Méhtelek

Mátészalkai kisiparos család iker gyermekeként Pusztadobos községben született, 1935-ben.

– Négygyermekes családban nevelkedtem, igen nehéz körülmények között. Szüleim küzdelmes életében a szegénységnél talán a hit, a szeretet és az összetartozás ereje volt nagyobb. Ez késztette őket arra, hogy gyermekeiknek jobb sorsot biztosítsanak, mint amiben éltek, neveltek bennünket. – A méhteleki körzeti általános iskola ma már nyugdíjas igazgatója így emlékezett az indulásra.

Alsó- és középfokú iskoláit Mátészalkán végezte, itt szerzett állattenyésztési technikusi oklevelet. Ha nem is lett mezőgazdasági szakember, az itt tanultakat jól hasznosította az Egri Pedagógiai Főiskola biológia–földrajz szakán, ahol 1954-ben államvizsgázott.

– Kötelező gyakorlóévem letöltésére a szamossályi általános iskolát jelölték meg. Egy év elteltével, szolgálati érdekből áthelyeztek a rozsályi általános iskolához. A tanítás mellett az üvegházzal ellátott gyakorlókert vezetését bízták rám azzal a céllal, hogy a körzet biológia szakos nevelőinek szakmai képzése biztosított legyen. Itt aktívan sportolhattam az ország egyik legjobb falusi „minta sportkörében”, az akkori igen népszerű és magas színvonalú, erős mezőnyű, megyei bajnokságban szereplő röplabdacsapat tagjaként. Többször nyertünk megyei és a tizenkilenc megye részvételével országos szpartakiádot.

Az oktatás irányítói úgy vélték, hogy egy ilyen agilis pedagógusra egy intézmény sorsát is rá lehet bízni. Nem sokat lehetett morfondírozni: 1959. augusztus 16-tól huszonnégy évesen Méhtelek általános iskolájának igazgatója lett. Ez az esztendő a családalapítást is jelentette. Házasságukból két fiú és egy leány született. Sajnos a kislány egy tragikus motorbalesetben tizenévesen életét vesztette. A két fiú családot alapított. Méhtelek, illetve Fehérgyarmat településeken élnek. Az egykori adminisztratív dolgozó nagymama, illetve a pedagógus nagypapa soha nem mulasztották el, hogy az unokák sorsát figyelemmel kísérjék. Szender nagymama születésnapi tortáját, autóba formázva, még most is emlegetik a fehérgyarmati bölcsődések.

Ezzel párhuzamosan tették a dolgukat az iskolában, a szövetkezeti irodán, a faluban. Szender János igazi néptanítóként, a művelődési ház, a dolgozók iskolája, a TIT s más közösségi feladatok szervezőjeként munkálkodott. Az 1970-es árvíz idején a tanács társadalmi elnöke volt. A mentésben, az újjáépítésben, a faluközpont kialakításában volt tennivaló. Az áttelepítési program megoldotta az iskolakörzetesítést.

– Akadt munka bőven, különösen az áttelepült fiatalok életének, közösségi munkájának szervezése, irányítása jelentett nagy kihívást. Jelentős segítséget kapott árvíz sújtotta területünk. Klubfelszerelést küldtek. Labdarúgó-, asztalitenisz- és sakkszakosztályt működtettünk. A művelődési házban népdalkört, citerazenekart szerveztünk a felnőttekből Az árvizes területen több új iskola épült. 1973-ban az átadott új iskola birtokba vételével, Garbolc, Kishódos valamint Nagyhódos község tanulóinak behozatalával teljes körűen befejeződött a körzetesítés. Ezek az osztatlan és részben osztott kisiskolák megszűntek az ország keleti szélén.

– Az új iskolaépület régi berendezéssel, elhasználódott, korszerűtlen szemléltető eszközökkel az elvárásoknak nemigen felelt meg. Kopogtatás, kilincselés, a fenntartók támogatása nyomán sikerült változtatni a tárgyi feltételeken. A nevelők jó szándékú, segítőkész munkájára mindig számíthattam. Az iskola jó légköre hosszú távra stabilizálódott. Tanulóink aktív közreműködésével mertünk kilépni szűkebb környezetünkből.

Fehérgyarmat város vonzáskörzetében számolni kellett a Szender János irányította határszéli iskola diákjaival a tantárgyi, kulturális és sport vetélkedőkön. Rendszeressé váltak a gyalogtúrák, kerékpártúrák, illetve az országjáró kirándulások. Miként a napi teendőkhöz, így a szervezett programokhoz is segítettek az önkormányzatok.

– Megtanultam mindenhez és mindenkihez alkalmazkodni. Sokszor kényszerültem bizonyos társadalmi, politikai és nem egyszer pedagógiai feladatok megoldására; becsülve a személyiségi jogokat, vállalva egy esetleges kudarc minden következményét.

A mátészalkai kisiparos három kisebb gyermeke pedagógus lett, a nagyobbik a hivatásos katonai pályát választotta. Akik napjainkban látják a ’95-ben hivatalosan nyugdíjba vonult tanárt, Szender Jánost, nem hiszik el ezt a kort. Ma is jó kedvvel, töretlen lendülettel, nagy szakmai hozzáértéssel tanítja szaktárgyait. Élvezi a falvak, egykori diákjai, a mai vezetők megbecsülését. Tanácsként, útravalóul a következőket fogalmazta meg :

– A pedagógus addig maradjon e gyönyörű pályán, míg helytállásával, tudásával, emberszeretetével nem élnek vissza, tevékenységét megbecsülés övezi. Így a visszavonulás nem torkollik pesszimizmusba, nyugalomban, boldogságban fogja eltölteni hátralévő életét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)