Gál Zoltán

Vállalkozó

Gávavencsellő

szszb_33_bb_gal_zoltan.jpgNincsenek számára lehetetlen küldetések. Tudja, hogy honnan jött és azt is, hogy hova tart.

Nehezen jött létre a személyes találkozás, Zoltán képzeletbeli határidőnaplója hónapokra előre tele, ezt persze olykor felülírja az élet. Majd 10 éve nem volt nyaralni, nem teheti meg. Tudja, hogy megtehetné, de azt is, hogy nem véletlen, hogy nem megy el. 50-60 embernek ad munkát, megélhetést, ez családjaikat is számolva egy kisebb falu. Óriási felelősséggel jár és természetesen állandó odafigyeléssel. Egy rossz, vagy elkésett döntés milliókban mérhető, rosszabb esetben munkahelyek is szűnhetnek meg emiatt. Persze ezt nem mártíromságnak kell felfogni, hanem egy józan üzletember életfilozófiájának.

Tudja, hogy honnan jött, ezt nem is felejti el, nem is akarja elfelejteni. Gyermekkorát a Ceaucescu rendszerben élte meg, kisvárosi környezetben, szülei, nagyszülei tisztességes, dolgos emberek voltak. Apai ágon kőműves dinasztia sarja, nagyapja és édesapja is ezt a szakmát űzte, az építőipartól ő sem szakadt el. Gondolatai ma is sokat kalandoznak Hadad környékén, ahol nagyszülei éltek, ahol a nyarakat töltötte, a mezőket járta és persze kivette a részét a munkából is. Akkor ez nem volt kérdés, a falusi gyerekek dolgoztak a játék mellett és mégis boldog volt a gyermekkoruk. Aztán áttelepült a család az anyaországba, Zoltán a középiskolát már Nyíregyházán kezdte. Már fiatalon munkába állt, kipróbálta magát a faiparban, a vasiparban, közben ő is megacélozódott, edzette az élet, mint tűz a vasat. Aztán átnyergelt a vendéglátásba és ott végre megtalálta a számítását.

Nagyon fiatalon lett alkalmazottból vállalkozó, közben folyamatosan nyitva volt a szeme, kereste a lehetőségeket. Szerencsés embernek tartja magát, ugyanis megvan az a képessége, hogy a tudást, amit megszerzett a hétköznapok során, olyan módon tudja kamatoztatni, hogy még erőlködnie sem kell. Sikerének receptje nagyon egyszerű: amikor szüksége volt valamire, szólt egy szakembernek, aki megcsinálta, ő meg közben megtanulta a folyamatot, beleásta magát az adott szakterületbe és legközelebb már nem kellett segítséget kérnie. Javítani kellett a számítógépét, szerelőt hívott, aztán annyira belejött az informatikába, hogy rövid idő múlva már számítógép alkatrészekkel kereskedett. Az üzleti életben a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy több lábon álljon. A vendéglátóhelyeken mindenféle ember megfordul, rengeteg információ áramlik be, az élelmes szemlélődő ebből profitot teremthet. Zoltán előbb műszaki áruházakat nyitott több településen számítógépekkel, számítógép alkatrészekkel is kereskedett, mellette interaktív táblák szerelésével is foglalkozott.

Világéletében érdekelték az autók is, így szinte törvényszerű volt, hogy vállalkozását ilyen irányba is bővíteni fogja. 2010-ben érkezett el ennek az ideje, ebben az évben nyitotta meg autómosóját, amely egyben szervizként is működik azóta, mellette autókereskedelemmel is foglalkozik. Ezt uniós pályázatból sikerült megvalósítania, ez volt az első pályázata, amely újabb kaput nyitott ki előtte. Ma már sikeres pályázatíró irodát is működtet, profi, felkészült szakemberekkel, rengeteg referenciával. Főleg önkormányzatok az ügyfelei, közel félszáz önkormányzattal állt és áll jelenleg is munkakapcsolatban. A pályázatok menedzselése nem egyszerű feladat, a néha talán túlbonyolított szabályozás nagyon nagy precizitást, pontosságot és természetesen kitartó munkát igényel. A játék pedig nem babra megy, persze ez nem is játék, nagyon is komolyan veszi.

Játékban is van tapasztalata, ugyanis építőipari vállalkozását játszóterek, kondi parkok építésével kezdte, majd egyre komolyabb és nagyobb munkákat vállalt. Több ezer négyzetméteres csarnokok, középületek, terek fémjelzik eddigi tevékenységét. Ezt is úgy kezdte, hogy találkozott egy régi barátjával, aki ekkor építésvezetőként dolgozott. Zoltán éppen akkor tervezte egy saját csarnok építését, a többi már szinte jött magától.

Büszkén mondja, hogy amikor ideje engedi, maga is szívesen végez fizikai munkát, legyen az ács-, vagy kőműves munka, vagy éppen hegesztés. Hatkor kel minden nap és van, amikor az éjfél még ébren találja. Ahogy mondani szokás, mindez nem jöhetett volna létre, ha nem áll mögötte egy kitartó társ. Ildikóval már 21 éve él együtt jóban-rosszban, együtt nevelték fel a ma már 30 éves Andrást. A munkából minden családtag kiveszi a részét, mindenki aktív, senki sem unatkozik.

Kevés szabadidejében szívesen vadászik, járja a természetet, itt tud igazán kikapcsolódni, feltöltődni. Zoltán nemcsak a természet templomát járja, hanem istenfélő reformátusként Isten házát is, a napokban választották meg presbiternek. A hit áthatotta gyermekkorát, meghatározta felnőttkori tetteit is. Ott lebeg lelki szemei előtt a hadadi templom tornya, amely helyesen mutatja az irányt. Tekintetünket fordítsuk az ég felé.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése