Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Pusztai József
Iskolaigazgató,
Ibrány
Amit Clinton elnök Amerikában csak tervez, az az ibrányi iskolában már napi gyakorlat, ugyanis az internethez bármely tanuló ingyen hozzáférhet. Ez csak az egyik vívmány, amit az igen jó nevű intézmény az utóbbi másfél évtizedben elért. Pusztai József igazgató úrral vesszük számba az eredményeket. Ő hangsúlyozza a pedagógus kollektíva egy irányba mozduló, azonos célokat maguk elé tűző tagjait, de céltudatos és hozzáértő vezetés nélkül ma nem lehetne a Megyei Közoktatási Közalapítvány bázisiskolája és a 20 intézményt tömörítő Rétközi Iskolaszövetség központja.
Pusztai József Vencsellőn született, 1946. december 4-én. Édesapja, Pusztai József, nyugdíjas boltvezető. Édesanyja, néhai Natkó Erzsébet, szintén a kereskedelemben dolgozott. Felesége, lánykori nevén Barnák Katalin, matematika–kémia szakos tanár, itt tanít az Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskolában. Két gyermekük született; Adrien az Államigazgatási Főiskola után New Yorkban, most Londonban tanul műkereskedelmet az egyik egyetemen. Zsolt fiuk egy kiadványszerkesztő bt. ügyvezetője.
A Vasvári-gimnáziumban 1965-ben tett érettségi után két évet katonáskodott, majd a Liszt Ferenc Tanítóképzőben szerzett diplomát Pusztai úr. Nyírjákóra helyezték először, ott tíz évet töltött el. Igazgatóhelyettesként hagyta ott ezt az intézményt. Ezután, az akkor még működő járásból, egy másik településre irányították. Vasmegyeren a körzeti iskolában tanított, majd annak tagiskoláját vezette Beszterecen 1978 és ’81 között. 1981-től az igazgatói feladatokat is ellátta. 1986-ban megkeresték az akkori politikai, oktatási közélet vezetői, hogy vállalja el az ibrányi iskola igazgatását. Megrökönyödve vette tudomásul, hisz tanév közben nem szokták a vezetőket máshová küldeni, ráadásul az ibrányi iskola már akkor is igen jó hírnévnek örvendett, ezren felüli tanulói létszámával, népes tantestületével ránézésre nehéz feladatnak ígérkezett. Akkoriban még a családi egyeztetés is formaságnak minősült; amit a politikai hatalom eldöntött, az úgy is volt. Tény, hogy Pusztai József 1986. március 15-től vezeti az ibrányi iskolát. S hogy mennyire kimagaslónak találták a kollégái is az itteni oktatási körülményeket bizonyítja, hogy sokan jártak ki Nyíregyházáról tanítani.
Óriási energiával vetette magát a munkába az igazgató úr. 1989-re elérte, hogy stabil, helybeliekből álló tantestület jöjjön létre, s ez ma is így van. Jelenleg 54 tanár és 5 művésztanár, 14 adminisztratív és technikai dolgozó valamint 853 gyermek alkotja az iskolai létszámot. A gyermekek 30 százaléka cigány származású, az ő beilleszkedésük, normakövetésük biztosítása legalább akkora feladat, mint a manapság divatos minőségbiztosítás. Ám Pusztai Józsefet nem olyan fából faragták, hogy siránkozzon a körülmények miatt, ő a nehézségekben megoldásra váró feladatot lát. Mind pedagógiai, mind szakmai programjának hangsúlyos eleme a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása. Szakmai hitvallása, hogy a képességek kibontakoztatásához vezető úton a hagyományos formák mellett újabb lehetőségeket is kell nyújtani. Ezért vezették be az 1995–96-os tanévben a művészeti oktatást. A Rétközi Iskolaszövetségben mint elnök, Pusztai József koordinálja a környékbeli 15 intézmény tanulóinak művészeti oktatását. Zenei képzést 356-an kapnak, népi táncot tanul 312, modern táncot, majorettet 84, képzőművészetet 221 és drámajátékot 45 gyermek.
– A Rétközi Iskolaszövetségben a társult intézményeknek szakmai segítséget nyújtunk. Szoros együttműködést alakítunk ki a helyi önkormányzatokkal. Végül is nagyon jó a művészeti képzés a kisebb iskoláknak, mert számukra ez ingyenes, és a létszámuk miatt nem tudnák megszervezni a magas szintű művészeti oktatást – hallottuk a szövetség elnökétől.
Pusztai József még azt is hozzáteszi, hogy képzést, továbbképzést, szakmai napokat, 25 féle tanulmányi versenyt szerveznek, konferenciákat tartanak, szakmai tanulmányutakra viszik a kollégákat. Bejárták az ország nevezetes oktatási intézményeit még a 90-es évek elején, s nagyon büszkék arra, hogy az általuk kidolgozott iskolaszövetségi modell példaként szolgál a megyében azóta megalakult 9–10 iskolaszövetség számára, sőt az ország más részeiről is jöttek hozzájuk tanulni a kollégák. Pusztai úr személyesen is részt vett ezek szervezésében, szaktanácsa alapján indultak el a többiek.
Hangsúlyt fektetnek a számítástechnika és az informatika oktatására. Ezt a célt negyven komputer segíti. Nagy vívmánynak tartják a teljes körű internet-szolgáltatást. Angolt és németet tanítanak, valamint a matematika és az anyanyelv oktatását kezelik kiemelt feladatként. Úgy vélik, hogy ami eddig bevált, azon nem változtatnak, ám mindig keresik az új lehetőségeket, hogy az Árpád fejedelemről elnevezett iskola a térség meghatározó intézménye maradjon, ahová szívesen íratják gyerekeiket a szülők. Pusztai József örül, hogy erre a nehéz, de szép területre kormányozta a sors.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Bakosiné Márton Mária
Berencsi Béla
Gosztonyi Tibor
Kovács Ferenc
Dr. Nagy Ferenc
Ibrány képviselő-testülete
Bakosiné Márton Mária
Ferencz Mihályné
Trencsényi Imre
Varga János
Luciano Alberton
Csongrádi Zoltán
Ferencz Mihályné
Baranyi György
Kovács István
Fekete Dániel
Gosztonyi Tibor
Csongrádi Zoltánné dr.
Hegedüs D. Géza
Fábiánné Puskás Amália
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése