Ibrány

Mark-Ép Kft. Vár utca 1. szám. A város szélén, a Nagyerdőre vezető út sar­kán hatalmas csarnoképület irodá­jában várom a cég vezetőjét. Vadász lehet az illető hobbija, legalábbis erre következtethetek egy falon függő ok­levélből. Pontosan érkezik. Terepjárója begördül az árnyas nyárfák alá. Spor­tos mozgású, lezser öltözetű, férfi lép be. Érdeklődő élénk kék szeme vendég­szeretet sugároz.

– Vár utca? Gosztonyi Tibi bácsi, nyugodjon békében, Ibrány minden­tudója mesélt róla, hogy errefelé vár állott. Innen lehet a név – magyarázza, amikor a cég címe felől érdeklődöm. És ha már itt tartunk a „Mark-Ép” el­nevezés is sorra kerül.

– Marketing és építőipar – kapom a rövidítés megfejtését. – 1995-ben ala­pítottam egy társammal. A marketing idővel kikopott, mert eléggé rapszodi­kus teljesítményt nyújtott. Maradt az építészet. Az én tanult szakmám. Az a bizonyos társ pedig másutt folytatta. Azóta családi vállalkozás a Mark-Ép Kft. Kettőnk tulajdona a feleségemmel.

Máté György Tiszabercelen született 1955-ben.Édesapja a hatvanas években téesz-­elnök, később tanácselnök volt a fa­luban.

– Debrecenben, az Építészeti Tech­nikumban tanultam, a feleségem fog­orvos szakon végzett tekint vissza a kezdetekre. – Diploma után Máténé dr. Krámer Juliannának itt ajánlottak ál­láshelyet, így kerültünk Ibrányba.

A fiatal szakember a helyi építőipari KTSZ-ben kezdte a pályáját. Megem­líti még a Pálma Gumigyár itteni üze­mét, ahol tmk művezetőként dolgozott. Nem is tudtam, hogy valamikor réges-rég az ibrányi vár helyén készültek a népszerű gumimatracok. Azóta sok víz lefolyt a közelben hömpölygő Tiszán.

A Mark-Ép Kft, ma egyike azon cé­geknek, amelyek a válság viszontag­ságai között még sorra megtalálták a talpon maradás eszközeit.

– Valamikor jobban futott a szekér, – utal a gazdasági visszaesés előtti időkre, és kezd egy kis elemzésbe Máté György, és egyben betekintést enged a cég te­vékenységébe. – A mi csapatunk nem nagy. Sokkal ésszerűbb alvállalkozók­kal dolgozni. Kipróbált, megbízható partneri körünk alakult ki, akikre szá­míthatunk, ha egy-egy szerződésben szükségessé válik egy szakmai tevé­kenység, amelyben valamelyikük profi. Olyan referenciamunkákra hivatkoz­hatunk, amelyek meggyőzhetik a re­ménybeli megrendelőt abban a szándé­kában, hogy velünk kössön szerződést. A hajába túr, látom, azon gondolkodik, melyiket emelje ki munkáik közül.

– A dombrádi sertéstelep rekonstruk­cióján négy évig dolgoztunk. Ez nem azt jelenti, hogy ennyire elhúzódott. Arról volt szó, hogy ütemezetten halad­tunk vele, a tulajdonos által elképzelt szakaszokban és tempóban. De említ­hetnék óvoda-felújításokat, és más ön­kormányzati megrendeléseket is.

Említ is, de követve tekintetemet, az írás elején említett vadász-kötődésű ok­levélre, szóba hozza hobbiját.

– A gávavencsellői Nimród Vadász­társaság tagja vagyok. Édesapám is itt vadászott, valószínűleg mellette ked­veltem meg azt a nemes sportot. – A száraz számok és az elgondolkozó arc után egy másik ember néz rám. – A fiam ugyancsak kedveli ezt a szabad­idős tevékenységet, mi több annak egy különleges ága fogott meg mindket­tőnket, mégpedig a koronglövészet. Kálmánházára járunk amikor időnk engedi, ott van lehetőség erre a sport­ra. A kedvenc vadászterületek egyike Bockerek, ahonnan egy aranyérmes dám trófeáját hozta haza. Egy hét kiló kilencven dekás agancs pedig egy so­mogyi bika fejét ékítette, amíg Máté György puskájának irányzéka meg nem találta.

– Vaddisznóból hiányzik még vala­mi szép kaland, de remélem nem várat magára sokáig – zárja le a vadászél­ményeket.

A fiát említve a nevét is mondja: Máté György Péter. Hirtelen ötlettől vezérel­ve a „Péter” felől érdeklődöm.

– A feleségem kedvenc nagyapjának keresztneve – kapom a magyarázatot. Hozzáteszi, hogy nem csak a vadá­szatban, de az építész szakmában is követi az apai példát. – A lányom, dr. Máté Julianna pedig fogorvos – foly­tatja. Ezt kitaláltam volna, gondoltam – Szakvizsga előtt áll, most az édesany­ja mellett rezidens itt Ibrányban. Az ő szakmájában se könnyű manapság bol­dogulni – utal egy félmondattal a mai nemzedék előtt álló nehézségekre.

Búcsúzáskor megállunk még egy pár szóra a telephely előtt. Bebukott, vagy erősen ilyesmire hajló szakmabeli isme­rősök kerülnek szóba.

– Én úgy gondolom, egyszer csak véget ér ez a hanyatlás – fogalmazza meg a stratégiáját. – Két dolgot nagyon fontosnak tartok a túlélés szempont­jából. Az első: ami megvan, azt nem kockáztatni. A második, megőrizni a a barátságokat. Ma családtagok vesznek össze egy életre… Ez a vagyonvesztés­sel felérő katasztrófa. Gosztonyi Tibort citáltuk az elején. A későbbi korok helytörténészének álljon itt végül egy adat hiteles forrásból, Máté Györgytől. Tavaly egyetlen ház épült Ibrányban. A kibontakozás csak azokkal indulhat el, akik még talpon vannak.

(Északkeleti Almanach 28.kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)