Ibrány

Tisztelettel tekintünk a megyénkből elszármazottakra, a hírnevet szerzőkre, és csodáljuk hatalmas szívüket, amelybe még mindig belefér a szűkebb haza szeretete. Ám csak elvétve figyelünk a közöttünk munkálkodókra, akiket maradásra bírt a szülőföld, s akiknek a szívük, bizony semmivel sem kisebb sikeres földijeikénél.

Például a Gosztonyi Tiboréban ott lüktet Ibrány, e rétközi kisváros minden dombszege, utcája, lakója. A település hű krónikásaként tárgyi emlékeket gyűjt, a helyi újságba ír, fényképez: csak ez utóbbiból az archívuma meghaladja a húszezret. Mindemellett, kenyérkereső foglalkozásként, az ibrányi Közösségi Ház igazgatója. A település könyvtárvezetőjeként kezdve, immár harminchat éve áll a köz szolgálatában.

Ibrányban 1941. november 18-án látta meg a napvilágot. Hosszú asztal mellé született, hiszen kilencediknek érkezett a családba, majd őt még két kisebb testvére követte. A tizenegy gyereket számláló család nagy szegénységben élt.

– Édesapám azonban, mulatós kedvű asztalos kisiparosként is nagy súlyt fektetett a taníttatásomra. Az általános iskola után a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Technikumban tanultam tovább, és szereztem az érettségivel együtt könyvelői szakképesítést. Ám javíthatatlanul humán érdeklődésű lévén, a pénzügyi pályának az első adandó alkalommal búcsút mondtam – sorjázta Gosztonyi Tibor.

1964. január 1-től az ibrányi könyvtár vezetője lett. A munka mellett tanulva, 1967-ben szerzett diplomát a Debreceni Felsőfokú Tanítóképző Intézet népművelő-könyvtáros szakán. Az ibrányi könyvtár 1973-tól körzeti szerepkört kapott – a környező huszonkét falu könyvtára szakmai és operatív segítségre várt – s ez együtt járt azzal is, hogy két munkatárssal gyarapodott az intézmény létszáma. Külső óraadóként 1981 és ’87 között belekóstolhatott a tanításba: a helyi gimnáziumban könyvtárkezelői ismereteket oktatott.

– Szakmai célkitűzésem kezdettől fogva egy sokszínű és sokféle szolgáltatást nyújtó, „küszöbfélelem nélküli” közhasznú intézmény megteremtése volt. E szemléletmódnak köszönhető, hogy a városi könyvtár keretein belül olyan új, vállalkozásszerű szolgáltatásokat vezettünk be, amelyek jól szolgálják a lakosság igényeit, ugyanakkor jelentős bevételeket biztosítanak az intézmény számára is. ’88-tól a napjainkig terjedő időszakban a könyvtár hagyományos szerepköre és feladatai megőrzése mellett videotékát és antikváriumot nyitottunk, könyvkötő műhelyt létesítettünk, majd bevezettük a fotók és igazolványképek készítését, továbbá a zenei CD-k, a CD-ROM-ok kölcsönzését, valamint a fénymásolást, és végül a spirálozást. Mindezek megteremtésében sokat segítettek a munkatársaim – mondta.

A feladatai 1994-től tovább terebélyesedtek: kinevezték az Ibrányi Közösségi Ház élére. E komplex intézmény magában foglalja a művelődési házat, a helytörténeti és néprajzi múzeumot, a képtárat, a havonta megjelenő Ibrányi Hírlapot, és hát a városi könyvtárat, annak valamennyi szolgáltatásával együtt. E feladatkör mozgalmasabbá (gyakorta fárasztóbbá is) tette az életét, mindezért azonban kárpótolja, hogy egy sor olyan munkát végez, amely jól szolgálja választott pályáját, és a városlakók érdekeit, de a személyisége kiteljesedését is.

Kultúrosként, s az Ibrányi Hírlap lapigazgatójaként, cikkírójaként és fotósaként részt vesz az itt élők mindennapi életének bemutatásában, a rétközi kisváros szellemi arculatának formálásában. A helytörténeti múzeum és képtár vezetőjeként és állandó gyarapítójaként segít feltárni és az utókornak megőrizni a település múltját, emlékeit, és hát ápolni az ibrányiak messze földön híres lokálpatriotizmusát. Vallja, amint azt a Kisherceg gyönyörűséges meséjében a róka is: szeretni csak azt lehet, amit ismerünk, amit „megszelídítünk”.

Gosztonyi Tibor magához szelídítette az ibrányi tájat, de történhetett fordítva is. Szíve-szeme mindenre nyitva, miként fényképezőgépe lencséje: mindig talál újat, felfedezhetőt. Ibrány mellett a családja tölti ki életét: a felesége, a megyei könyvtárban dolgozó lánya, az agráregyetemet végzett fia, és persze a négy lányunoka! S még mindig marad hely nyíregyházi barátainak, a már nyugdíjas könyvtáros Futaky László és Tóth László számára. A Tisza menti ártéri erdőkben együtt barangolás a két Lacival, kivételes ünnepnek számít.

– Ötvenkilenc évesen mind többet gondolok a nyugdíjas korra. Húsz évig tanácstag voltam, tíz éve önkormányzati képviselő vagyok. Több évtizeden át alapszervezeti pártitkárként dolgoztam, nincs bennem emiatt, és nem is lehet szégyenérzet, csak mert a világ más irányba fordult. A fotózást, a Hírlapot, a helytörténeti múzeum kezelését, no és a hosszú kerékpártúrákat nyugdíjasként is szeretném folytatni – fejezte be Gosztonyi Tibor. Addig is bőven van tennivaló: már szervezik az augusztus 20-i ibrányi világtalálkozót.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)