Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fekete Mihályné
Óvodavezető, az Év Csillaga Díj alapítója
Nagyhalász
Az Év Csillaga Díjat – amelyet a 42 év szolgálat után nyugdíjba készülő Fekete Mihályné óvodavezető alapított – először június 3-án adták át Dajka Jánosné hitoktatónak a nagyhalászi református templomban. Magánemberként csak rendkívül kevesen gondolnak arra, hogy másnak az odaadó munkáját elismerjék. Milyen út vezetett a csillagokig? A kora nyári meleg elől a szoba hűvösébe húzódva kísérjük végig a sikerekkel, nehézségekkel, hétköznapi örömökkel kikövezett életutat, amelyet a sziklaszilárd hit alapozott meg.
Mi lennél, ha tárgy lehetnél, és miért? Mondj három okot erre! Az ismert pszichológiai tesztre Feketéné született Ónodi Ibolya azt válaszolta: csillag szeretne lenni. Mindig ragyogna, felnéznének rá, és egy lehetne a többi között. Ennél szebben és tömörebben összefoglalni ars poeticáját nem is tudnánk. Nem véletlenül választotta csoportjának is a Csillag nevet. A Nagyhalászi Református Óvodában, ráadásul ugyanabban az épületben 42 éve foglalkozik a 3-6 éves gyerekekkel. Az állandóság nem bezártságot, hanem szilárd alapot nyújtott számára ahhoz, hogy mindig merészet álmodjon, hatalmas célokat tűzzön önmaga elé, egyszóval, megcélozza a csillagokat…
Ebben a szolgálatban a 21 tagú nagycsaládja támogatta első perctől. Édesanyja, lánynevén Asztalos Ilona (88) tanítónak készült, de anyagiak miatt nem válthatta valóra álmát. Szerető családot alapított Ónodi Józseffel, és a megélhetésért először a Nagyhalászi Kendergyárban, majd a vendéglátóiparban dolgoztak. Féltő gonddal nevelték két lányukat, Ilonát és Ibolyát. Amikor Ibolya párt választott Fekete Mihály gépész- és textiltechnikus, ma vállalkozó személyében, örök emberi értékeket kívántak átadni családjuknak. 1977. augusztus 6-án kötöttek házasságot a nagyhalászi református templomban. Két gyermekükre nemcsak a keresztnevüket, hanem a tisztességes, becsületes élet minden örömét és kötelezettségét ruházták rá. Ibolya lányuk szociális munkás, pártfogó felügyelő. Férje Baraksó Imre építésztechnikus. Két kisgyermekük, Liliána (11) és Bella Márta (3) avatja frigyüket családdá. Fiuk, Mihály építőmérnök, Petrilla Nikoletta orvosírnokot vezette oltár elé.
Mindig is gyerekekkel akart foglalkozni a pályaválasztáshoz közeledő Ónodi Ibolya. Berettyóújfaluban talált olyan középiskolát, ahol gyermekfelügyelői és óvónői képesítést is szerzett az érettségi mellé. 1976. július 16-án lépte át a nagyhalászi óvoda kapuját és ott érlelte szakmáját hivatássá. Elvégezte a felsőfokú óvodapedagógusi képzést Hajdúböszörményben. Szinte megelőzte a korát, amikor 1990-ben hitoktatói kurzusra iratkozott be egy kolleganőjével, Dajka Jánosné Erzsikével a Debreceni Theológiai Akadémiára. 1993-ben református hitoktató lett és a csoportjában bevezette a hitéleti nevelést. Bibliai történeteket hallgattak, énekelni, imádkozni tanultak, és szemmel láthatóan érzelmileg gazdagabbak, viselkedésükben sokkal fegyelmezettebbek lettek társaiknál az ő kis csillagjai.
Amikor 2012-ben átvette a református egyház a működtetést, a már intézményvezető-helyettes Fekete Mihályné szakszerűen írhatta meg a nevelési programot, alakíthatta a fenntartó elvárásaihoz az óvodai nevelést. Végh Miklós református tiszteletes úrral, aki több mint 20 éve szolgál a településen, kölcsönös nagyrabecsüléssel folytatják a 226 óvodás mindennapi nevelő munkáját. Az örök maximalista Ibolyának egy fényes könnycsepp csillog a szemében, amikor arról beszél: féltve adja át az óvodát a majdani utódjának, mert ő a nagyhalászi intézménybe mindent beletett. Tudást, szakmaiságot, szeretetet, törődést. Amit ő az agyában és lelkében összegyűjtött, mint kincset szeretné az utókorra hagyni. Belső indíttatásból, vagy isteni sugallatra alapította az Év Csillaga Díjat, amelyet minden évben annak adnak át, aki kiemelkedően járul hozzá az óvodapedagógiai célok megvalósításához. Ez a díj nemcsak erkölcsi elismerés, hanem Ibolya úgy döntött: saját pénzéből anyagi elismeréssé formálja. Mind az óvoda közössége, mind a fenntartó nagy elismeréssel fogadta a nem mindennapi kezdeményezést. Igaz, hogy végső soron Fekete Mihályné, mint díjalapító, dönt arról, az adott évben ki érdemli meg leginkább a kitüntetést, azért a több szem többet lát és a kollektív bölcsesség figyelembe vételével, titkos szavazással véleményt nyilvánít az óvoda pedagógusi közössége is.
Bár Feketénét nem halmozták el kitüntetésekkel, a nyírségi egyházmegyétől négy éve vehetett át egy elismerést. Az ő díjazását nem földi, hanem égi szinten jegyzik, azért racionálisan is készül a nyugdíjas évekre. Elvégezte a közoktatási szakértői tanfolyamot, valamint pedagógus-minősítő tanfelügyelő is lett.
A kiemelkedő eredménnyel zárt szolgálatot az Élet Csillaga díjjal jutalmazhatná méltóképpen a Teremtő.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése