Vattamány Gábor

Jegyző,

Paszab

szszb_19-192_vattamany_gabor.jpgHunniában valami készül – írta egyik versében Ady. Átplántálva jelenünkre az ismert verssort, azt mondhatnánk: Paszabon valami készül. Mert nem lehet nem észrevenni azt a változást, amely az utóbbi időben e kis rétközi településen történik. Ha csak az idei, 2004-es esztendő mérlegét nézzük, joggal lehet elégedett a község vezetése. Így például tetszetős, díszburkolattal ellátott autóbusz-megállóhelyek épültek, míg gyermeknapon a kicsinyek – az európai normáknak megfelelő – játszóteret vehettek birtokba. A falu széli, szélfújta temető is a múlté, a míves székely kapu és a hozzáillő kerítés immár a község rendezett képét mutatja.

De Paszabon a belbecsre is gondot fordítanak. Emlékezetes marad az EU-nap, a duatlonverseny, az idősek köszöntése neves művészekkel. A község neve korábban is egybeforrt a paszabi szőttessel, Turi Sándor néptanító örökét mára szinte a tetszhalálból sikerült újraéleszteni a mellette bábáskodó polgármesternek, a képviselőknek, a Népművészet Mestere cím birtokosának, Vattai Jánosnénak és másoknak. Az immár hagyománnyá nemesedő Paszabi Szőttesnapokon vásári forgataggá és szabadtéri kiállítássá vált a főutca, míg a közelmúltban felújított református templom százéves orgonáján Varnus Xavér játékában gyönyörködhetett a szép számú közönség. A paszabiak alaposan kirukkoltak a Nyírségi Ősz idei rendezvényén is, az első helyet kiérdemelt kompozíciójuk a nyíregyházi gyümölcskarnevál ékessége volt. Az eredmények mögött egy egyetértő önkormányzat, és mindenekelőtt a megye legfiatalabb polgármestere, Tajthy Péter áll. Szintén fiatal, s a települést érintő változásokban ugyancsak partner a polgármesteri hivatal 31 éves jegyzője, Vattamány Gábor, aki bár Gávavencsellőn él, a községhez korábban is kötődött az itt született anyai nagyapja által.

Vattamány Gábor Tiszalökön született 1973. március 22-én. A születését követően két hétig még Tímáron laktak, majd a család Gávavencsellőre költözött. Édesapja, ugyancsak Gábor, a balsai téeszben karbantartóként dolgozott, most a családi gazdaságot viszi. Az édesanyja, lánykori nevén Biri Katalin Éva, védőnő. Az öccse, Attila, még legényember, számítástechnikával foglalkozik. Vattamány Gábor az általános iskola elvégzése után a tokaji Tokaji Ferenc Gimnáziumba járt, ahol 1991-ben érettségizett.

– Állatorvos szerettem volna lenni, e szándék kitartott a gimnáziumi évek közepéig. Akkorra a téeszek már sorra szűntek meg, és ezzel az állatorvosi pálya is sokat veszített népszerűségéből. Ennek tulajdonítva és nagybátyám, Vattamány János gépészmérnök inspirálására a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola gépészmérnöki karát választottam. A főiskolai évek végére a szakmát is megszerettem, de megtartó erő volt több tanárunk szellemisége is, szívesen emlékszem dr. Nagy Kálmánra, Hadházi Istvánra, Széll Lászlóra. Debrecenben, a Petis-Food Kft.-nél helyezkedtem el, ahol nyersáru-felvevőként dolgoztam. A három év alatt sokat tanultam a tulajdonos Petis Jánostól, az ő kitartó hozzáállása máig példaként szolgál előttem. Ez idő alatt felvettek Budapesten az Államigazgatási Főiskolára. Eközben talált rám dr. Mátyás László balsai polgármester, aki éppen jegyzőt keresett. Hazajöttem, de már feleségestől, mert 1997-ben megnősültem. A Nyírmártonfalváról származó párom hamar megszerette a gyönyörű vidéket.

– Balsán ugyancsak három esztendőt töltöttem, amely kitűnő tanulóidőszaknak számított. A 3 éves közigazgatási gyakorlat során (mely alatt ügyintézőként dolgoztam) az emberek személyes problémáiba is betekintést nyerhettem. Ám, amikor 2000-ben megüresedett Paszabon a jegyzői szék, sokadmagammal én is pályáztam, s nyertem. Rá egy évre letettem a közigazgatási szakvizsgát. Az itteni feladat súlyosságát jelzi, hogy tíz év alatt én voltam a hetedik jegyző. A 2002. évi választással aztán minden a helyére került, az önkormányzat a község felemelkedéséért, az itt lakók komfortérzetének növeléséért dolgozik. Kezdő jegyző koromban sokat segített az idén elhunyt Csongrádi Zoltánné dr., ibrányi jegyző.

– Két gyermekünk van, Petra az idén  kezdte meg az általános iskolát Gávavencsellőn. Nagy állatbarát és imád rajzolni, mint jómagam is. Gábor hároméves, és olykor túltesz Regős Bendegúzon. A feleségem jelenleg gyesen van, de belekezdett a hajdúböszörményi óvónőképzőbe. Kedvenc foglalatosságom az autó hifi, a zenének tökéletesen kell szólnia. Igyekszem mindenben a minőséget megtalálni, de magamtól is ezt várom el. Kisebb gyűjteményem van a világ legjobb sportkocsijaiból, ezek egyelőre csak makettek. Jól érzem magam Paszabon, hívtak már többször is máshová, de mindannyiszor nemmel feleltem. Felvettek a jogi egyetemre. Az ott szerzett tudásommal is a paszabiak hasznára kívánok lenni! – mondta befejezésül Vattamány Gábor.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése