Fekete Dániel

Gimnáziumi igazgató,

Ibrány

szszb_11-100_fekete_daniel.jpgNéhány éve még a gimnázium fennmaradásáért kellett megküzdeniük az ibrányiaknak, ma pedig nemcsak jól működik, hanem újabb profilokkal bővíthetik az intézményt. Ebben oroszlánszerep jutott Fekete Dánielnek, aki több mint negyedszázaddal ezelőtt lépte át tanárként az alma mater kapuját. Már csak azért is vállalta a különleges megméretést, mert diákként ezt az iskolát mondhatta magáénak. Itt érettségizett és indult el pedagógus pályafutása…

Ibrányban született 1950. november 1-jén. Édesanyja lánykori nevén Nagyidai Piroska. Sajnos, már nem él. A termelőszövetkezetben dolgozott. Édesapja szintén nem lehet már családja körében, a vasútnál töltötte munkáséletét. A családban három fiúgyermek nevelkedett. István bátyja ezerkilencszáznyolcvanháromban meghalt, Béla katonatiszt lett, most Nagykanizsán lakik. Az igazgató úr a tanítóképzőben találta meg élete párját Román Anna személyében. Két gyermek született a házasságukból: Dániel a Gábor Dénes főiskola negyedéves hallgatója, informatikai mérnöknek készül. Angéla magyar–művelődésszervező szakra jár a Nyíregyházi Főiskolára. Ez utóbbi téma, valamint a kommunikáció, a nyilvánosság, a mostanában divatosabban hangzó PR-tevékenység érdekli. Művelődésszervezésből egyetemen is kiegészíti tudását.

1969-ben érettségizett e falak között Fekete Dániel, s megtetszett neki a tanári katedra. Sikerrel felvételizett a tanárképző főiskolára és 1973-ban vette át oklevelét orosz–testnevelés szakon. Előbb a helyi általános iskolában kapott állást – az akkoriban népszerű ösztöndíjszerződés miatt hivatalosan is haza kellett jönnie –, de őt úgyis hazahúzta a szíve. Nagy örömmel fogadta el a gimnáziumi tanári beosztást 1974-ben. Tanítványok százai emlékeznek rá, s ma már azok gyermekeit tanítja.

Igazgatóhelyettesi megbízást kapott 1991–92-ben, majd 1993 februárjában nevezték ki a Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola igazgatójának. A második ciklus végéhez közeledik. Mint mondja, szembesülniük kellett azzal a kemény kérdéssel, hogy a korábban csökkenő diáklétszám miatt esetleg bezárhatják a kaput. A közeli városok jó nevű intézményei elviszik innen a 14–18 éveseket – magyarázták a várható döntést a művelődésügy akkori irányítói. Ám Fekete Dániel nem nyugodott bele a lassú sorvadásba, hanem azon igyekezett, hogy új profilt adjanak a gimnáziumnak. A kor követelményeihez igazodva bevezették a számítástechnika oktatását, és nagy súlyt fektettek a közgazdasági ismeretek átadására. Felvették a kapcsolatot az egri Neumann János Gimnázium és Szakközépiskolával, és úgynevezett követő iskola lettek. Ennek értelmében a világbanki támogatással működtetett projektet az ibrányi gimnázium is alkalmazta. Szinte a huszonnegyedik órában léptek, mert két év múlva leállították az illetékes hatóságok ezt a fajta módszert.

Most viszont minden elképzelést felülmúl a gimnázium népszerűsége. A kétszázhuszonnyolc tanuló egyharmada gimnazista, kétharmada szakközépiskolai képzésben részesül. A tantestületet tizennyolc pedagógus alkotja. Az adminisztratív és a technikai feladatokat tizenhatan látják el.

A pedagógiai programjuk is tartalmazza azt az újdonságot, hogy ötödik évfolyamosként OKJ-s képzésben vehetnek részt azok a diákok, akik nem elégednek meg az érettségi bizonyítvánnyal, hanem szakmát is szeretnének. Jelenleg nyolc szakmát oktatnak, ezek középfokú végzettséget adnak, és valamennyi érettségi után szerezhető meg. Többek közt ilyen a banki ügyintézői és még néhány, a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó mesterség.

A számítástechnika igen kedvelt nemcsak a fiatalok körében, hanem örülnek ennek a szülők is. Ma már szinte képtelenség elhelyezkedni egy vállalatnál a komputer ismerete nélkül.

Az újdonságok közt említhetjük meg az esti tagozat indítását, hiszen egyre többen jönnek rá, hogy a nyolc általános nem jelent belépőt az életbe.

Fekete Dániel szerint igen jónak minősül a hetven százalékos továbbtanulási arány. Volt olyan tanév, amelynek eredményeként a jelentkezők kilencven százaléka bejutott főiskolára, egyetemre. Általában a felsőfokú végzettségre pályázók hatvan százaléka kerül be azonnal valamely intézménybe.

Noha az igazgató úr évtizedek óta együtt lélegzik a gimnáziummal, nem tulajdonítja saját magának a sikereket. Kiemeli a tantestület kollektív munkáját, köztük is elismerést érdemel Papp László igazgatóhelyettes, aki 1968 óta tanít az ibrányi gimnáziumban, és segíti a vezetői feladatok ellátásában is. Ugyancsak büszke Szabó Lajosra, aki az 1962-es indulás óta az első tanára a gimnáziumnak.

– Én azt hiszem, nagyon szép hivatást választottam magamnak – vallja az igazgató úr. – A tudást átadni nemes cselekedet, de embert nevelni még inkább annak számít. S egy kisvárosban hamar lemérhető az eredmény, hisz generációk kerülnek ki az intézmény falai közül, s állják meg a helyüket a változó körülmények közt is a világban.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése