Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fábiánné Puskás Amália
ÁFÉSZ-elnök,
Ibrány
Többen panaszolták már az Ibrányba érkező vendégek közül, hogy Budapestről indulva egyre keskenyedik az út a rétközi kisvárosig. Az ország eme szegletében e fricska szinte minden településre ráillik. Minden bizonnyal sokan jelentették már ki a fentieket Fábiánné Puskás Amáliának, az Ibrányi ÁFÉSZ elnökasszonyának is, aki alighanem elengedte a füle mellett a fullánkos megjegyzést.
Az országos útszűkület talán egyszer véget ér, ám Fábiánné Puskás Amália addig is – köszöni szépen, de – jól érzi magát szülőföldjén, Ibrányban, ahol a Puskás tősgyökeres családnévnek számít, ahol mindenki ismeri, s ahol mindenkit ismer. Neki itt sikerült, ami oly sok embernek nem: próféta lehetett, lehet a saját hazájában.
Fábiánné Puskás Amália 1944. november 20-án született Ibrányban, szegényparaszt családban. Két nővére és bátyja van. Édesapja négy évig a háborús fogságot szenvedte, míg felesége a négy gyerekkel itthon az ő hiányát. A hazaérkezése után nem sokáig örülhettek, mert ismét támasz nélkül maradtak: a családfő ezerkilencszázötvenháromban agyvérzésben meghalt. Az édesanyára és a négy gyerekre a kemény idők után olykor még cudarabbak jöttek.
Az egyetlen fiútestvér ezerkilencszázötvenhét őszén, egy fázás következtében súlyosan megbetegedett. Szerencsére nem vált végzetessé, noha a betegség élete végéig elkíséri. A fivér hatvanévesen mégis lelkileg kiegyensúlyozott életet tudhat magáénak, Amáliáéknál lakik. A róla való gondoskodással teljes az elnökasszony élete, és hálás a sorsnak amiatt, hogy a nyolcvannégy éves édesanyja is egy fedél alatt lakik velük. Mint mondja: igazán az édesanyjának köszönhető az a nyugodt háttér, amely lehetővé tette számára annak idején a munka melletti folytonos tanulást, az előrehaladást, a mindennapok küzdelméhez a kellő energiát.
Az általános iskolát Ibrányban végezte, középiskolás a jó nevű nyíregyházi Közgazdasági Technikumban volt. Kollégistaként ezen időszak kicsit az elszakadást is jelentette a szülői háztól, hiszen jó, ha havonta egyszer hazamehettek a diákok. Szűkös idők voltak azok, a havi százötven forintos kollégiumi díjat például az akkor már óvónőként dolgozó nővére teremtette elő, pénzzé téve gyönyörű kézimunkáit. Mindezt a legkisebb Puskás lány nem felejtette el, miként azt sem, hogy húsz forintot vitt költőpénznek egy hónapra, amely mindig kitartott. Villamosra sem ült fel soha, mert az egy forintba került volna. Ma már ezek mesébe illő történetek.
A technikumot ezerkilencszázhatvanháromban végezte el, az útja pedig visszavitte Ibrányba, ahol négy helyi téesz közül a Hunyadiban próbált szerencsét, adminisztrátorként foglalkoztatva. Ám rövid idő múlva, 1964. január 11-én az Ibrányi ÁFÉSZ-hez, az akkori nevén még földművesszövetkezethez került: előbb felvásárlási adminisztrátori, majd könyvelői feladatokat látott el.
Újabb dátumok az életében: 1969 áprilisától a szövetkezet főkönyvelő-helyettese, majd 1972 februárjától már főkönyvelője, 1980 decemberétől pedig az elnöke.
Az idő tájt az ország háromszázhúsz fogyasztási szövetkezete közül mindössze hatnál volt az elnök nő. Az ibrányi elnöknő már korábban is igyekezett mindenben megfelelni, az előírt képesítési elvárásoknak jó érzékkel elébe ment. A kedvenc szakmai ág, a pénzügy mellett csupán kíváncsiságból az áruforgalom terén is felsőfokon bővítette ismereteit.
A három települést, Bujt, Ibrányt és Paszabot felölelő Ibrányi ÁFÉSZ az aranykorban ötvenhat egységből állt, 1981–83-ban háromszor is elnyerték a Kiváló Szövetkezet címet, a hálózatuk példaértékű volt. A színvonalból most sem adnak lejjebb, de a történelmi léptékű változások őket sem hagyták érintetlenül. A szövetkezet létszáma egyharmadára, a vagyona egyharmaddal csökkent. A szükség diktálta, hogy a vendéglátást és a felvásárlást inkább a magánkereskedelemnek engedjék át. A fő profilként megmaradó élelmiszer-kereskedelem sem mentes a kihívásoktól: a három településen sok a magános, a multik nyíregyházi megjelenése pedig polipkarjával az Ibrányi ÁFÉSZ-t is nagymértékben sújtja. Mindez újabb lépésekre ösztönzi a szövetkezet kipróbált vezérkarát. A huszonöt egységből álló hálózatot egyformán építik-szépítik. Az égi mannából sosem kaptak, kevés hitellel, mindig önerőből fejlődtek.
Puskás Amália elnök asszony életében gyökeres változást hozott az ezerkilencszáznyolcvanhármas esztendő, amikor is férjhez ment, a kapcsolatuk azóta is tökéletesnek mondható. A férje már nyugdíjas, s a nagyhalászi birtokon fenyőfákat nevel.
Fábián Sándor híres állatkedvelő, ezt négy kutyája vidám farokmozgatással igazolja. Az elnöknő és a férje nagy ország- és világjáró: a Mátrától a Kanári-szigetekig tart a lajstrom. Az elnöknő mindkét nővére nyugdíjas már, az egyik Szegeden, a másik Nyíregyházán él, de gyakran találkoznak Ibrányban. Az elkeskenyedő út nekik hazafelé vezet.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)
Hasonló
Bakosiné Márton Mária
Berencsi Béla
Gosztonyi Tibor
Kovács Ferenc
Dr. Nagy Ferenc
Ibrány képviselő-testülete
Bakosiné Márton Mária
Ferencz Mihályné
Trencsényi Imre
Varga János
Luciano Alberton
Csongrádi Zoltán
Ferencz Mihályné
Baranyi György
Kovács István
Fekete Dániel
Pusztai József
Gosztonyi Tibor
Csongrádi Zoltánné dr.
Hegedüs D. Géza
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése