Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Görömbei Vilmos
Ügyvezető,
Tiszabercel
Két község határában is hasznos tevékenységet folytat a tiszaberceli Arany Parmen Termelő, Termeltető, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság, amely egyedinek mondható megyénkben. Egyedi azért is, mert integrátori szerepet tölt be a szűkebb régió mezőgazdaságában, tevékenysége tehát túl nyúlik a két község határán. Érdekességként említhető, hogy a bt. földjének egy része a szomszédos Borsod megye területén van. Úgy is mondhatnánk, hogy a tiszaberceli határt ketté szeli a Tisza. Kompon kell átmenni vetni, és a megtermelt javakat kompon szállítják haza. A bt. fejlődőképes és fejlődni akar. Ügyvezetője dinamikus fiatalember, Görömbei Vilmos, akit a 2000. év tavaszán egy jótékonysági bálon az év emberévé választottak.
Gazdasági és karitatív tevékenységéért kapta az elismerést. Hozzá tehetjük: nem csak az övé az elismerés, hanem a maroknyi kollektíváé is. A bt.-nek, mondhatnánk mezőgazdasági szövetkezetnek nyolc beltagja, egy kültagja és huszonhárom alkalmazottja van. Éppen hét esztendeje működik ez a betéti társaság. A Bibliára utalva megkérdeztük az ügyvezetőt: hét szűk, vagy hét bő esztendőről számolhat-e be? Elmondása szerint, változóak voltak az évek, a bő kifejezés talán jobban illik ide, bár 1999-ben a belvíz terméskiesést, bevételkiesést okozott.
Hogy is kezdődött? Úgy, hogy a tiszaberceli tsz-t felszámolták. Leszálló ágban volt a szövetkezet, többek közt hiányzott belőle a tulajdonosi szemlélet. A felszámoló a tsz száz hektáros gyümölcsösét meghirdette bérbe kiadni. Görömbei Vilmos tizenharmad magával bérbe vette a gyümölcsöst, főleg erre alapozva megalakították a bt.-t. A gyümölcsösben Arany Parmen alma is termett, ezért találóan így nevezték el a szervezetet.
Azért nem mezőgazdasági szövetkezetként jegyeztették be magukat, mert a megfogadott, jó nevű mezőgazdasági jogász azt javasolta, hogy előnyösebb lesz betéti társaságként működni. A kezdet kezdetén licitáltak a tsz területén, aztán megvették a gyümölcstárolót, vettek raktárakat, víztározót, terményszárítót, a község közepén lévő tsz-irodát is megvették. A tiszaberceli határban ezer hektár szántót bérbe vettek. 2000-ben négyszáz hektárnyi területen búza terem, a többi részen főleg kukorica, napraforgó és paradicsom. Az említett területet harmincegy ember szakszerűen műveli, eredményesen gazdálkodnak. (A felszámolás előtt több száz dolgozója volt a téesznek…) Mi több: ez a maroknyi csoport 1999 óta a buji határban is bérel egy bizonyos földterületet. A több lábon állás jegyében terményt, illetve takarmányt is forgalmaznak. Külön figyelmet érdemel, hogy a tiszaberceli önkormányzat tulajdonában van a Felső-Tisza legnagyobb, negyven tonna teherbírású kompja. E kompot a bt. üzemelteti. Talán az is említést érdemel, hogy a folyó túlsó partján lévő vadászterület hosszú évek után a 90-es évek közepén visszakerült a tiszaberceli vadásztársasághoz.
A bt. mint integrátor a környékbeli gazdáknak vetőmagot és ha kell, gázolajra, vegyszerre előleget ad. Ősszel, betakarításkor a gazdákkal elszámolnak. Ha kell, szaktanácsot is kap a rászoruló gazda. Ami pedig a terveket illeti: 2000-ben növelik a tároló kapacitást, így várhatóan jobban el tudják majd adni a termékeiket. Belátható időn belül hűtőtárolót szeretnének létrehozni. Folyamatosan bővítik a gépparkjukat.
A bt. közvetve hozzájárul számos tiszaberceli polgár boldogulásához. 1999 végén ugyanis megalakult a Barátok Tiszabercelért Egyesület, elnökének Garai Zoltánt választották. Az egyesület egyik alapítója és gazdasági vezetője Görömbei Vilmos. Nemes, vagy inkább humánus célokkal működik az egyesület, amelynek egyik támogatója a bt. Március 11-én például jótékonysági bált rendezett az egyesület, itt választották az év emberévé Görömbei Vilmost. (Kulturális és szociális tevékenységéért szintén az év embere lett Garainé Nagy Éva is.) Terv, hogy a helyi mezőgazdasági szakmunkásképző intézetben 2000-től minden évben kiállítással egybekötött mezőgazdasági napokat rendeznek. Pünkösdkor minden évben az egyesület megválasztja Tiszabercel királyát, aki egy álló napig fog „uralkodni”, lovasbemutatók közepette. Augusztusban országos halászlé főző versenyt rendeznek a községben, az egyesület halivadékokat telepít a megsebzett Tiszába. A faluszépítésre is gondoltak. Az egykori téglagyár mellett a bányatavaknál szabadidő központot alakítanak ki – a bt. gépeinek közreműködésével. Az egyesület segítő kezet nyújt a magányosan és szegényesen élő idős embereknek is.
Görömbei Vilmos tősgyökeres berceli. Korábban a tsz-ben ágazatvezető volt. Emlékszik, hogy a nagyapja mint nagygazda szerepelt egy 1939-ben megjelent régiós almanachban. Van egy kisfiúk, a felesége megint gyermekáldás előtt áll, most várja a második kisbabát.
Görömbei Vilmos aktív futballista a megyei II. osztályban. Kevéske szabad idejében az egykor oly szelíd és szőke folyó mentén vadászik. A kikapcsolódások után újult erővel lát munkához, kis csapatával műveli a berceli határt.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Szántó Zsolt
Zsíros Antalné
Dr. Szilágyi Norbert
Eperjesy Ferenc
Veres Péter
Berecz János
Nánásiné Szabolcsi Mónika
Szántó Zsolt
Horváthné Orosz Anikó
Fekete Mihályné
Bakosiné Márton Mária
Berencsi Béla
Zsíros Antalné
Gosztonyi Tibor
Radóczi János
Somogyi Szilvia
Kovács Ferenc
Dr. Valkó Gyöngyi
Nagy Zoltánné Tóth Panni
Végső Gyula
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése