Krámer Gyuláné

Nyugalmazott tanítónő,

Gávavencsellő

Krámer GyulánéIMG_8907.jpgDó-ré-mi-ré-dó… Mint egy harangjáték bronzcsengettyűinek, úgy ébred a hangja. Kicsit kérette magát, de utána már kérés nélkül ismétli az újabb hangokkal a Kodály-módszer bővülő kottáját.

Régi míves bútorok között ülünk, egy hosszú tartalmas élet számtalan kisebb-nagyobb emléktárgya vesz körül bennünket. Krámer Gyuláné, született Vinnai Erzsébet pedig lelkes mosollyal kezd bele újabb és újabb történetekbe.

– A Zrínyiben érettségiztem, utána szereztem tanító diplomát ugyancsak Nyíregyházán – szedem most sorba a jegyzeteimet, és próbálom időrendbe rakni.  – A pályakezdésem legszebb emléke, hogy egy osztállyal, amely felmenő rendszerben négy évig velem maradt, megismertettem a Kodály-módszert. Megalapítottam a Tiszavirág furulya-együttest, és sikert sikerre halmoztunk. Alsó tagozatos munkaközösségi elnök is voltam.

– Roma osztályt is tanítottam. Első osztályban 35 tanuló volt. 20 normál korú, jól előkészített, 15 a csipet-csapatban. Én jártam a telepen, és összeszedtem a 15 gyereket, volt olyan, aki még anyakönyvezve sem volt. Én kértem a tanácselnököt és az igazgatót, hogy engedjenek még egy osztályt indítani. Délelőtt a 20 jól előkészített gyereket, délután a roma gyerekeket tanítottam. Csipet-csapatnak hívtam, 14 éves is volt köztük.



Erzsike osztálya úgy szolmizált, hogy a megyeszékhely tanulmányi versenyén a zsűri nem akart hinni szemének fülének.
A ma 78 esztendős szép vonású asszony 1990 óta nyugdíjas. Nyugdíjasként a Keleti Ébredés szervezett felnőtteknek iskolát. Akiknek megvolt a 4 osztálya, 6 hónap alatt megszerezhették a 8 általánost. Őket is nagyon szerette, nagyon hálás tanítványok voltak. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, közöttük a Szolgálati Érdeméremmel. Pedig a kezdet, amely történelmünk borús évtizedeire esik, egyáltalán nem volt biztató. Osztályidegen volt a jövendőbeli. Krámer Gyula felmenői megjárták Amerikát a ’29-es válság után, és itthon korcsmájuk, mozijuk volt a hazahozott pénzből.

– Férjem, Gyuszi volt burgonyafelvásárló is, és utolsó éveiben a Szabadság TSZ-ben dolgozott. Most derült ki, hogy a néhány évig egy munkahelyen dolgoztam vele, és évtizedek múltán egészülnek ki a fejemben a mozaikok: mitől volt olyan jó kereskedő az a sváb ember. Mert hát sajnos már múlt időben beszélhetünk róla. Húsz éve, hogy megözvegyült Erzsike.

– Emlékszem, a férjem vadkacsát főzött egy alkalommal, amikor a szerkesztő úr is megfordult nálunk – idéz fel egy nekem is kedves délutánt.

Témát váltunk. Fiatalos lendülettel ugrik fel, és egy vaskos kiadványt ad a kezembe. „Vencsellő zivataros XX. százada” áll a címoldalán. Egy szokványos helytörténeti munkát várok, amikor belelapozok. Egy lelkes pedagógus pedáns dolgozatát. Ám már az első néhány lap után kiderül, jóval többről van szó. Alapos, hiánypótló munka. Pontokba szedi a helység tragikus eseményeit. A Szibériába hurcolt sváb nevű embereket. A tűzvészt, amit a román megszállóktól szenvedtek el és porig égett minden. A válság utáni kivándorlási hullám… Aztán egy mondat a vége felé: Mégis él Vencsellő.

– Nem inkább ezt kellett volna címéül adni – nézek fel a könyvből.

– Igaza van – mondja elgondolkodva, boldogan.

Sorolja ki biztatta, ki segítette a munkában, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a levéltár is értékelte, amit írt. De ebben és másban is legnagyobb elismerésnek az Oszkár-díja. Megint elnémulok, aztán együtt nevetünk. A komódról egy Oszkár-díj másolatot vesz le.
– Az unokáim azt mondják, én már rég megérdemeltem volna, hát megleptek eggyel. Nekem ér annyit, mint az igazi – simogatja meg szeretettel a szobrocskát.

Krámeréknek három gyermekük született. Erzsébet ’55-ben, ő matematika-rajz tanár Nyíregyházán, Julianna, aki megbecsült fogorvos Ibrányban, ’61-ben. Gyula ’69-es.

– Nézze meg ezt a találmányt – vesz elő egy műszaki rajzokkal tűzdelt dolgozatot. Ez az ő munkája. Műegyetemet végzett az én fiam.
A nagyobbik lány rajzaiból az előszobában nézhetek meg néhány portrét.  Kinn az udvaron pedig egy Trabant vonja magára a figyelmemet. Fel se merül bennem, hogy érvényes műszakija van, és azon se töröm a fejem, vajon használja e valaki.  Erzsike gondolatolvasó, bepattan a volán mögé. A muzeális korú jármű pöccintésre  pürrögni kezd, vezetője megugratja, mint kamaszgyerek a mopedet.

– Semmi baja, használom, amikor szükséges – száll ki belőle elégedetten.

Tele optimizmussal, pedig szomorkodhatna is. Legyőzött egy vastagbélrákot. Már több mint öt éve, hogy kiállta a műtétet, és a többi procedúrát. Elég magas a cukra. Meg se jegyeztem, miket sorolt még, csak azt, hogy mosolygott közben. Azt gondolom, az unokazsűri nagyon jól döntött ebben az Oszkár-dologban. Szupernagyiból sok van a világban, de egy ilyen díjhoz kellenek a pluszpontok. Erzsike kiugrik a Trabantból. Jókedvvel búcsúzunk. Hazafelé azon kapom magam, hogy dúdolok: dó-ré-mi-ré-dó…

(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése