Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szoboszlai Ottó
Polgármester,
Nagyhalász
Egy polgármester általános tiszteletnek örvend egy-egy településen, az emberek tőle várják, hogy megoldja a felmerülő gondokat, problémákat. A mai pénzszűke világban nem mindig könnyű megfelelni a lakosság elvárásainak, a segélyek általában csekély mértékűek, s nem a polgármesteren múlik, hogy nem tud nagyobb összeget adni. Szíve szerint bizonyára többet juttatna a rászorulóknak, azonban az önkormányzatok pénztárcája is lapos. Fejlesztésekre is egyre kevesebb pénz jut, s hiába pályáznak központi támogatásokért, a kiírásoknál szinte általános kritériumként tüntetik fel az önerőt.
Nagyhalász jelenlegi polgármesterét, Szoboszlai Ottót diákéveiben inkább a reáltárgyak érdekelték, ezért jelentkezett a nagy múltú debreceni Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatára. Hamar rádöbbent: a logaritmus, a tangens, a cotangens és a függvények nem igazán állnak közel hozzá, inkább valamilyen humán területen akart továbbtanulni.
Az érettségit követően egy évig gyakornokként dolgozott a Nagyhalász Nagyközségi Közös Tanácson, ahol bepillantást nyert a közigazgatás különböző területeire. Megtetszett a munka, beadta felvételi kérelmét az Államigazgatási Főiskolára, majd ennek elvégzése után visszatért első munkahelyére. Az ezerkilencszázkilencvenes választások idején nyolc jelölt közül választották meg huszonhat évesen polgármesternek. Akkoriban az egyik legfiatalabb településvezetőnek vallhatta magát az országban.
Már az első választásokon is akadtak gondok, problémák. Nagyhalászban az első kör érvénytelennek minősült, mivel a szavazópolgárok közül kevesen adták le voksukat. Már ekkor is a legtöbb szavazatot kapta, ám hiába, ismét kiírták a választásokat. Érvényes körülmények között is Szoboszlai Ottóba fektették bizalmukat a nagyhalásziak, ismét rá voksoltak a legtöbben szülőfalujában.
Hiába tősgyökeres nagyhalászi, nehezen fogadták el a helybeliek, mivel tanulmányait nem a községben végezte, sokak számára ismeretlen volt a fiatal szakember.
Az ismeretlenség azonban legalább annyi előnyt is jelentett, mint hátrányt, hiszen új lehetőségeket, új reményeket láttak benne a nagyhalásziak. A végzettsége alapján mindenképpen a legalkalmasabb polgármesterjelölt volt, bíztak abban a szavazók, jobban átlátja a közigazgatást, mint a többi jelölt.
Megválasztását követően igyekezett megfelelni az elvárásoknak. Sikerült kihasználni a kilencvenes évek elejének hangulatát, a polgárok változtatási igényét. A túlfűtött várakozás szelét vitorlába fogta, dinamikus fejlődésnek indult a nagyközség. Kiépült a teljes infrastruktúra, új intézményeket hoztak létre, idősek otthona, alapfokú művészetoktatási intézmény, egészségügyi labor épült. A fejlődés elismeréseként ezerkilencszázkilencvenhárom december elsején várossá nyilvánították a települést.
A városi cím további hajtóerőt adott az ott élőknek, tenni akartak azért, hogy megfeleljen a település a kisvárosi követelményeknek. Ez a miliő adta és adja ma is az erőt a további bővítéshez, fejlesztéshez.
A következő önkormányzati választásokon ezerkilencszázkilencvennégyben elsöprő fölénnyel nyert, két induló közül kilencvenhárom százalékos többséggel választották meg ismét polgármesternek.
− A magyar társadalom és a gazdaság hatásai mind lecsapódnak az önkormányzatokra és a településen élőkre − véli a polgármester. − Sokkal szűkebb a pénzügyi, gazdasági mozgásterük az önkormányzatoknak, mint a korábbi években. A társadalmi átalakulással együtt járó jogszabályváltozások miatt jogilag is beszűkülnek a lehetőségek. Csak úgy lehet sikeresen tovább irányítani egy települést, ha ezt a két szempontot, a gazdasági lehetőségeket és a jogi szabályozás kuszaságát, figyelembe vesszük a döntések meghozatalánál.
Minden pozitív és negatív jellemzője mellett, a sokrétű és gyakran huszonnégy órás napi elfoglaltság ellenére szívesen végzi a polgármesteri teendőket. Szeretné ha a város fejlődése töretlen maradna, ennek érdekében további pályázatokat nyújtanak be. S nemcsak a település fejlődik, a polgármester önmagát is továbbképzi, hogy a jövőben is képes legyen megfelelően ellátni ezt a munkát. Ennek érdekében az Államigazgatási Főiskola pénzügyi gazdasági szakán tanul tovább.
Addig szeretné ellátni a polgármesteri feladatokat, amíg vannak további fejlesztő ötletei és annak megvalósítását is elő tudja segíti.
Felesége, Andrea szintén az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomát, jegyzőként ő is a közigazgatás területén dolgozik. Paszab községben látja el a jegyzői feladatokat.
Viszonylag kevés szabadidejében Szoboszlai Ottó a kertben tevékenykedik, kerti munka közben tud kikapcsolódni igazán. Különösebb hobbija nincs, leginkább túrázni, kirándulni szeret.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése