Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Baranyi György
Cégtulajdonos, ügyvezető igazgató,
Ibrány
Ma már fogalom az ibrányi székhelyű, a tulajdonosról elnevezett Baranyi Kft. neve. Nemcsak a megyében, hanem külföldön is jól ismerik a termékeiket. Igazi sikertörténet, amely jellemzi a Baranyi György által eddig megtett utat. Ő az a vállalkozó, aki soha nem tudna egy helyben ülni, hanem mindig valami újdonságon töri a fejét. Ebben maximálisan partner a családja, akiknek a támogatása nélkül képtelen lett volna felépíteni ezt a kis birodalmat.
Ibrányban született, 1948. június 18-án. Édesanyja, Fehér Erzsébet, háztartásbeliként dolgozott, ma már nyugdíjas éveit tölti. Édesapja, néhai Baranyi György, kőművesként kereste a család kenyerét.
Testvérei közül Erzsébet Dél-Dunántúlon, Nagyharsányban él, Borbála itthon maradt Ibrányban, ők már nyugdíjasok, utánuk született György, fiatalabb testvérei közül Lajos vasbetonszerelő, András karbantartó, Mária háztartásbeli. Neje, Fekete Gabriella, társtulajdonos a cégben, és mindenben a férje támasza. Két szép gyermekük született, Barbara nyelvet tanul az USA-ban, Gabriella is az USA-ban érettségizett, jelenleg az IBS oxfordi egyetem magyarországi tagozatán tanul, mindent angol nyelven. Kereskedelemből és számvitelből szerez diplomát.
Baranyi György vasipari iskolát végzett, majd Budapesten dolgozott 27 éven át. 1974-ben kiment az akkori NDK-ba dolgozni, pénzt keresni. Ott megismerhette az újszerű építészeti megoldásokat és mindenekelőtt a német precizitást. Ennek óriási hasznát veszi most a vállalkozásában. Építésvezetőként egy hatvan személyes magyar csapatot irányított. Németekkel együtt dolgoztak szép épületek kivitelezésén. Például Stuttgartban a vasútállomás melletti posta az ő keze munkájának az eredményeként ma egy gyönyörű, hatezer négyzetméteres létesítmény. Anyanyelvi szinten megtanult németül, számtalanszor tolmácsolt, fordított a többieknek.
Régi álmát váltotta valóra, amikor 1994-ben létrehozta a Baranyi és Társa Betéti Társaságot. Azóta kft.-vé alakultak, de a tulajdonos nevét viseli a cég változatlanul. A fő profil már az indulásnál a faipari tevékenység, nyílászárók gyártása és forgalmazása, valamint a betongyártás. Ma is szoros a kapcsolat a németekkel, egy brigádja állandóan ott dolgozik. Ráadásul Ibrány hazánk keleti végében, a német munkahelyük az ország túlsó felén található. Így még inkább érzékelhető, hogy a 3 ezer tonna beton szállítása nem kis feladat. A 26 alkalmazottal mára évi 250 millió forintos forgalmat bonyolítanak le. 2000-ben újabb profillal bővítették az eddigi tevékenységet. Az alapozástól a kulcsátadásig vállalják a családi házak építését. Nemcsak Szabolcsban, hanem a két szomszédos megyében, Hajdúban és Borsodban is. Hollóházán, az emlékezetes földcsuszamlás idején is a Baranyi Kft.-t kérték fel jó néhány munka elvégzésére. Felsorolni is nehéz, mennyi építkezés dicséri a szakmai hozzáértésüket. Például a buji és a demecseri halastavakhoz műtárgyakat készítettek. Szoros munkakapcsolatot ápolnak a Fetiviziggel, az osztrák tulajdonú Strabaggal. Egyedi megrendeléseknek is eleget tesznek. Sikerük titka például az, hogy rugalmasan oldják meg az egyedi, akár egy darabra szóló megrendelést is.
A Baranyi Kft. cégközpontja gyönyörű sziget az ibrányi városszélen. Díszcserjéket ültettek, parkosítottak, sziklakert díszíti a környezetet. A tulajdonos igen fontosnak tartja, hogy az alkalmazottak – akik közt családjának minden tagja megtalálható – jól érezzék magukat.
Baranyi Györgyöt úgy ismerik Ibrányban, mint aki szívesen áldoz szülővárosa fejlesztésére. Most az iskolaudvart teszik rendbe, kosárlabdapályát készítenek. Az árvízkárosult települések közül Tarpára cukrot, ásványvizet, ruhát, cipőt, tisztítószert vitt saját elhatározásából, senki nem kérte fel rá. Bár a polgármesteri hivatalban azt hitték, hogy a hivatalos segítség érkezett meg.
Mostanában megint újításon töri a fejét. Pici gyerekkora óta imádja a lovakat, és most jött el az ideje, hogy komolyabban foglalkozzon a velük. Megrendezi az országos Military és díjugrató versenyt 2001. május 13-án. Az általa dédelgetett Bella nevű kancától szép teljesítményt vár. Az eddigi nevezések alapján legalább negyven ló és lovasa vesz részt a derbin. Díszfákat ültettek az akadálypálya mellett. Nagy segítségére volt az előkészületekben Bubán Zsolt olimpikon és Bor Károly, aki nyergeli a lovakat. A most egynaposra tervezett versenyt hagyománnyá akarja fejleszteni Baranyi György. Jövőre akár 2–3 napos rendezvénysorozattá nőheti ki magát a Military derbi és díjugrató verseny.
Baranyi György kiemeli, hogy a családja nélkül nem tudná ezt a szoros tempót tartani, és nem tudta volna ezeket az eredményeket elérni. Ezerkilecszázkilencvennyolcban költözött haza végleg Ibrányba. Már a vállalkozás indítása idején is sokszor csak telefonon tartotta a kapcsolatot a családjával. Több millió kilométert vezetett, szeret horgászni, sakkozni, de ezekre a hobbikra alig jut szűkre szabott idejéből. Két végén égeti a gyertyát, de megvan az a jó érzése, hogy a szűkebb, tágabb közösség javára végezheti munkáját.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Bakosiné Márton Mária
Berencsi Béla
Gosztonyi Tibor
Kovács Ferenc
Dr. Nagy Ferenc
Ibrány képviselő-testülete
Bakosiné Márton Mária
Ferencz Mihályné
Trencsényi Imre
Varga János
Luciano Alberton
Csongrádi Zoltán
Ferencz Mihályné
Kovács István
Fekete Dániel
Pusztai József
Gosztonyi Tibor
Csongrádi Zoltánné dr.
Hegedüs D. Géza
Fábiánné Puskás Amália
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése