Gávavencsellő

Horváthné Bíró Jolán vagyok, negyvenöt éves. Férjem, Horváth Mihály negyvennyolc éves. 1978-ban kötöttünk házasságot. Két leánygyermekünk született. Andrea huszonhárom éves, tavaly szerezte meg magyar–történelem szakos tanári diplomáját a Nyíregyházi Főiskolán, szeptembertől a helyi általános iskolában tanít. Krisztina húszéves, a Miskolci Egyetem bölcsészkarának történelem szakos, másodéves hallgatója. Gávavencsellő központjában lakunk egy négylakásos társasház első emeleti lakásában.

Férjemmel a helyi vegyesipari szövetkezetnél dolgoztunk. A párom személyzeti vezetőként tevékenykedett 1995-ig. Betegsége miatt leszázalékolták, jelenleg 50%-os rendszeres szociális járadékban részesül. Én a szövetkezet megbízott elnöke voltam 1995-ig. Hét éve vagyunk nevelőszülők. A „hivatás” – mert mi annak érezzük – választásában meghatározó volt, hogy lányaink felnőttek. Andrea középiskolás lett, kollégista Sárospatakon, ezért csak a hétvégéket tölthette itthon, Kriszta az általános iskola padjait koptatta. A férjem napjai magányosan teltek, míg én kötetlen munkaidőben intéztem a szövetkezet ügyeit.

Fontosabbra vágytunk, több együtt töltött időre. Erősödött bennem az újabb anyasági vágy, hogy egy kisemberkét nevelhessünk, szeretgethessünk. A lányok is nagyon vágytak kistestvérre. Egészségi okok miatt az orvosok nem javasolták saját gyermek vállalását, így más megoldást kellett találnunk. A szomszédunkban nevelőcsaládok laktak, betekintést nyerhettünk az életükbe. Láthattuk, hogy milyen odaadással, szeretettel, gondoskodással nevelik a rájuk bízott idegen gyerekeket. Sok-sok átbeszélgetett éjszaka után mi is jelentkeztünk nevelőszülőnek. Vágyaink teljesültek. Részt vettünk a GYIVI által szervezett képzésben, melyen megfeleltünk, ezáltal alkalmassá váltunk a nevelőszülői feladatok vállalására.

Jelenleg négy kiskorú gyermeket nevelünk csecsemőkoruktól a családunkban. Ibolya négy, Petra hat, Linda hétéves, Vivien hathónapos. Eddig már hat kiskorú gyermek került tőlünk új, „saját családba”, egy testvérpár pedig visszamehetett a vér szerinti családjába. A közelmúltban sajnos egy sikertelen adoptálási kísérlettel is szembesülnünk kellett.

Ezeknek a gyerekeknek a nevelését, harmonikus fejlődését bízták ránk, mellyel eleget teszünk a törvény által előírtaknak is, amely kimondja: „A családjából bármely okból kikerült gyermek biztonságát, korához és szükségleteihez igazodó gondozását, nevelését, egészséges személyiségfejlődését biztosítani kell.”

Szembesülnünk kellett azonban a hivatás embert próbáló nehézségeivel is. A négy ránk bízott gyermekből hárman különböző betegségekben szenvednek. Linda mozgássérült (Little-kóros), emellett halláskárosodása is van, rendszeres mozgásfejlesztő terápiát igényel heti két alkalommal. Ibolya szívbeteg, ez azt jelenti, hogy a pitvari sövénynél 7 mm-es lyuk látható. Műtéti beavatkozásra lehet számítani, ha állapota rosszabbodik. Vivien magzati és újszülött korában is agyvérzést kapott, oxigénhiányos állapot lépett fel nála, ennek következtében mozgásfejlődése elmaradt kortársaihoz képest. Mozgásfejlesztő terápia alkalmazására lesz szüksége neki is, előjegyzése folyamatban van. A sok baj ellenére ezek a gyermekek vidám, boldog, kiegyensúlyozott életet élnek, erős énképpel rendelkeznek, megtanulták a betegségüket elfogadni, azzal együtt élni, együttműködni a fejlesztésüket szolgáló kezelések sorozatával. Fontos, hogy nem érzik betegnek magukat, önbecsülésük nem sérül. Linda esetében sokat számít az, hogy soha nem kezeltük betegként, nem érzi, hogy valamiben más lenne, mint egészséges társai.

A gyermekek nevelése mellett 1998-tól részt veszek a leendő és már működő nevelőszülők képzésében, mint FIKSZ-tréner. Nemcsak tanítok, hanem én magam is tanulok, hiszen elvégeztem múlt évben a 300 órás speciális hivatásos nevelőszülői tanfolyamot. Igaz, hogy a megye megfelelő pénzügyi fedezet hiányában nem tud főállásban foglalkoztatni bennünket, azonban sok új ismerettel gazdagodtunk, melyeket mindennapjaink során kamatoztatni tudunk a gyermekek nevelésében.

Munkánk során rengeteg ellentmondással, elutasítással kell szembenéznünk, de az esetleges ellenségeskedések ellenére se adjuk fel egyetlen pillanatra sem a harcot, melyet a ránk bízott gyermekekért folytatunk. Szülői, nevelőszülői szerepünk során fontosnak tartottuk, hogy családunkban harmonikus légkör uralkodjon. Gyermekeinket, nevelt gyermekeinket is ennek megfelelően neveltük, neveljük. Szeretettel, bizalommal, határozottan és következetesen igyekszünk a ránk bízott kis életek védelmét, gondozását biztosítani. Igényeinket a gyermekekhez igazodva fogalmazzuk meg, melynek eredménye, hogy barátságosak, megbízhatóak, megfelelő önkontrollal rendelkeznek. Gyermekeinktől visszakapjuk azt a szeretetet, ragaszkodást, amit nevelésünk során közvetítünk feléjük.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)