Gyügye

Az emberi kapcsolatok mindennél többet érnek, mert amíg két ember él a Földön, az ismeretség mindig számítani fog – kezdi sajátos módon a bemutatkozást Gyügye polgármestere, akinek – mint a későbbiekben kiderül – egész életét meghatározta a fenti mondat tartalma.

Karácsony Adolf 1926-ban született Gyügyén, Berecz Terézia és Karácsony Ferenc hatodik gyermekeként. Az országszerte ismert építész és megbecsült bíró édesapjától ugyan szigorú nevelést, de életre szóló útravalót kapott három élő testvérével, Terézzel, Olgával és Bélával együtt. (Az elsőszülött László tizenkét, a kis Jolán három évet élt.) A családfő amellett, hogy számos kastély, gyárépület és híd építtetése fűződik a nevéhez, az 1930-as években a fehérgyarmati járásban megalapította a kisgazdapártot, s ettől kezdve a minisztériumi vendégek, országgyűlési képviselők egymás kezébe adták a kilincset Karácsonyéknál. A munkatársi és baráti kapcsolatok ápolásán túl a tanulás fontosságát szem előtt tartva a szülők legkisebb gyermeküket tizenhárom éves korában kereskedőtanulónak adták Fehérgyarmatra, Moskovics Herman vasboltjába.

A gyakorló évek következő állomását Mátészalka majd a Fejér megyei Bicske jelentette, s a szakma csínját-bínját elsajátítva 1946-tól már Budapesten a Jókai utcai vasbolt vezetői feladatait látta el. Munkájában a vásárlói igények maradéktalan kielégítése vezérelte, nála nem létezett hiánycikk. Máig emlékezetes, amikor a hazai üzletek reszelőkészlete sorra kifogyott, egyedül Karácsony Adolfnál – mivel az egyik régi tanulótárs a budaörsi reszelőgyár igazgatója volt – lehetett a keresett eszközhöz hozzájutni.

Néhány év alatt elismert kereskedő vált belőle Pesten, a szülőföld vonzása mégis erősebbnek bizonyult. Az 1949-es esztendő jelentős fordulatot hozott az életébe: hazaköltözött Gyügyére és feleségül vette az egyik helyi gazdálkodó lányát, Szabó Juliannát. A kereskedelemnek viszont továbbra sem fordított hátat, a Györtelek és Vidéke ÁFÉSZ egyik iparcikkboltjának vezetője, neje pedig eladója lett. Közben 1952-ben Angélával, 1954-ben Olgával gyarapodott a család, s mert szükséges volt, tovább épült melléképületekkel, majd a községben elsőként náluk fürdőszobával bővült az ősi porta.

– Tőlem az italboltos éhen halna, én a pénzemet mindig a családomra költöttem – gondolkodik el, majd magyarázatként hozzáteszi: a lányai soha nem szenvedtek hiányt semmiben, s bármennyire megterhelő volt, a debreceni református gimnáziumba járatta őket. A visszaemlékezésből kiderül: az 1200 forintos havi fizetéséből 700-at a gyerekek taníttatására költött, mégse bánta soha, hogy az egyházi iskola mellett döntött. Jövedelemkiegészítésként inkább gyümölcstermesztésbe, sertéstartásba kezdett. Az említett évek alatt a szövetkezeten belül a szamoskéri, az ököritófülpösi és györteleki egységben is tevékenykedtek, majd a központi iroda hálózati ellenőreként Karácsony Adolf huszonnyolc esztendő után innen vonult nyugállományba.

– Úgy viselkedtünk, hogy megmaradjunk egy helyen, mert más pénzével lehet gazdálkodni, csak hozzányúlni, nem szabad – ad magyarázatot az ott töltött majdnem három évtizednyi időre.

Az egész életében aktívan ténykedő, mozgékony nyugdíjas nehezen viselte napi teendőinek csökkenését, s a falubeliek javaslatára elvállalta a település irányítását.

– Csak azért próbálkoztam meg a polgármesterséggel, hogy megmutassam, lehet ide pénzt hozni – emlékszik vissza az 1999-es időközi választást követő napokra.

Az eltelt hónapok őt igazolták: több mint százötvenmillió forint értékű beruházással gazdagodott a kis kétszázhatvanhat lelkes Szamos-parti település. Mintegy három kilométernyi útszakaszt építettek az FVM támogatásával, amely amellett, hogy a többségében mezőgazdasággal foglalkozó lakosság könnyebben tudja megközelíteni a község határában lévő földterületeit, a csengersimai határátkelőhöz vezető utat is lényegesen lerövidíti. Ravatalozó épült és megoldották az állandó gondot okozó belvíz elvezetését. Mikrobuszt vásároltak az idősek kórházba, orvoshoz, valamint a szomszéd község általános iskolájában készülő ebéd házhoz szállítására.

– Menni kell a pénz után és meglátszik az eredmény – mondja nem titkolt büszkeséggel a megye valószínűleg legidősebb polgármestere, s az összeköttetések fontosságáról korábban elhangzottakra emlékeztetve kiemeli: ő minden magyar minisztert személyesen ismer.

A kapcsolatokra – mint fogalmazott – továbbra is nagy szükség lesz, hiszen tengernyi a tennivaló. Szennyvízcsatorna kiépítése, kerékpárút kialakítása és a Szamos töltésén haladó út aszfalttal borítása, csakhogy a legfontosabbakat említsük. Gyügye jövőjét ezek a tervek, Karácsony Adolfét pedig unokái, a hatodéves teológus, nagyecsedi segédlelkész Konrád és a tanárképző főiskolás Julianna jelentik. Nincs megállás, a holnapért mindannyiuknak tenni kell.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)