testület menesztette a két orvost.

Frank Sándor felesége a helyi bölcsőde vezetője, két lányuk van: Edina a nyíregyházi főiskolán elsőéves tanító-magyar szakos hallgató, Barbara a Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola két tannyelvű, nulladik osztályos tanulója. A polgármester a szabadidejében kertészkedik, már ahogy ezt a ’92-ben szerzett gerincsérve megengedi. Arra legalább úgy oda kell figyelnie, mint a falu életére.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése