Horváthné Orosz Anikó

Óvodavezető

Paszab

Amikor jó tíz évvel ezelőtt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői gyermekotthona felé közeledett az adományokkal megpakolt autóval, egyre gyorsabban kalapált a szíve, és azért imádkozott, hogy a gyerekek közé belépve el ne érzékenyüljön azonnal – meséli élete fontos állomásának első emlékeit a paszabi Mandula Néni Óvodájának vezetője, Horváthné Orosz Anikó.

Anikót hatéves koráig az Ibrányban élő nagyszülők nevelték. Azok az évek meghatározták későbbi jellemfejlődését is. A nagyszülői példa: a rászorulókon való segítés, a gyengébbek támogatása már kicsi korában beléívódott. Az iskolát Nyíregyházán a szülei gondoskodó kezei között kezdte, de az ibrányi évekre, az állomásfőnök nagyapára, és az igazi otthont teremtő nagymamára ma is meghatottan emlékszik.

Az érettségi után néptáncos múltja segítette egy képesítés nélküli óvónői álláshoz a közigazgatásilag Nyírtelekhez tartozó  Belegrád pusztán. Hamarosan – 1986-ban – óvónő diplomát szerzett, és 24 évig dolgozott a nyírteleki óvodában. A nehéz sorsú gyerekek iránt már pályakezdőként is különös vonzalmat érzett. Számos kisgyerek köszönhette neki, sorsa jobbra fordulását, azt, hogy az ő biztató útmutatásával megtalálták maguk számára a kedvező lehetőségeket. A napokban végtelen öröm töltötte el Anikót, amikor egy ifjú zenei tehetség azt nyilatkozta, hogy az óvó nénije „figyelt fel a zene iránti fogékonyságára.”

Munkája során megtapasztalta a hányatott sorsú csöppségek minden kínját, baját. A sok kipróbált nevelési módszer közül a szeretettel odafordulás, a meleg ölelés bizonyult a legcélravezetőbbnek. Ilyenkor megnyíltak a szívek, elfelejtődött a „csakazértis”, oldódott a harag, szebben ragyogott a nap is.

Nyírtelek után Nyíregyházára került, ahol már hosszabb rövidebb időre elhagyta a valódi óvodai munkát. Tanácsadóként dolgozott a pedagógiai intézetben és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban is. Ezeken a helyeken új lehetőségek nyíltak meg előtte. Elsajátította a pályázatírás minden csínját-bínját, örömét lelte nemcsak a tervezésben, hanem a megvalósításban is. Különösen azokat a szakmai projekteket kedvelte, amelyekben az óvodákban megszerzett tapasztalatait is jól tudta hasznosítani. Ebben az időben történt, hogy a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által működtetett tusnádfürdői gyermekotthonba adományokat vittek az ott élő apróságoknak. A sok csillogó szemű, szeretetre vágyó kisgyerekkel szemben állva döbbent rá, hogy neki ott a helye, nem csak egyszer, hanem máskor is, amikor csak teheti.

Anikó életében a munkahelyváltások nem mindig történtek zökkenőmentesen, előfordult, hogy komoly lelki válságba került. Egy ilyen alkalommal úgy érezte, hogy boldog megnyugvást az jelentene számára, ha igazi, bentlakásos önkéntes munkát vállalna Böjte Csaba testvér irányítása alatt az árva, sérült, szeretetéhes apróságok nevelésében.

Sokat beszélgettek a testvérrel, és hamar kiderült, hogy mindketten úgy gondolják, ezt a munkát csak hittel, türelemmel, de legfőképpen szeretettel lehet csak végezni. A szerzetes meggyőződött róla, hogy az óvónő munkája során már régóta hisz a szeretet erejében, együttérző, bátorító személyiség, aki alkalmas nevelő lehetne. Azt tanácsolta neki, menjen haza, gondolja át még egyszer, és mivel tudta, hogy hívő asszony, arra kérte, hogy bízzon Isten útmutatásában.

Ebben az elmélkedő időszakban érte Tajthy Péter, paszabi polgármester telefonja, aki arra biztatta, hogy adja be pályázatát a meghirdetett óvodavezetői állásra. Anikó hallgatott a hívó szóra, és immár három éve ő irányítja az óvodát. Az intézmény különleges nevét is ő találta ki, és nem kis erőfeszítésébe került, míg az Oktatási Hivatalban rábólintottak a névadásra. De ki is volt Mandula néni? A település első óvodájának az óvónője – később haláláig a vezetője –, akire most már örökre emlékezni fog az utókor.

Paszabon az óvodások 90 %-a hátrányos helyzetű, így az óvónő itt is elsőrendű feladatának tekinti mentő kezet nyújtani a bajba jutottaknak, jó szóval egyengetni nem csak a gyerekek, hanem a családok útját is.  Magyar nyelvű roma nemzetiségű óvoda lévén fontos számára a programjuk maradéktalan megvalósítása, a néphagyományok felkutatása, ápolása.

Anikó a három lányával a legnagyobb összhangban éli mindennapjait. Büszke arra, hogy sikerült átadni nekik azokat az értékeket, amelyeket ő a legfontosabbnak tart az életében.  Erdély és az ott élő emberek iránti szeretete tovább erősödik, hiszen újra határon átnyúló pályázaton dolgozik, így a megvalósítás során a személyes találkozások sem maradnak majd el. Székelyföldet a második hazájának tekinti, testét-lelkét melengető kedves kérdés az ott élő barátaitól: Ani, mikor jössz már haza?

Most béke és nyugalom van a lelkében. Vágya egy parasztház a Rétközben valahol – talán Paszabon –, mert úgy érzi, itt vannak a gyökerei, ide húzza a szíve.

Szerző: 2018. 06. 28.

Hozzászólás zárolva.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló