Ibrány, Nyíregyháza

Van ember, ki megmarad hűségesen annál, ahonnan indult, ki kisgyermekkorától átélte, milyen a föld munkájának keserű kenyere vagy édes gyümölcse. Van, ki ma is ragaszkodik a földhöz, s tanult, képzett szakemberként is magáénak érzi, átlátja a mezőgazdaság teljes vertikumát fejlődésében, ellentmondásaival együtt. Ilyen ember Csongrádi Zoltán, ki 1946-ban született Gáva-Bokortanyán. Volt kitől megtanulnia a föld művelését, szeretetét, hiszen szülei egyéni gazdálkodók, édesapja gondos gazda volt.

„Ezerkilencszázötvenkettőben kezdtem iskolába járni, a Bujhoz tartozó Kossuth telepen. Nagy volt a szegénység, bátyámmal és húgommal együtt mégis boldog gyermekkorunk volt. A szeretet összetartotta a családot.

1960-ban Nyíregyházára, a Vasvári Pál Gimnáziumba kerültem, a Bessenyei-kollégiumban laktam. A négy év közösségi élet, a kemény fegyelem, kiváló tanáraim embert faragtak belőlem. Szüleim 1961-ben – „politikai és szakmai meggyőzés eredményeként” – beléptek a tsz-be, terveiket, álmainkat át kellett értékelni. Felelősségérzetből a Debreceni Agrártudományi Egyetemre jelentkeztem.

A gávai községi tanács ösztöndíjasaként, a diploma megszerzése után a helyi Új Erő Mgtsz-ben gyakornok, majd 1969 márciusában főagronómus lettem, 23 évesen.

Nem akartam saját hazámban próféta lenni, vezetési elvem a tagsággal való együttműködésen alapult. A Tisza II. Vízlépcső megépülése, majd egy 2000 hektáros öntözőfürt létesítése ösztökélt, a vízgazdálkodási szakmérnöki diploma megszerzésére. Az öntözés, a KITE technológia magas hozamokat eredményezett. 1976-tól 15 éven át az ibrányi Rákóczi Tsz elnöke voltam. Nehéz volt a döntés, nagy kihívás volt 30 évesen. Belvízelvezetés, komplex melioráció, korszerű növénytermesztési és állattenyésztési technológiák valósultak meg.

Az 1986-ban telepített vasipari-melléküzemági tevékenység, – ahol 170 ember dolgozik – ma is életképes. A szövetkezet jó működése a település arculatán is meglátszott, 1993-tól Ibrány város lett.

Feleségem, Rimaszombati Anna, a gávavencsellői, majd az ibrányi községi tanácson igazgatási csoportvezetőként dolgozott. 1981-ben Ibrány vb titkára lett, ’85-ben a jogi egyetemen doktorált. 1990-től 2004. január 29-én bekövetkezett haláláig Ibrány jegyzője. Három gyermeket neveltünk. Péter ’69-ben született, Győrben él, kiadványszerkesztő egy nyomdában. Kisfiuk, Barnabás, kilencéves. Zoltán ’72-ben született, mezőgazdasági pályán indult, majd pályát változtatott, az ivóvízellátás területén dolgozik, Győrben élnek. Ancsa ’78-ban született, Debrecenben lakik és titkárnőként dolgozik, végzős főiskolás.

A törvények 1992. december 31-ig előírták a szövetkezetek átalakulását. A jogszabályokban az volt megírva, hogy én, aki egész életemben építettem, fejlesztettem a gazdaságot, vezényeljem annak kényszerű halálát. 1995-ben az akkori Agrárkamaránál sikeresen pályáztam a gazdajegyzői munkakörre. Megbíztak Észak-Rajna-Vesztfália Mezőgazdasági Kamarájának Szervezeti és Működési Szabályzatának lefordításával. Tüzetesen megismertem egy uniós tagállam egyik tartományának, köztestület formájában működő, társadalmi -szakmai szervezeti szabályait.

1999. január 1-jével, az Agrárkamarától az FM-hivatalhoz pályáztam, mivel a kamarai gazdajegyzői szervezetet megszüntették, és az FM-hivataloknál újra felállították a falugazdász hálózatot. A feladatom nem sokat változott, az ellátott terület növekedett, lakóhelyem, Ibrány, körzetében hat település falugazdászaként dolgoztam.

2002-ben megtisztelő felkérést kaptam, vállaljam el a megbízott hivatalvezetői beosztást. Vállaltam, pályázni politikai okokból nem akartam. A pályázat nyertese, Demendi László, arra kért, maradjak helyettesének. Elfogadtam, addig szolgálok itt, míg szükség van rám.

Szeretném, ha én, a gyermekeim, azok gyermekei és minden ember, gondolati korlátok nélkül, a bonyolult természet teljes szépségében gyönyörködve, soha nem felejtenék el, hogy ennek csak része. Az emberi, társadalmi viszonyokat, benne a politikát sem lenne szabad leegyszerűsíteni, kizárólagossá, kétpólusúvá degradálni, gondolati korlátokat szabni, mert az ellentétes az élet, a természet, a társadalom lényegével.

Szabadidőmben munkásőrként szolgáltam, szeretem a közösséget, az erdőt, a természetet, szívesen vadászom, pecázom. Sok virág, fa vesz körül a kertemben. Ha életem lényegét meg akarom fogalmazni, mindig az vezérelt cselekedeteim során, hogy szolgáljam közvetlen környezetem. Volt bennem egy kis küldetési érzés, hogy a közösség több mint egy ember, erő rejlik benne, összefogással többre képes az ember. Voltak csalódások is, de jóval több az öröm életemben. Mielőtt bármit döntöttem az embereket érintő kérdésekben, próbáltam beleélni magam helyzetükbe, s olyan döntést hozni, hogy bármikor bárkinek a szemébe tudjak nézni.”

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)