Vojtó Mihályné

Iskolaigazgató,

Gávavencsellő

szszb_11-84_vojto_mihalyne.jpgRakovszkys diáknak lenni rangot jelent, a hagyományok ápolását, a múlt vállalását is magába foglalja – mondja Vojtó Mihályné, a gávavencsellői Rakovszky Sámuel Általános Iskola igazgatója. Már az első osztályosok is fogadalmat tesznek e szellemiség jegyében. Az általános iskolai tanulmányok befejezése után pedig rendszeresen visszajárnak volt iskolájukba, a rendezvényekre, a diákgyűlésre, a farsangra. Az iskolához való hűség egyúttal azt is jelenti a gyerekeknek, hogy az életben eléjük kerülő feladatokat ugyanolyan komolyan, lelkesedéssel oldják meg, mint ahogy egykori iskolájukban azt beléjük nevelték.

Vojtó Mihályné, született Bodnár Erzsébet,Tiszateleken 1957. március 18-án, Bodnár Lajos, néhai gátőr és Pólistyák Erzsébet házasságából, negyedik gyermekként látta meg a napvilágot. Édesanyja a család felnevelését vallotta a legfontosabbnak, s most láthatja és örülhet felnőtt gyermekei, unokái boldogulásának. Erzsike nővére, Júlia, vezérigazgató a SZAPORT Rt.-nél, Lajos bátyja gépkocsivezető, Sándor cipész, Mária húga könyvelő, István öccse a MÁV-nál dolgozik. Férje, Vojtó Mihály üzemvezető a GÁVA-SHOES Kft.-nél. Két gyermekük született, Laura tanítónői diplomával a zsebében, jelenleg az Államigazgatási Egyetem hallgatója, Mihály a nyíregyházi 110-esben autószerelést tanul. Azt viszont olyan magas szinten műveli, hogy egy országos versenyre is beválogatták.

Erzsike a vencsellői gimnáziumban 1975-ben tett érettségi után a Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia–könyvtár szakán végzett. Már 1976-ban hazahívták könyvtárosnak, majd az iskolai napköziben kapott állást. Volt iskolai könyvtáros, 1991-től pedig igazgatóhelyettesi megbízást kapott. 1993-tól ő tölti be az igazgatói állást. Bár az ő esetében ez inkább hivatás, mert ritka az a megszállott pedagógus manapság, aki mindig többet, jobbat akar a gyerekek érdekében.

Építészetileg is impozáns az épület, a folyosók ragyognak a tisztaságtól, a falakon gyönyörű dekorációk, a tanulók alkotásai. Látszik, hogy nem öt perc alatt összekapkodott rendről van szó. Az ügyeletes az igazgatói ajtóig kísér, érződik a vendégszeretet, a másik ember megbecsülése. Szavak nélkül is többet megtudni az itt uralkodó közszellemről, mint akár egy hosszú beszélgetésből.

Náluk a helyi születésű Rakovszky Sámuel ezredes emlékének ápolása nem degradálódik kampányfeladattá, hanem folyamatosan ébren tartják a hagyományokat. A névadó tiszteletére tavasszal megtartott emlékhét igen gazdag programot kínál. Jeligés pályamunkákat készítenek a tanulók, verseiket, novelláikat, képzőművészeti munkáikat pártatlan szakemberekből álló zsűri bírálja el. Népszerű a kaszinójátéknak nevezett műveltségi vetélkedő, amelyre a Rétközi Iskolaszövetség minden iskolájából meghívják az érdeklődőket.

Az igazgatónő joggal büszke arra, hogy nemcsak felveszik az elit iskolákba az itt végzett tanulókat, hanem azok kiválóan megállják a helyüket a nyíregyházi Krúdyban, a Széchenyiben, a Zrínyiben. Egyharmada a végzetteknek gimnáziumban folytatja tanulmányait, másik harmaduk szakközépiskolában – főként a tokaji vendéglátó-ipari és idegenforgalmiban. A tanulók jelentős számban szakmunkásképző iskolákban tanulnak tovább.

Amit Erzsike kiemel: igen jó tantestületet alkot a harminckét kolléga, és a négyszáz tanulót számláló iskola közösségi élete is példás. A huszonhárom tanterem, tornaterem, a harmincháromezer kötetes iskolai és községi könyvtár, a hatszáz adagos konyha maximálisan kielégíti az igényeket.

A szakmai és a pedagógiai program hangsúlyos eleme a tehetséggondozó- és a cigányprogram, hisz a tanulók egyharmada roma származású. Az 1995-től alkalmazott program a képesség szerinti oktatást csoportbontásban oldja meg. Felmérik az érintett tanulók képességeit, s ehhez igazítják a számukra kialakított oktató-nevelő tevékenységet. Ez az oktatási forma biztosítja az esélyegyenlőséget, a változatos képzési lehetőséget. Az oktató-nevelő munkát segíti a számos tanórán kívüli program, a rendezvények sokasága.

A napközi igen színes világ – ez köszönhető a kiemelkedően működő napközis munkaközösségnek. Játékot készítenek, táncházat szerveznek, mesebolt, olvasás, természetjárás, papírvarázs jelenti a Rakovszky iskolában a klubnapközit. Helytörténeti szobát alakítottak ki, szintén a hagyományápolás jegyében. Beneveztek a Comenius-programba. Vojtóné kiemeli a munkaközösségek szerepét, amelyek nélkül nem tudnák ezeket az eredményeket felmutatni.

Mint mondja: oktatásuk célja az, hogy elősegítse a személyiségnek a modern, demokratikus társadalomba történő beilleszkedését, segítse az egyetemes és nemzeti értékek őrzését, gyarapítását. A felnövekvő nemzedékeknek az iskolában kell elsajátítaniuk az önálló személyiség, az autonómia tiszteletét, az állandó változásokhoz való alkalmazkodást, és az egész életen át történő tanulás képességét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése